A ritmus tudása az Élet tudása

Kevesen birtokoljuk a képességet, hogy elszakadjunk a kissé már nyikorgó mókuskerekünktől, s a nem kevésbé rozsdás ketrecünktől. Az a baj, hogy mindig a kedvező lehetőségre várunk. Holott a szabadság nem lehetőség, hanem képesség kérdése. Az elmúlt hetek szürke fásultsága minden tekintetben eluralkodott lelkünkön (talán nem veszi senki sértésnek, hogy általánosítottam). Parazitáktól sajgó fejemben az aprómajmok ezer szám törték a sörös üvegeket. Istentől kapott szép szemeim hunyorgó résekké váltak, s azokon keresztül hirtelen szembe jött az FB-n, hogy január 31-én, (azaz) ma Jersy mester és Fehérholló Öskü vezetésével a Varázskuckóban dobtanító nap lesz. Megnéztem tehát a naptárat, s gyorsan cikázni kezdtek a gondolataim. Az első gondolatom az volt, hogy jönnek a gyerekeim! Ez a mindig különleges alkalom most összekapcsolódik ezzel a másik különleges alkalommal! Pompás, ott a helyünk! És máris jelentkeztem!

Nem én lennék, ha nem ücsörögtem volna el az időt a szombat reggeli vízipipám mellett. Röpke fél órát késtünk. A kicsiny, de nagyon hangulatos közösségi tér zsúfolásig tele volt. A sok jó ember kis helyen is elfér elve szerint végül a csillár helyett mi is elfoglalhattuk helyünket a szőnyegen.

A csoport vezetői is hallani vélték bennünk az elhagyott mókuskerekeink árva nyekergését, és meditációval segítették az immár magukra hagyott ördögszekerek végső csitulását. És csend lett kívül és belül.

Nyitott szívvel és csodálkozással fogadtunk be ezután minden ütemet. A mai napon új értelmet nyert a dobbal való együttlét. Erre a törődésre nem lehet azt mondani csak így, hogy „dobolás”. Nem! Ez törődés a hangszerrel és a lelkünkkel. A ritmus tudatosítása. A ritmusé, mely egész létezésünk mozgatórugója. Ezért a ritmus tudása közelebb visz a létezésünk tudásához, mely örök és megfejthetetlen rejtély.

A ritmus maga a Tanítás. A ritmus zengetése feltámasztja haló porából, és egy másik tudati szinten beleégeti a lelkünkbe a Világ rendjét. Immár nem lehet elvitatni jótékony hatását, hiszen mindenki emelkedett lélekkel van most jelen otthonában, munkahelyén..bárhol, ahol most tartózkodik.

Az én gyermekeim az ágyikójukban durmolnak, feltehetően ugyanilyen emelkedett lelkületben. Ez nagy dolog ám! Mivel Csabi fiam minden este szorong, amikor nyugovóra kellene térni. S e szorongásnak nincs neve, csak van. Ma azonban csak lefeküdt szépen, s már a mese közben el is aludt. Minden estéért hálás vagyok, amikor a vég nélküli vergődés elmarad. Nincsen abban semmi öröm, hogy kevés eszköz van a kezemben, hogy „jól” segítsek neki. Az ősi hanggal való mai találkozás az én kicsi fiam háborgó lelkét is megnyugtatta.

Csabi életének vannak más területei is, ahol segítségre szorul. Ő a „figyelemzavarral” küzdő gyermek. Én tudom, hogy miért is nem tud oly sokszor és csak oly rövid ideig jelen lenni. De ezt most nem mesélném itt el. Aki érdekel az ő története (legalább is abból a szempontból megvilágítva, ahogyan én látom), elolvashatja Csabi könyvében, melyet neki írtam.*

Azt az élményemet feltétlenül szeretném megosztani veletek, hogy fiam az egész napot derekasan végig dolgozta. Együtt tudott működni a rendszerrel, együtt lüktetett a dobok ütemével. A kottából ügyesen kiolvasta a ritmust, s az én lelkem pedig ujjongott ezt látván. Nem volt kényszer és nem volt számon kérés. Mindezen korlátok nélkül, szabadon volt jelen az itt és most-ban. Én hiszek benne…nem! Tudom, hogy egy napon, lerázva magáról bélyegeit, címkéit, korlátait, belenéz egy könyvbe, és értőn olvasni fogja. A mai tanító napon csak megerősödtem ebben a tudásban. Aki így érzi a ritmust, abban ott van minden lehetőség. Az olvasás is egy ritmusra épül az első időkben. Itt egy mindjárt 12 esztendős kisfiú, aki már hat éve nem tud szótagolva olvasni, meg másképpen sem.  És most itt ül, és helyesen formázza a ritmust. Sikerélménye van, mely oly rég óta hiányzik az életéből. Akinek a ritmus a szívében van, az képes élni. Nem csak úgy élni, hanem egészen élni.

Tudom, sok kisgyermek harcol a bélyegei ellen. Figyelemhiányos, hiperaktív, részképesség-zavaros…soroljam még? A fejlesztésnek sok módja van, de figyelem, szeretet és élmény nélkül fáradságos az út előre. Én minden ilyen „rettenetesnek” mondott, zavarral élő gyermeket (no meg a szüleiket is) táltos dobolásra küldeném. Egy, kettő, három, négy; egyet, kettőt, hármat, négyet. Hát nem egy kis csoda, hogy azonnal érti a különbséget? Negyed és nyolcad… hányan ültünk ott tátott szájjal, akinek meg lett volna az Isten-adta tehetsége a zenélésre, de a szülei valami miatt nem indították el ezen az úton? Számunkra külön öröm, és az élet ajándéka, hogy végre bepillanthattunk a színfalak mögé!

A Varázskuckó egy szelíd hely, ahol címkék, elvárások és minden egyéb ránk ragadt maszat nélkül a mai napon és már oly sokszor valódi önmagunk lehetünk! Nem csak gyermekként, hanem mókuskerekezésben megfáradt öreg csontként is. A ritmus értése könnyeket csalt a szemünkbe. Az együttműködés pedig néhány felejthetetlen órára összekovácsolta az ismeretlen útkeresőket. S íme: csapat lettünk! Egy zenekar! Néhány ütem, csipetnyi figyelem és sok szeretet, s az élet szürkesége, kegyetlensége elől ide menekült Brémai Muzsikusok az élet zenészeivé váltak.

Köszönjük Jersy mester, Holló, Torda, hogy szolgálatotok által megélhettük ezt a csodát!    

*Ez egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzés. Csak türelmeseknek ajánlom. Még szerkesztés alatt van. Az is lehet, hogy a végén egészen másképpen fog megjelenni. De azért a mondani valóm lényege benne van: "ne dőlj be elsőre!"

www.lelekfarm.hu/blog/szeretettel-gyermekemnek-csabi-konyve/