A takarítós munka karmikus meló?
Megígértem, hogy megírom, hogyan hatott tegnap az életszenvedély…este 10 óra felé. Nos, telve életszenvedéllyel ripsz-ropsz elmosogattam mindent. Aztán ide pakoltam, ott törülgettem, de porszívózni már nem maradt időm, mert párom közben elunta a melót a műhelyben és nem akartam már a gépet zúgatni a feje felett. Munka közben Deva Premal énekét hallgattam. Szeretem, bár Zoltán szerint, amit csinál, az nem zene, hanem szintetizátoros mókusvakítás. Ebben nem tudok vitatkozni vele, és nem is akarok. Aki hozzászokott az igényes zenéhez, az valóban vélekedhet így Deva Premal zenéjéről. Szóval elmaradt a porszívózás, és a szekrényrendezgetés. De nem bántam, mert még magammal is kellett törődni: a hajmosás nekem egy külön esti program. Így is fél egy volt, tehát már ma, mire ágyba kerültem, és reggel menni kellett a munkába. Reggel megkértem páromat, hogy porszívózzon ki jó alaposan, mire hazajövök. Ezzel a nagy feladat el is volt intézve.
Egy néni várt engem, már vagy két hete, hogy pucoljam meg az ablakait. Meg is jelentem a tett színhelyén reggel nyolc órakor. Életszenvedélyem kissé labilis volt a kialvatlanságtól, szívem hevesen kalapált a reggeli erős tea+kávé hatására. A helyszínen kiderült, hogy az egész lakást ki kell takarítani, s ez váratlanul ért. Mindjárt adtam egy új árajánlatot, melyet kis hápogás után el is fogadott. De hát nem volt szegénynek más választása. Vagy megcsinálom most, vagy vadászhat újra takarítónőre hétszám. Puszta véletlen volt, hogy az összes takarítós cuccom a kocsiban volt, beleértve a két darab porszívónkat is. Így az itthoni porszívózás vis major esetének fennforgása miatt elmaradt. De nem bántam, nevettem rajta. Párom hajlandósága sokkal többet számított, mint a cselekvés maga.
A néni roppant közvetlen ember volt, hamar összebarátkoztunk. Mivel magányos – mint sok sorstársa hetven év felett – egész nap beszélgettünk, ami ugyancsak fárasztó volt. Viszont közben visszatért az életszenvedélyem. Ott és akkor, abban a 7 órában az emberi kapcsolódás számított. Ő szeretett engem és én szerettem őt. Ez már sokszor előfordult munkám során, amikor már nem a pénz számított és a teljesítmény, hanem az emberi kapcsolódás. Ezért is nem tudok egyetérteni azzal, ha valaki azt mondja, hogy a takarítós vállalkozás, és egyáltalán az a tény, hogy én (a Nagy Én, a Tehetséges, Kreatív Andika, a Mindig Nekem Van Igazam Andika) "mások piszkát" takarítom el, biztosan valamilyen karmikus teher ledolgozása. Ó, hát persze! Sokkal inkább lehetnék oktató, s nem ily, töltőtoll forgató szegény leány. Vagy ülhetnék akár egy bankban, egy szép, csillogó ablakban (mit más takarít, egy kaszton kívüli szerencsétlen) s árulhatnám a jobbnál jobb befektetési lehetőségeket, mindezt terv szerint, időre. Az persze nem karmikus, csak a takarítás. Mert ott mindig szép ruha lenne rajtam, arcomról a rendszeres kozmetikázás eltűntetné az idő nyomait, a fáradságot, a stresszt. Hajam koronája pompás lenne, és a ruhám parfümtől illatos. Az nem karmikus, hogy szélesen mosolyogva, sablon szövegekkel bombázom a kedves ügyfelet, miközben a színfalak mögött tudom, hogy amit ajánlok, az egyedül a cégem számára előnyös és természetesen én is kapok majd a busás haszonból néhány morzsát…persze, csak ha időben és rendben megírtam az összes napi jelentésemet, és természetesen egyetlen egyszer sem hibázom.
Az életszenvedély nem egy esztelen és határtalan tudatállapot. Hanem éppen hogy nagyon is tudatos, és nagyon is határok között mozog. Tudom, hogy mennyi a szükségleteim, és mennyi a rendelkezésre álló képességem. Ha bármelyik két tényezőt alulértékelem, vagy többre tartom annak valós állapotánál, máris megsérül az egyensúly. És ezt azonnal észreveszik mások.
Tehát biztos értékelés kell, határozottság kell, és ha ez rendelkezésre áll, akkor a környezet ezt respektálja. Ezek után kezdődhet az érdemi munka. A munka az ablakkal és az emberrel.
Tudom, néhányan azt mondják: „könnyű neked. Te mostanra évbe értél! Van sok szerető gyermeked, drága, kedves élettársad, munkád, mint a tenger…egyszóval állnak mögötted. Bezzeg én…”
Bezzeg én…Néhány évig azon küszködtem, hogy a fejem a víz felett maradjon. Csont soványan, egzisztenciálisan, morálisan és minden elképzelhető aspektusból szemlélve a bányász béka ülepe alatt. Valóságomat, önmagamat egy törött lencséjű szemüvegen át szemlélve…természetesen megtaláltam azokat az embereket, akik ezt kihasználták a maguk javára. Aztán, amikor már eléggé kiárusítottam a fizikai energiáimat, akkor kezdtem jobban értékelni a munkámat, önmagamat. A valósághoz való helytelen hozzáállás inkább nevezhető karmikusnak, mint bámilyen tevékenység.
Egyre gyarapodtak azon megbízások, melyek már közelített reális szükségleteim mértékéhez. Viszont azt kellett megélnem, hogy ezek között az üzleti viszonyok között nem egy volt olyan, hogy emberhez méltó kapcsolat nem tudott kialakulni. Magyarul: hagytam magam még mindig kizsákmányolni, esetenként megalázni. Sosem feledem, hogy egyszer egy két gyermekes, társ nélkül élő hölgyemény egy 35 forintos fonnyadt Lidl fánk miatt bocsájtott el. Amit én ki mertem dobni a kukába, és ami állítólag annak a szegény gyereknek a másnapi(!) uzsonnája lett volna. Amikor visszavittem neki a kulcsokat, átnyújtottam húsz deka, friss Fornetti süteményt kárpótlásul, és elhatároztam, hogy SOHA TÖBBÉ nem hagyom gyötörni magam. Ki tudja, hányszor váltott az öreg Duna vizet, amíg megtanultam becsülni magam és értékelni a munkámat. Nos, ennyire könnyű volt nekem. Most pedig azt tanulom, hogy együtt éljek az életszenvedéllyel és kitegyem a szűrét a szenvedésfüggőségnek. Ha bárki kívülről úgy látná, hogy most könnyű nekem, el kell hogy mondjam: téved!