A racionalitás értéke a spiritualitásban - Ne gondoljátok, hogy feleslegesek vagytok!
No, hát látjátok? A saját tegnapi gondolataim mélyen felkavartak engem. Ha egy kis szerencsétek van, a lapát engem jobban orrba vágott, mint benneteket, Kedves Férfiak! Mert sajog a nózim, és jojózik a szemem. Az Ösvényen.
Tegnap, mintegy végszóra, belebotlottam a ragaszkodás fogalmába. Ezzel a dologgal most pontosan ott tartok, ahol a szellemi ösvény szélén toporgó Férfi testvéreim állnak. Sok-sok, végig nem gondolt gondolattal és elfojtott érzésekkel.
Látnotok ér, hogy itt nem egy spiri ribi üzen le nektek a felhőkről, valami homályos ígérettel, hanem egy valódi, hús-vér embertársad, aki járja a hadak útját, és vérzik és sír, és húzza belét. S tartózkodom attól, valóban tartózkodom, hogy elszabaduljon bennem a lenézés zabolátlan paripája: Te a férfi képtelen vagy erre. De akár Juci, Karolina, meg Ella, Bella.. téged is lenézlek, mert képtelen vagy erre, és arra…és hogy szembenézz önmagaddal, hogy lehalászd a békanyálat és a döglött halakat a saját lelked taváról. Nem fogjátok elhinni, hogy volt ilyen időszakom is, és nehéz volt szembenézni ezzel a hozzáállásommal. Hiszen, nem hiteles. Mert természeténél fogva nem tud együtt rezegni a „minden a rokonom” érzéssel.
Így mindenki, aki toporog az Ösvény szélén, mint akinek igen nagy szükség nyomasztja az altáját, a tükröm nekem most. Azzal, hogy bele megyek az érzésbe, a férfi oldalammal racionalizálok, és a női oldalammal pedig az ezzel kapcsolatosan felmerülő érzéseimet lesem.
Amikor racionalizálunk, be akarjuk bizonyítani ész-érvekkel, hogy szükségünk van egymásra. Van ezer, és egy érvünk arra, hogy miért jó nekünk együtt élni. Amikor a rációval fordulunk a kapcsolódásaink felé, akkor megmagyarázzuk, hogy a jó dolgok mellé rossz dolgok is társulnak, de ahhoz, hogy „hozzá férjek” a számomra belőled fakadó pozitív dolgokhoz, a rosszat is el kell viselni. És amikor kezd a bili felborulni, kicsordulni, megint csak racionálisan egymás mellé teszem a jót, és rosszat. És arra törekszem, hogy minden rossz mellé találjak egy jót is. Azért, hogy egyensúly legyen.
Ennek a módszernek akkor van építő jellege, amikor képes vagyok a sok jót ugyanolyan valóságosnak elfogadni, mint azokat a rossz dolgokat, melyek megkeserítik az életemet – melletted. Hiszen talán ti is ismeritek az érzést, amikor egy kapcsolatban voltatok, és egyszer csak azt kezdtétek gondolni, hogy sokkal több a rossz ebben a kapcsolatban, mint a jó. Nosza, akkor toljuk odébb a motort!
Talán ez is az egyik oka annak, hogy mindketten túl vagyunk már jó néhány, először nagyon komolynak tűnő kapcsolaton, és házasságon.
Hogyan tovább?
Mindketten ismerjük annak a jótékony hatását, hogy kifejezzük hálánkat, amikor valami jót kapunk egymástól. Ez az attitűd választható. Tehát racionális és mégis van benne lelki háttér. És felnyitjuk a szemünket arra, hogy akkor is kaptunk valamit az életünk teljességéhez, ha az a dolog csak közvetve járult hozzá a jobb létünkhöz. Mi megtanultunk így viselkedni, azért vagyunk még együtt. Mert megtanultunk odafigyelni egymásra. És mondani egy köszönömöt, ha megetted a kutyát – helyettem, ha elmosogattál – helyettem, ha lenyírtad a füvet –helyettem. Ha kifestettem a konyhát és a budit – helyetted, ha megszereltem a villanyt – helyetted, ha lemostam az autót – helyetted.
Ebben a helyzetben az érdekeltségeim ( az enyém és a kapcsolatunké) szem előtt tartása és a szükségleteim kielégítése hozzátesz az életemhez, életünkhöz, és ez az állapot az érzelmek szintjén boldogsággal fog eltölteni. Ha az érdekeltségeim, vagy a kapcsolatunk érdekeltségei csorbát szenvednek, és szükségleteim kielégítetlenek maradnak, akkor az érzelmek szintjén megjelenik a boldogtalanság. Ezt hozza végső soron a ragaszkodás.
A másik oldalt is nézzük meg! Ha azt mondom: örültem volna, ha megeteted a kutyát, lenyírod a füvet, kifested a konyhát, az nem őszinteség, hanem játszma. Mi az, hogy örültem volna? Volna, volna…hogyha áramszedője volna, ő lenne a trolibusz. Semmi értelme. Mindig az épít, ami beteljesedett, és megtiszteljük ezt a beteljesedést. Azzal, hogy kiszolgálod a szükségleteimet, megtartasz engem, és azzal, hogy megtiszteled a munkámat, amit a kapcsolatunkért, értünk, építesz engem. Ha én kiszolgálom a szükségleteidet, megtartalak téged (úgy értem, egyensúlyban), és ha megtisztelem azt, amiben jó vagy, amiben te a legjobb vagy, akkor építeni tudlak téged. A megtisztelés nem dicséret, hanem egy köszönöm. Az egyenrangú. És hiteles.
Amikor mindezekhez az érzelmeimmel fordulok…és boldog vagyok, ha minden ok, és boldogtalan, amikor jön a szar a nyakamba, akkor egy érzelmi hintába kerülök. Hinta, palinta, le-fel száguld Andika. Hopp! Csak egy dolog történhet: egyszer kiugrom a hintából. S ekkor úgy fogunk elválni egymástól, hogy lesz egy Sértett és egy Alkalmatlan. Ezzel az álarccal indulunk a következő kapcsolatunkba. Ezt is hozza a ragaszkodás.
Az útelágazásnál nagyon is érdemes egy kicsit időzni. És mélyen elgondolkozni azon, hogy saját magamban mit szeretek, mit tudok elfogadni, és mit utálok, amit igyekszem elutasítani. Ezt a fontos momentumot szeretjük átugorni. Szeretünk a másikról alkotott ítéleteink alapján, az érzelmeinkre hivatkozni, és gyorsan belemenni egy kapcsolatba az egyik ajtón, majd ugyanolyan gyorsan távozni egy másik ajtón. Hányszor mondtam neked, hogy szeretlek, miközben egyszer sem mondtam magamnak? Hányszor fejeztem ki utálatomat irántad, vagy utasítottam el benned valamit, mielőtt őszintén szembenéztem volna a bennem élő árnyékokkal? Azt hittem ismerlek téged, miközben magamat sem tártam fel és ismertem igazán.
A tükör elv
Nem tudom, te hogy voltál ezzel, de én azt vettem észre az én életemben, hogy minden párkapcsolatom, melyek sajnos. vagy nem sajnos, már a kondérban levessé avanzsáltak, felvillantottak egy-egy árnyék-alakot belőlem. Azonban én teljesen tudattanul voltam benne a kapcsolataimban, nélkülözve bármiféle spirituális racionalitást, és a hullámzó-hintázó érzelmeim szerint hoztam döntéseket a kapcsolódásaimat illetően. Volt olyan is, hogy azt képzeltem: „most nagyon spirituális vagyok”, és teljesen helyes döntés volt lelépni. Hiszen ez a pasi szörnyű. (Egyébként tényleg szörnyű volt! Nincs a világnak az a kincse, hogy én visszamennék hozzá, de szomorúan látom, hogy még egy évtized, meg két évtized múltával is ott toporog az Ösvény szélén, és még mindig nem pisilte ki magát, és tudom, hogy nagyon rossz neki, meg annak is, aki most vele él.) A tükör elv nem arra inspirál, hogy feltétel nélkül fogadj el bármit, amit te rossznak, pusztítónak érzel, hanem arra, hogy keresd meg magadban azt a gerendát. Ami a másik szemébe nézve egy jó nagy szálka, az benned egy combos gerenda, amit cipelsz, és mindjárt agyon nyom. De te a szálkát akarod kihúzni a másik szeméből, miközben a saját gerendád alatt roskadozol. Már nem te, mert te, mint tudjuk, tökéletes vagy és egész, és körötted minden rendben van.
A spirituális racionalitás egy új fogalom. Számomra. Mivel én nem vagyok a legolvasottabb ember a világon. De lehet, hogy te már találkoztál ezzel az összetétellel valaki más könyvében. És most, hogy átmentem számos gondolaton és érzésen a férfiről, arra szeretném felhívni a figyelmeteket, kedves Férfiak, hogy a racionalitásotokra nagy szükség van. És ezért rátok is nagy szükség van! A bal-agyadra nagy szükség van! A nőnek szüksége van arra, amit ti tudtok hozzátenni a közöshöz. Szükség van a véleményetekre, ahogyan a dolgokat ti látni tudjátok. Sok segítséget kaptunk már tőletek, amikor mi is el kezdtünk toporogni valamelyik útelágazásunkban. Mert nem tudtunk kilépni, mert ragaszkodtunk az érzelmek szemüvegéhez. Képesek vagytok megtartani bennünket és építeni és képesek vagytok. Fontos, hogy ezt a két tevékenységet külön válasszuk.
Mert megtartotok bennünket, amikor stabil egzisztenciális hátteret biztosítotok a családunk számára, amikor enni adtok, főztök ránk, és elvégeztek munkákat helyettünk. Szeretnénk érezni és vágyjuk, hogy érezhessük és ez által tudhassuk, hogy nem csak hormon-vezérlet vágyaitok kielégítésére vagyunk mellettetek, hanem egész lényetek találkozik egész lényünkkel a szeretkezésben.
De ha mindig csak a megtartást gyakoroljátok, akkor nem épül a kapcsolatunk, hanem stagnálni fog, és egy idő után felbukkan benne a legalacsonyabb energiaszintre való törekvés – és hozzá, mintegy adalékként, az unalom.
Ha létrejön az áhított stabilitás, akkor azt egyensúlyban akarjátok tartani, és ehhez nagyon gyakran még több energiát kell bedobnotok, ami teljes kimerültséghez vezet. Racionálisan is belátható, nem kell hozzá semmilyen érzelem, hogy két választás van: van állandóan fenntartom az egyensúlyt, azzal, hogy megtartok, vagy dinamikusan változom én is, a másik is, és ez által a kapcsolatunk is. Amit lehet akarattal szabályozni, az az, hogy ebben a dinamikus egyensúlyba becsúszhatnak mélypontok is, melyeket aztán mégis csak az épülésünkre fordíthatunk. Kérlek, ne akarjátok megspórolni a küzdelmet! Amúgy is nagyon férfias dolog a közdelem. Ezért is vonzódtok annyira a háborúzáshoz. Mert az valami férfias dolog ugye? A te fiadnak hány puskája porosodik a polcon? Hány internetes játék alaptémája a vadászat, a küzdelem, a háború? A mesék miről szólnak? A Te küzdelmed egy szélmalomharc, vagy egy olyan történés, ami által meg tudsz erősödni, és kézzel fogható eredménye van mint racionális, mint érzelmi szinten?
Tennetek kell azért, hogy hiteles legyen számunkra, amikor azt mondjátok nekünk, nőknek: szeretlek. Még ott a csábítás a rendszerben. Sokunkat meg lehet kapni egy kóláért, vagy néhány jó szóért, egy kis odafigyelésnek tűnő attitűdét. A bátrabbak jó anyagi létet, aranyat akarnak cserébe. De mindannyian arra vágytunk mindig is, hogy a férfi megértsen bennünket. És ez meg is történt, ó, a csoda! Az igazi pasival találkoztam! Aztán később mindig kiderül, hogy pont azt kaptam, amit akartam, amit rendeltem: engem megért, viszont érzelmileg az anyukájához kapcsolódik. Később az is kiderülhet, hogy a megértés is hamis volt. Még mi nők is, sokan szundikálunk abban a bizonyos Csipkerózsi állapotban. És az a mi felelősségünk, hogy észre vesszük-e magunkat a csalódásaink mentén. Amikor azt tapasztaljuk, hogy az érzelmeink által egészen Nagy Matyiig tudtunk eljutni, és nem tovább. Matyi gazdája a homályban maradt. Ez a mi dolgunk, hogy ezen magunkban dolgozzunk.
Nektek meg az a feladat, Kedvesek, egészen racionálisan nézve, hogy felismerjétek: bizony, úgy jártok-keltek, hogy elől megy a Nagy Matyi, viszi a vadászpuskát, és minden egyéb részetek őt követi. És mivel most még ráció az úr bennetek, bele is egyeztek, hogy ez így rendben van. Ha illedelmesen akarom kifejezni ezt az állapotot, azt mondom, ez történik a tesztoszteron fogságában. Férfi dolog. Nem igaz? Nem igaz! Esetleg máskor diskurálhatnánk a nő hormon- vezérelt vágyairól is. Tudnék ezt-azt mesélni. De dolog idő van. Most nem érünk rá erről povedálni.
Most még sokan úgy látjuk, nők és férfiak egyaránt, hogy van egy spirituális élet, ami szentnek tűnik, meg egy profán élet. És az útelágazás az Ösvényen valójában e kettő közötti választás. Vagy a másik hiedelem, hogy van a racionális út, meg az emocionális. És az a hiedelmünk, hogy e kettő között választani kell. Valójában azonban integrálni kell. A férfi feladata, hogy az érzelmi oldalát kibontsa, fejlessze, és beépítse a racionálisba; a nő feladata, hogy a racionális oldalát kibontsa, fejlessze, és beépítse az érzelmibe. Hiszen mindkettőben aránytalan eltolódások vannak bennünk ezeken az alapvető területeken.
Te sem vagy oké, és én sem vagyok oké.
Tehát, legyetek szívesek és ne gondoljátok azt, hogy a férfinek fel kell nőni a nőhöz. Vagy nővé kellene válnia, és akkor majd jó lesz minden. Az érzelmeid, melyeket majd kibontasz, ha úgy döntesz, sem lesznek teljesen ugyanazok a megélésed szintjén, mint a nőben. A férfinek férfi érzelmei lesznek. Férfi típusúak. A gyermeki elfojtásaid kitörésének útja férfi módra fog történni. És ha sírsz, férfiként fogsz sírni, mint ahogyan mi nőként üvöltünk. Ha meg akarjuk érteni egymást, meg kell értenünk saját magunkat előbb. Ha meg akarjuk érezni a másikat, előbb magunkat kell megérezzük. Ez lehetetlen vállalkozás a ráció mentén. És sohasem fogunk közelebb kerülni egymáshoz, mint a nő a Nagy Matyihoz, és a férfi a Lujzihoz, ha nincsenek bennünk a helyén, és dinamikus egyensúlyban a racionális és az emocionális oldalaink. Akkor nincs mire számítani, mint a hormonális puff után sírásra és fogcsikorgatásra.
Látjátok, Kedvesek? Megint tovább lendültem. Mert ez kell ahhoz, hogy megértsem egyáltalán a ragaszkodásom lényegét. Amivel megkötnélek téged, pikuláznék, és ezért cserébe’ te majd táncolsz – az én zenémre. És ez is lehet egy megtartó egyensúly, megtartó, de nem építő. És résen kell lenni, Kedvesek, a szó szoros értelmében.
Akkor hát! Résre fel!