A szabadság napja

2015. június 5. péntek. Margit-sziget, kolostor romok. Női Öröm Dobkör. Szeretnék sokáig emlékezni rá. Mert az emlékeink meghatározzák a jelenünket. Attól még minden most van.

A nyár esti zúgásban hazafelé robogunk a 11-es úton. A gyerekek hátul csendesen vannak. Igen elfáradtak a programon. Az autó magától megy haza. Jól ismeri a járást. Így tűnődhettem magamban. Petőfivel.” Mit mondok majd először is…” amikor majd betoppanok. És bedől velem az a sok-sok élmény?  Pozitív energia, pörgés….Mit mondok annak, aki engem vár? Akinek neve: Aki Mindig Mellettem Áll. Amikor elindultam már rég rossz volt a kedve. Reggel morgott, mint a bolhás kutya. Így mondta: „nahát, milyen morgós vagyok ma!” S azzal lemorogtunk a boltba.  És akkor haza jövök,  egy erővel átitatott programról, és bedöntöm az ajtón az egészet, arra, aki nincs jól.  És nagyon sokat hoztam.  Június 5-én…amikor a „nap száma, az ötös” összekapcsolja az Eget és a Földet, Keletet a Nyugattal, Északot a Déllel; ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent. Szárnyas Merkúr oltalma alatt, aki elviszi a hírt.

Bejöttünk, körülszimatoltam. A levegő csendes. A lélek fájdalmának nincs nyoma. A gyerekek alva járnak már…ágyba terelés. Ajtók záródnak! Álomország következik!

Ma az történt – kezdtem…szóval… kijött belőlem hétfőn egy dalszöveg. Az úgy történt, hogy felnéztem a Holdra, mely teli volt és vörös, és a szöveget le kellett írni. Nem ellenkeztem. Aztán dallam kellett hozzá. S amikor elkészült mindez, életet kellett lehelni belé. Azaz: összeénekelni a dallamot a szöveggel. Most már tudom: így születnek a dalok. Na és képzeld, ezt a dalt elénekeltem ma este! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolog embereknek énekelni. Meg hatalmas volt a tér. Ez nem egy szobácska Lajosnál, körbe falakkal, jól megküldve energiákkal – ez valódi tér. Nyitott és határtalan. A napszemcsim segített. Felvettem, hogy a lelkem ne szálljon el a dallal. Napszemcsi és behunyt szemek – e kettő elegendő védelemnek bizonyult, hogy képes legyek valami hangot kicsikarni magamból.  Szárnyalt a dal: „Vörös Hold, Telihold, küldd el az erőd!” „küldd el a tüzed! Áldd meg az anyát, áldd meg a szüzet.” És akkor, a végén: szívdobbanások, majd csönd. Te, képzeld, az egészben a csönd volt a legjobb! Itt nem szoktunk tapsolni. De most…a csendet megtörte a taps. Én meg csak ültem ott,  meghatódva, lehajtott fejjel.  És jött Ágica és átölelt, és jött Marika, s még, akinek nevét nem tudom, és akkor már szepegtem…  no, hát így volt ma.

 És itthon is együtt örültünk, ahogy mindezt elmeséltem.  Ez a szép! A legszebb a történetben! Amikor egy olyan emberrel élhetsz együtt, aki örül, ha boldog vagy, s nem ragaszkodik ahhoz, hogy a boldogságod forrása egyedül belőle fakadjon. Azt mondta, írjak majd dalszöveget, ír nekem hozzá dallamot. Azt is mondta, Aki Mellettem Áll, hogy eljön majd egyszer velem...Én nagyon örülnék, mert nekem Ő mindig hiányzik, ha nincs ott, amikor nekem nagyon jó.

Elfáradtam. Minden procikám remegett a takaró alatt, a szívem hevesen kalapált. Talán még álmomban is, mert amikor felébredtem, mindig éreztem, hogy kalapál. Megesik, ha kimerülök. Ilyenkor jön a kis, zöld bogyó a gyógyfüvekkel, (Wörishofener Nervenpflege***) meg a magnézium. 40% - os Svédkeserű borogatás a szívre. És lelki szinten tanulni szárnyalni, szabadnak lenni. Az 5-ös szám, a belső szabadság szimbóluma is. Egész életemben erre vágytam. Na tessék! Belekóstolhattam! De most meg kell tanulni élni vele. Pontosan, ahogyan megfogalmazódott bennem: vágyakozunk, és beteljesítünk. És most úgy tűnik, eljött a beteljesítés ideje. A szárnyaló szabadságot is meg kell szokni.

Köszönöm Nektek még egyszer a Szabadság Napját! Hogy teret adtatok a szárnyalásnak!  Köszönöm gyermekeimnek, hogy eljöttek velem és ott voltak lélekben is! Köszönöm Brigitta barátnőmnek, akit hónapok óta nem láttam, és most eljött, hogy találkozzunk. Mert ő mindig eljön, ő mindig ott van, amikor velem valami nagy-nagy dolog történik! És végül, és mégis első sorban páromnak, Zoltánnak köszönöm, hogy mindig, mindenben mellettem áll.