A jó anya meghal
A jó anya meghal
Amiről ma írni szeretnék, az nem egy dráma: egy jó anya meghal. Ebben a történetben élet van. Az anya számára is, és a gyermeke számára is. (Már a csapból is a Farkasokkal futó asszonyok folyik. Akit az alap sztori érdekel, el tudja olvasni ebben a könyvben Vaszilisza történetét. )
A jó anya a női psziché probléma megoldó része. A „tejfogak őrző anyja”. A jó anya táplálja, és egész lényével védelmezi gyermekét. A gyermek ekkor a jó anyán keresztül kapcsolódik a világhoz, és első tapasztalatai a világról is ezen a jó anya-szűrőn keresztül keletkeznek. Ahhoz azonban, hogy a gyermek felnőhessen, a lánykából nővé, a fiúcskából férfivá válhasson, a jó anyának meg kell halni. Mert a további tapasztalásokat a gyermek maga fogja begyűjteni, és befogadni, vagy figyelmen kívül hagyni a lényeget. A jó anya azonban fél meghalni (és innentől kezdve mondani valóm már nem Vaszilisza történetén alapszik). Gyorsan hozzáteszem: meghalni itt, egyenlő: kivonulni. Tehát a jó anya fél kivonulni gyermeke életéből. A gyermeke mellett maradna, hogy védelmezze és segítse őt. Erre van egy példám: egy lány megismerkedett egy fiúval, és eljegyezték egymást. A lány édesanya azt mondta a lánynak: „ne félj, rám mindig számíthatsz”. És tegyük a szívünkre a kezünket! Melyikünkben élő jó anya mondana mást a lányának: rám mindig számíthatsz? Pedig ez az a pont, ahol a jegyességben nem ketten járnak, hanem hárman; és, ha a férfi anyjában élő jó anya is ezt mondja, nosza, akkor már négyen járnak jegyben! Viccesnek tűnik? Pedig az élet számtalanszor hagyja magát ily módon megcsúfolni.
Van egy szép mondat a hellingeri családfelállítás rendszerében: „Áldásom rád és az életedre”. És milyen megható, amikor a jó anya és a jó apa ekkor hátrább lépnek, hogy utat tudjanak adni gyermeküknek!
Amikor a jó gyereknek kell meghalni…
A jó gyerek a szülei szempontjából akkor és addig jó gyerek, amíg azt és úgy tesz, ahogyan szülei tanácsolják neki, ahogyan ők jónak látják. Egyénenként változó annak az időnek az eljövetele, amikor a gyermeknek már saját elképzelései vannak, és ezek gyakran nem egyeznek a szülők elképzelésével. Ekkor lenne ideje annak, hogy a jó anya/apa hátrább lépjen. És megengedje a gyermeknek, hogy megégesse magát a tűzzel. A kismadár mozgási iránya: kirepül, de estére visszatér. Ismét kirepül-visszatér. És el fog jönni a nap, amikor nem jön többé vissza. Mivel nagyon fáj, néha búcsú nélkül megy el.
A jó anya betöltötte szerepét, és a saját dolga után nézhet(ne). De, ha nincs saját dolga, akkor mindig a gyereke után fog nyúlni. Azt a hamis látszatot kelti, hogy rá mindig lehet számítani. Pedig nem lehet. Ha házasságba repül a gyermek, akkor pedig végleg vége a varázslatnak. Ha minden leány tudná ezt, és e szerint döntene, egyetlen egy sem menne hozzá olyan férfihez, akire egyébként nem, vagy csak részben lehet számítani. Ezt csakis azok a lányok merik meglépni, akik úgy gondolják, hogy jó szüleik mindig mögöttük állnak majd.
Ha a jó anya életben marad, hogy az elszakadás mégis megvalósulhasson, a jó gyermeknek kell meghalni. (Vagyis elmenni, vagyis lemondani mindazokról a kiváltságokról, melyek jó gyermekként továbbra is megillették volna.) Az a megszületett „rossz” gyerek immár mehet a saját feje után, és csodálatos módon egy halom dolgot úgy fog elintézni, ahogyan a szülei tennék azt. A „rossz” gyerek vállalja a felelősséget azért, amit tesz, tett, vagy tenni fog, és nem várja, hogy botlásait kijavítsa a szülője, vagy bárki más. Ez azzal is jár, hogy a jó anya kimarad a gyermeke életéből. S ha ilyenkor a jó anyát pszichéjében hordozó anya válás, vagy egyéb ok miatt egyébként egyedül marad, akkor nagyon nehéz lemondani a gyermek életében való aktív részvételről.
Ha megszakad az elválás…
A legtöbb ifjú ember, lányok és fiúk, előbb, vagy utóbb eljutnak az önállóság egy fokára. Szerencsés esetben a felelősség vállalás szorosan követi az önállóságot. Ha ez nem így van, akkor felébred a vérszívó gyermek. Ez a gyermek önálló akar lenni, de minden felelősség nélkül. Halálos lelki nyugalommal ül a szülei nyakán. Megeszi, amit elé tesznek, rosszabb esetben válogat is, a házi rendet nem tartja be, és egyenrangúként vitatkozik szüleivel. A vérszívó gyerek méltó párja az életben maradt „jó anyának”, egymást kiegészítve vitatkoznak, pörölnek naphosszat, akár egy életen át. Ebben a helyzetben a szülőnél van a megoldás kulcsa: le kell magáról rúgnia vérszívó csemetéjét. Kegyetlenül, ellentmondást nem tűrve, szemét eltakarva, hogy ne lássa, hogyan merül el szeretett csemetéje a mélyvízben. Mert meglehet, hogy először el fog merülni. És hogy felbukkan-e még egyszer, valaha az élet vizében, az kétesélyes játszma. De tegyük ismét a szívünkre a kezünket! Melyik jó érzésű szülő hagyná elveszni gyermekét? Hány szülő érzi úgy, hogy mindent átadott a gyermekének, minden tudást, ami ahhoz kell, hogy az életben további gyökereket tudjon ereszteni? Hányan gondolják úgy, hogy felelősséggel nevelték gyermekeiket és szüntelen szem előtt tartották a kivonulás pillanatát?
Pedig, ha nem hal meg a jó gyermek, és a jó anya sem érti ennek az elmúlásnak a lényegét, akkor megáll az élet. Zombi-földön, zombi szülők, zombi gyerekeiknek monoton mondogatják majd: „állj végre a saját lábadra!” (És addig voltak, amíg meg nem haltak.)
A jó anya és a jó apa tehát a pszichénkben élő, gondoskodó és szerető szülő, akihez csak a jó gyerek tud kapcsolódni. A jó gyerek pedig a psziché azon része, mellyel az egész személyiség a szülőhöz, mint elsődleges problémamegoldó és igénykielégítő forráshoz tud kapcsolódni. Amikor olyan igények lépnek fel, melyeket a szülők már nem tudnak kielégíteni, akkor kezdődik meg a leválás, eltávolodás…ha megtörténik.
Most hányan ítélik el, ha azt olvassák itt: „kapsz egy hetet, fogd a cuccodat és indulj, és egy jó ideig nem akarok tudni rólad!”
Jaj, azt nem lehet! „Legalább hetente egyszer telefonálj, vasárnaponként a kedvenc ebédeddel várunk. És ha elhozod a szennyest, szívesen kimossuk neked…meg is szárítjuk, ki is vasaljuk.”
Mert egy igazi, jó anya sosem adja fel! Kivéve azt az esetet, ha fizikai valóságában tényleg meghal.
Az tényleg tragikus, ha már nem lehet szabadon választani. Csak várni, amíg az utolsó szalmaszál is szétázik a rohanó életfolyamban, és akkor nincs más hátra: úszni kell!
Azt ígértem az elején, hogy ebben a történetben élet lesz. Csak egy bibi van: az élet ott kezdődik, hogy meghal a jó anya.
Szeretettel mindazoknak, akik még választhatnak