A családon belüli ná(r)cizmus
2016.08.11 18:01
Kedvesek!
Egyik barátnőm küldött nekem egy cikket, mely nagyon fontos információkat tartalmaz számunkra, azokról az embertársainkról, akik nárcisztikus személyiségűek, abban a tükörben, melyet úgy hívnak: párkapcsolat. Magam is nárcisztikus férjtől váltam jó kilenc évvel ez előtt, és ugyancsak kilenc éven keresztül szolgáltam ki kiszámíthatatlan és gyakorta bizony elviselhetetlen személyét.
Ha érdekel, hogy milyen személyiség jegyeket, viselkedési módozatokat takar ez a nárcisztikus személyiség, akkor a cikkem végén találod a linkeket, ahol tájékozódhatsz.
Sietve megjegyzem, hogy nárcisztikus nem csak egy férj, egy apa lehet, hanem ugyanúgy egy nő és anya is.
A nárcisztikus ember beteg lelkű. Anya, és/vagy apa örökül hagyta rá ezt a "virágot". Senki sem születik nárcisztikusnak. A mai napig nem érteném, hogy voltam képes összekötni vele az életemet, és vállalni az életközösséget egy ilyen beteg lelkű emberrel, ha nem tanultam volna annyit magamról. És azt hiszem, mindannyian feltesszük magunkban ezt a kérdést. Az én kérdéseimre az én válaszaim mindig úgy szólnak, hogy hol van benned a mágnes másik pólusa? Milyen állapotban voltál, amikor megismerted? Milyen szándékok mozgattak? Azt gondoltad, hogy a férfi majd megoldja? Mit kaptál te a szüleidtől útravalónak? Te voltál az életük értelme? Ellenőriztek, aggódtak, vádoltak, bűntudatot keltettek benned, kritizáltak, bezártak?
Igen. A szüleimtől gondoskodás címén nagyon sok elviselhetetlen dolgot kaptam. Sosem voltam biztos bennük. Különféle életkorokban másként és másként tudtam kötődni hozzájuk, de ezen változásaimat nehezen tolerálták. Erőszakos voltam? Igen. Amikor először buktam el, mint házastárs, öt évig egyedül éltem. Az borzalom volt. Napi pánikroham, szuicid késztetéssel. Épp kimásztam belőle - mondjuk, amikor megismertem a "virágot". Kezébe tettem az életünket - az enyémet és a két nagyobb gyerekemét. Jó messzire lakott anyáméktól. Ezt rendeltem ugyanis magamnak. Az én mágnesem, mely dührohamos apukám köszörűjén csiszolódott és anyám szárnya alatt töltődött fel, magához vonzotta apám alteregóját. A szüleim is virágok voltak. Én is az voltam akkor.
Hogy mit éltem át, s élünk át mindannyian hasonló helyzetben, megtalálod a csatolt cikkekben. (Egyedül a gyámhivatalok ügyintézői nem olvasnak Wikipédiát. Folyomány: ha olvasnak, nem értik, meg maguk is érintettek.)
Az ember ezekhez a történésekhez, mint áldozat áll hozzá, és minden esetben gyűlöli agresszorát. Ez a gyűlölet érzés köti aztán őket hosszú időre össze. Évekkel az után is, hogy törvényesen elváltak.
Mindig az volt az érzésem, hogy amikor kitört otthon a veszekedés, akkor rengeteg energiát veszítettem, ami mind átkerült a férjemhez. Ő, mintha csak kielégült volna, teljes nyugalomban leült a tévé elé, miközben én egész éjjel remegve zokogtam. Olyan mérhetetlen tehetetlenséget éreztem, melyhez nincs fogható. Ugyanakkor nem értettem magam, miért nem találom meg a megoldást? Hát az lehetetlen, hogy ne lehessen békében élni! Közben, amikor tehettem, bosszúból, én is agresszív voltam. Így első, közös gyermekünk a mi veszekedésünket szívta magába az édes anyatej helyett. És a második is.
Tizennyolc évvel ez előtt nem tudtam semmit a nárcizmusról, és még kilenc évvel ez előtt sem, amikor sietve távoztam a közös otthonunkból, hátra hagyva két, még igen kicsi gyermekünket, és magammal víve a fiamat. Én akkor csak ezt tudtam választani és pont. A zsarolást így tudtam elhárítani. A nagylányom akkor már nem élt velünk. Ő korábban elmenekült. Az apjához. Vesztére egy nárcisztikus nő karmai közé.
Nem tudtam, hogy mit teszek. Azt gondoltam, hogy a kegyetlenkedése csak nekem és az én "hozott" gyerekeimnek szól. Ám hamar kiderült, hogy a saját vérét sem kíméli. A gyerekeink nálam pihenik ki és gyógyítgatják lelki sebeiket. És én elfogadom, hogy ez a sorsunk, és ebből kell építkeznünk. Öröm az ürömben, hogy képes voltam felülmúlni az én örökségemet, és átprogramozni a mágnesemet.
Sok évvel válásunk és elköltözésem után értettem csak meg, mi a gyengéje ezeknek az embereknek. Rettenetesen félnek attól, hogy betegségük kiderül. Kifelé tökéletesnek, joviálisnak, kedvesnek mutatkoznak, de ha becsukódik a ház ajtaja...bármelyik percben robban a bomba.
A lelki abúzus nehezen bizonyítható a hatóságok előtt. Ezért is vagyunk nehéz helyzetben mi, akik most a gyermekeinkért harcolunk. Egy nárcisztikus anyával vagy apával szemben nem lehet a színfalak mögött a csatát megnyerni. Ezért kell összefogni és beszélni róla, minél többet, minél több emberrel. Hogy téma legyen.
Minden nárcisztikus lelkű, beteg emberhez egy beteg lelkű társ csatlakozik. Ettől még áldozatként éljük meg, ami velünk történt, de egyúttal azt is beláthatjuk, hogy ha nem gyógyítjuk meg magunkat, semmi esélyünk a fennmaradásra. Ha nem vagyunk mi magunk is nárcisztikusak, akkor társfüggők vagyunk. Az se jobb. Ugyanolyan betegség.
Hogyan bánjunk az ilyen partnerrel, házastárssal? Bevallom, fogalmam sincs. Nem látok rá ma sem esélyt, hogy meg tudtam volna változni mellette. Nem volt más út, csak eljönni.
Esetemben a szintén erősen nárcisztikus anyósom, aki még velünk is lakott, mindig azt mondta, hogy hagyjak rá mindent a fiára. Nem gondolja ő azt komolyan, majd megnyugszik. Hát komolyan elgondolkodtam rajta. De amikor jött a duma, hogy én csak a két első szülött gyerekemet szeretem, hát minden empátia elillant belőlem, és válaszul összetörtem néhány dolgot a lakásban.
Az ember kivinné szívesen a házból a nagy titkot, de ilyenkor minden spaletta hirtelen becsukódik. Még a rokonok is hátat fordítanak. Kihívod a rendőrséget, úgy, hogy nem folyt vér? Biztos lehetsz benne, hogy hamarosan ad acta lesz a történet.
Elmegyek a gyámhatóságra, és panaszt teszek? Behívják az apát/anyát. Látnak egy kedves, mosolygós embert, aki nem csak úgy tesz, hanem el is hiszi, de még másokkal is elhiteti, hogy nincs itt semmi baj. A részképesség zavaros fiammal sincs semmi baj, hiszen ládd, négyes a bizonyítványa. Hála neked tehetetlen és felkészületlen iskolarendszer! Ja, hogy nem tud olvasni és tizenhárom éves? Ugyan kérem, nincs itt semmi probléma!
Úgy érezzük, mintha az egész világ összeesküdött volna ellenünk. És a gyámhatóságnál nem vagy eset, ha nem csinál a gyereked néhány combos balhét. Kívülről pedig minden rendben lévőnek látszik.
Így élünk mi egy nárcisztikus ember mellett. Vagy elváltan küszködhetünk immár a napi társasága nélkül. Az én volt virág- párom nem ivott életében két korty alkoholnál többet. Nem dohányzik és nem drogozik. Semmilyen szenvedélye nincs. Rendesen dolgozik, a családját eltartja. Csak éppen beteg. De az nem eset. És tovább balhézik egy másik társfüggő nővel. Háborítatlanul teheti tönkre a gyerekeit, akik valóban áldozatok.
Hát így támogatja a társadalom a látszat rendet. Hát így jártam, mert tudatlan voltam, és csak addig láttam, hogy én vagyok az áldozat.
Még egy nagy kérdés van.
Mit mondjak a gyerekeimnek? Valami ilyesmit: "drága gyerekeim, apátok beteg." És akkor az a gyerek mit kezdjen ezzel?
Vagy: "drága gyerekeim! Tehetetlen vagyok. Ha itt tartalak benneteket, apátok kihívja a rendőrséget, és erővel hazavisz titeket. Másnap bemegy a gyámhivatalba, és feljelent engem láthatás megszegéséért. Engem meg fognak büntetni. Akkor én a törvény előtt bűnös leszek." Hát lehet ezt mondani egy gyereknek? Ez segítség? Tisztelt Állam Úr! A családjogi törvényeddel kitörölheted a feneked!
Tudod, Állam Úr, mire kellene nekem rávennem a gyerekemet? Hogy valljon az apja ellen. Hogy mondja el, ami a csukott ajtók mögött történik. Én szúrjak még egy kést a gyerekembe? Tisztelt Sóhivatal! Erre nem vagyok hajlandó!
Hanem inkább beszélek nekik sokat az életünkről apuval, a mamival. Elmesélem, hogy milyen manipulációk történtek ott. Mi volt az a kevés jó, és az a sok rossz? Hogyan kényszerítettek engem behódolásra? És én miért hagytam? Hogyan tartja a mami mind a mai napig őrizet alatt az ő korosodó fiacskáját? És persze benneteket is. Megtanítom őket arra, hogy az nem hazugság, ha nem mondasz el mindent magadról otthon. Ami nálam történik, azért én vállalom a felelősséget, és nem tartozik senkire. Fenntartom bennük a bizalmat - felém. Hogy legalább legyen egy leeresztő szelepük. Az óvatos nárcisztikus betartja a törvényeket jó érzékkel. A butábbja megszegi.
A barátnőmnek üzenem ezen hasábokon is, hogy neki jó esélye van megnyerni a háborút, mert az ő "virága" megszegte a törvényt. Ragaszkodjon a mediációhoz, és mondja ott el, akár könnyek között, hogy mit tett vele, ez milyen hatással volt az életére, és hogy mit akar a jövőre nézve. Aztán gyógyítsa meg magában azt a mágnest, hogy azt a megfelelő partnert hívhassa be az életébe, akiről most még álmodni sem mer!
A csatolt bejegyzésben a nárcisztikus embert röviden nárcinak hívja az írónő. Egyetlen "r" betű mínusz és náci lesz belőle. Nem lesz, pont az. Öntörvényű, kegyetlen, határtalan.
Hajrá Neked és nekem! Mindannyian megvívjuk a csatáinkat és meg fogjuk nyerni a háborút! Én már eljutottam arra a látásmódra, hogy nincs is ellenség. És nincs kitől félni. Ezt a látásmódot kívánom Neked is! Úgy jobban lehet látni a fától az erdőt. Ne feledd, a gyűlölet is kötés!
Ti meg Kedvesek! Kezdjetek el foglalkozni ezzel a témával! Beszéljetek róla minél több emberrel! A téma a családon belüli Ná(r)cizmus.
(Nem gondolnám, hogy képesek lehetünk szerelembe esve kiszűrni egy ilyen személyiséget, csak azért, mert elolvastunk valamit a témában. És ne addj Isten, hogy azzal védekezzünk, hogy emiatt soha nem leszünk szerelmesek! Ami segíthet, az mindenképp a helyes önismeret, és az irányadó mértékek felállítása magunkban idejekorán. )
Köszönöm, köszönjük a figyelmet!