And Rea

Jó estét mindenkinek!

Tényleg szép nap volt ez a mai. Ünnepesre sikeredett. Tudom, nem lehet minden nap ilyen, hiszen mindig történik valami, ami kibillenti az embert a hétköznapokban belső egyensúlyából. S nem lenne életszerű olyankor azt mondani, hogy „engem nem érint”. De ma végre nem bántott az élet semmivel. S a pillanatot meg kell ünnepelni. És mellesleg az Andreákat is.

Az Andrea, Andreas oldalbordájából kreált női név, ahogyan a Teremtéstörténetben le van írva a nő teremtése. A név pedig meghatároz bennünket. A nevem jelentése: "férfias". Az életem kezdetének története, melyet már annyiszor papírra vetettem…melyben leírtam, hogy anyukám elmondása szerint nem számítottak az érkezésemre (hogy finoman fogalmazzak, hiszen ma ünnep van), de ha mégis, jó lett volna egy fiúcska, főleg apámnak, akinek már volt két lánya. Nos, mint a mellékelt ábra mutatja, ez nem jött össze, én lány lettem. De kaptam egy nevet, mely legkevésbé sem nevezhető szelíd nőiséget árasztó névnek: A N D R E A

Én, az Andrea, keveset babáztam, inkább kopácsoltam és minden vágyam egy pedálos kisautó volt, amit valami miatt – a sok más kinyafogott kacat mellé – valahogyan mégsem vásároltak meg nekem a szüleim soha. Nyomorúságos gyermekkorom egyik fő jellemzője volt, hogy pedálos kisautó nélkül telt el. Tíz éves koromban már asztalt fabrikáltam széldeszkákból, s apámnak még sok egyéb mérget okoztam örökös nyüzsgésemmel. Mivel sosem akart semmit adni az ő szerszámaiból, kénytelen voltam orvul eltulajdonítani a kiszemelt szögeket és kalapácsot. Amikor apu úgy gondolta, hogy már több eszem van, nagy feladatot kaptam: csapokat véshettem a házunk gerendájába. Nagyon fontos munka volt, hiszen akkor készült a tetőszerkezet. Nem játék, igazi munka! Aztán tanultam tőle villanyszerelést, vízcsap szerelést, de igazából soha nem értettem, hogy miért kell ezeket nekem lány létemre tudni. Ám neki lett igaza. Legalább tudtam, hogy nagyjából hová kell nyúlni, ha gond volt a házban. Sokszor adódott alkalom erre az életemben, különösen azokban az években, melyeket egyedül töltöttem. Apám a játékok folyamán, melyeket együtt játszottunk, megtanított küzdeni. Mai napig is az utolsó vérig harcolok a győzelemért, s ha mégsem sikerül, akkor így jártam. Milyen érdekes, hogy főzni nem a családi fészekben tanultam meg. Se takarítani, sem pénzt beosztani. Ezeket a tudományokat mind az élet tömte a fejembe.

Ez az „A” betűvel kezdődő név vezető lelkületet takar. Ám jó negyven évnek el kellett telnie az életemből, mire rájöttem arra, hogy első sorban saját magamat kell irányítanom, s kevésbé mindenki mást. Mióta inkább magam felé fordultam, jobban szót is értek mindenki mással. Persze mondhatnánk, hogy egy Zsuzsannának, egy Editnek, vagy egy Máriának is pontosan ugyanaz a feladata: megkeresni, megtalálni, megérteni és beilleszteni önmagát. Mégsem ugyanaz az út, amit bejárunk. Még ha ugyanoda vezet is.

Egy jó vezető szolgál elsősorban, mint a jó király. Akkor is ezt teszi, amikor látszólag irányít. Nekem, és még hozzá az Andrea nevemmel, s mindazzal, amire e név pecsétel engem, elég nehéz a család testén a nyaknak lenni. Pedig a nyakság, ami nem nyakasság, nagyon fontos feladat. Ugyanis nélküle elgurul a fej.

Aztán azt is megtanultam szép lassan, hogy a dolgok nem velem kezdődnek és ugyancsak kétes a kimenetelük az én jelenlétem szempontjából. Hogy, amikor belépek egy folyamatba, ott már korábban történt valami, mely történés, mint ok, okozatot hoz létre a jelenben. És akkor belépek én, a magam alfájával és alfájával, középen a sok „N.D.R”, egyfajta keménységgel akarván megoldani helyzeteket…Na állj! Nem ezt várja tőlem a szakvezetés! Meg kellett különórákon tanulnom, hogy az élet nem fehér és fekete, meg vagy igen, vagy nem, hanem kétesélyes lehetőségek egymásutánja, de az utat nem én rajzolom. A nyakság, mint kívánatos női jellemző, nem csak a családban szükségeltetik, hanem az életben is. Az alázat, hogy a dolgok alakulhatnak maguktól is…megvárható, amíg Isten ujjával belekotor a levesbe. Nem kell mindig, mindent nekem megoldani, de azt lehetőleg gyorsan.

Hogy mindezeknek van-e köze a nevemhez? Ha én úgy érzem, akkor igen. Ez itt egy rövid, vázlatos útleírás volt, ahogyan én ezt Andreaként megélem. Ahhoz a személyiséghez, akit Andreának hívnak (csak úgy mellesleg) biztosan van köze.