Agymotor

Sikerült alaposan kitömni magam tennivalókkal, így olybá tűnik, mintha az idő – hétfőtől péntekig – egyetlen másodpercbe zanzásodott volna. Csak repül egyik hét a másik után. A cselekvés lehetősége felett érzett öröm jó dolog. Az már kevésbé jó, hogy elmém zakatolása lassan elnyomja teljesen a zápor kopogását és a madarak csicsergését.  Én megmondom kérem, mi a baj a sikerrel: dolgozol érte, eléred, és aztán rájössz, hogy a siker mögött még mindig Te vagy ott, ahogyan vagy, önmagadban. És ez egy végtelenül magányos állapot is tud lenni, noha sokan figyelnek rád és sokan vesznek körül, mégis: egyedül vagy. Mint mindig, egész életünk során. Azt hiszem, ezért veszítik el oly sokan a talajt a lábuk alól, amikor megérinti őket az egó nagy vágya, a siker. Mert egyébként meg képtelenek magukkal lenni és magukkal jóban lenni. Erre a jóban levésre pedig különösen nagy szükség van akkor, amikor az ember teljesen maga marad. S az is egy tény, hogy attól, mert sokan „figyelnek rád”, attól még egyedül vagy. (Ezt nem neked mondom, hanem magammal beszélgetek, mint oly sokszor.)

Alig egy hónap alatt elkészítettük a Rókalyukat. Lakható, élhető, élvezhető. A Nagy Lélek számos ötletet adott, mivel lehetne megtölteni ezt az odút. Az ötletek számos feladatot adtak, mert folyamatosan feltételeket kell teremteni, miközben mindketten dolgozunk valahol – pénzért, miközben egy autónk van, amit agyafúrt logisztikával igyekszünk egymás között megosztani.

Október 10-én megtartottam az első programot. Jó érzés, amikor tapasztalod, hogy a gépezet működik. És lassan dereng, hogy a Rókalyuk megalkotása része annak a belső folyamatomnak, mely során gyermekkoromat, a fészket, ahol felcseperedtem, úgy ahogy van még egyszer magamhoz ölelem, hogy aztán könnyek között engedjem el – ha eljön majd az ideje.

 Mindeközben könyveket olvasok bábáktól, csoportokhoz csatlakozom a Facebookon, hogy tájékozódjak: mi az, ami mostanában a kismamákat foglalkoztatja leginkább, milyen gondjaik támadnak például a szoptatással kapcsolatban. Megállapítom, hogy nincs sok új a Nap alatt. A nőiséget még most is áthatja egyfajta bizonytalanság, félelem. Pedig kérdéseikben gyakran ott van a helyes válasz is. Jól meg vagyunk nevelve! Még mindig kérdés az, hogy szabad-e felháborodnunk, ha a tekintélyes közeg durván bele akar avatkozni az intim szféránkba? De az a helyzet, hogy igazából nem akar, csak mi, a bizonytalanok kérdéseket teszünk fel, bizonyosságot, megerősítéseket keresünk ott, ahonnan csak kereteket és sémákat kaphatunk válaszul. Egy férfiemberhez fordulunk szoptatási tanácsért, mert előbb el hisszük, hogy doktori minőségében jobban ért hozzá, mint mi magunk anyai mivoltunkban. És aztán megkapjuk a séma-választ, a könyv-tutit.

Én ebben a szoptatós csoportba megfigyelőnek jelentkeztem. Nincs is jobb terep tanulni, fejlődni, mint egy ilyen csoport, ahol élő helyzetekkel találkozhatom. Azok adnak tanácsot egymásnak, akik „benne vannak”.

Aki nincs benne, az a tanácsadó, az orvos, a védőnő, laikus szinten a nagymama. Igen, el kell fogadnom, hogy kívülálló vagyok. A jó segítő nekem ott kezdődik, hogy ezzel tisztában van. Kívülről pedig az a legjobb segítség, ha képes vagyok megtángálni az illetőt, hogy a kérdései között keresse meg az abban már elrejtett választ is. Vannak technikai kérdések is szép számmal.  Mitől nem szopik például egy újszülött? Idegrendszeri problémája van, vagy csak lenőtt a nyelvecskéje, és akkor azon könnyen lehet segíteni. Befordult mellbimbóból sem lehet szopni. Ezeket meg lehet tanulni, ezeket fel lehet ismerni. És ebbe a helyzetbe bele lehet avatkozni. De abba, hogy naponta hányszor szopjon egy csecsemő, ezen belül ülve-állva, fekve-fejen állva…ezekbe nem lehet beleszólni! Az anyuka meg ne kérdezze meg a kívülállót, hogy szerinte helyes-e a gyermeket fejen állva szoptatni? Ha neki jó, a gyermeknek jó, akkor ezt merje elfogadni helyes állapotnak, és ne keressen minduntalan igazolást kívül!

Szép segítői feladat a kívül rekedt apát behozni a zárt rendszerbe, melyben csak anya és a baba van. Többnyire nem a háziorvos erre a kompetens személy. Nyitott kérdés ma még számomra, hogy mit kezdünk azzal a helyzettel, amikor rádöbbenünk, hogy a párunk, a gyermekünk apja maga  is egy nagyméretű, szőrös gyerek? És mint ilyen, egyre morcosabb amiatt, hogy átmenetileg kiesett a figyelmünk középpontjából…

Most nem folytatom. Zakatoló agymotoromnak szelíd határt szab a fizikai tevékenység. Magyarul: mennem kell dolgozni.

Szép napot mindenkinek!