Anyaként nem lehet...egy anyával nem lehet...
Azt hiszem, helyesen döntöttem, amikor elhatároztam, hogy ma mégis itthon maradok. Hűvösre fordult kint az idő, s kedves barátnőim sem lesznek ott a mai dobolós estén. Így hát én is inkább itthon maradtam. Amúgy is annyira feltöltő volt a keddi Napfény Dobkör, hogy igazából semmi szükség rátölteni.
Még mindig annak a csodálatában lebegek, hogy Feri atya mindig válaszol az én feltett és fel nem tett kérdéseimre. Az e heti alkalom ismét sok mindenről szólt, de kiváltképp felfigyeltem arra a részre, mely a személyesből a személytelenbe való, egyfajta menekülésről szólt.
A helyzetről, amikor az ifjú apa a gyermekük megszületése után egyszer csak kezd nem érdeklődni a felesége, mint nő iránt. Ahogyan elmondta, megvilágította: a nőben csak az anyát látja, és a nőt nem. És az ifjú apa egyenesen szentségtelennek tartja, hogy az anyára (a nőre, akit ő tett anyává), mint nőre, mint vágyai végső értelmére és „tárgyára” tekintsen. Így a kettejük személyes kapcsolata nagy változáson megy keresztül, mely változásból mindössze annyi látszik, hogy a férfi eltávolodik feleségétől és szexuálisan elhidegül tőle.
Sajnos, szélsőséges esetben, de főképp akkor, amikor éretlen személyiséggel veszünk részt egy ilyen sorsfordító helyzetben, mint a szülővé válás, gyakran megesik, hogy a férfi egy másik nőt keres, akire aztán nőként tud tekinteni, s nem szégyelli, hogy vágyakozik utána. Ez a „megoldás” még személyesnek tűnik. Egy férfi és egy nő kapcsolódásáról szól, ahol a férfi a nőt embernek nézi. Noha morálisan…na ezt most hagyjuk!
Vannak azonban más elkerülő utak is. Olyan kapcsolódási lehetőségek, ahol a nő már nem emberként van jelen a férfi vágyában, hanem személytelenül. Ki nem mondva, hogy a prostituált az egy külön állatfaj az emberiségen belül, és a pornográfia meg főképp, és az már nem is tartozik az emberi fajhoz. Vagyis azok nem, akik művelik ezt. Két dimenziós nemi aktus, érintés, szagok, repedarugó és nyekergő térdízületek; valamint, mintegy sterilen, minden következmény nélkül.
Külön érdekesség, hogy mióta ezzel a témával járok-kelek, és számtalan kérdés van és volt a fejemben, egyszer csak belebotlottam egy fiatalember önvallomásába, ahol elmondja, hogy miért szakított a pornóval. Hogy függővé vált egy személytelen világtól, mely aztán lépten-nyomon befolyásolta a fantáziavilágát, a vágyvilágát, s hogy e függőség miatt egyre kevésbé tudott jelen lenni a saját, emberi kapcsolatában. Kitért a társadalmi probléma oldalára is, miszerint a pornó nézésével mintegy ösztönözzük a galád maffiát, hogy még több embert próbáljon keríteni a felvételekhez, tehát még több nő és férfi prostituálódjon. A prostitúció világába kavarodott embert pedig a társadalom kitaszítja magából, noha „titokban” használja őket, mint valami pótszert. Ez tényszerű, nem gondolnám, hogy vita tárgyát képezné. A negyed órás „egyenes beszéd” legfőbb haszna pedig az, hogy végre beszélünk róla.
Mert az a vágyat pótló (vagy látszatra kielégítő) pótszer, akár a prostitúció, akár a pornográfia egyébként a tabu témák közé tartozott eddig. Noha minden időben jelen volt. Jellemzően állandóan alakítani, gazdagítani volt szükséges a jeleneteket, mindig valami újat, érdekesebbet, izgatóbbat kínálni a tisztelt közönségnek. Egy XX. század eleji pornófilmecskén ma már egy iskolás(!) is csak hangosan röhögne. Hát ez van. Egyre több cukor kell a kávéba, egyre több csoki a pociba, egyre több cigaretta és egyre több pia, ahhoz, hogy ugyanazt az életérzést tudja hazudni nekünk folyamatosan.
A kezdő függő tagadja, hogy az ital az élete részévé vált, a napi 3 szál cigi gyakran 9, vagy még több, és a pornográfia nem számít megcsalásnak, hiszen teljesen személytelen. Mégis képes tönkre vágni egy házasságot, a kapcsolatban az intimitást, mely a bizalmon alapul…és megöli az önátadásra való képességet.
A két előadás mondanivalóját szeretném egységbe foglalni és esetleg hozzá tenni valamit. Ami csekélyke ismereteimből futja. Illetve: fantáziálgatok egy kicsit.
Tehát az ifjú ember –talán amerikai - mondanivalóját, aki szemrebbenés nélkül rántotta le a leplet arról a hibás értékrendünkről, hogy a férfi csak akkor férfi, ha jó nagy pénisze van és állandó erekciója; ezzel szemben a nő akkor igazi nő, ha mindig a „prostituált” aspektusát tudja élni, és lehetőleg minden férfit képes elcsábítani. És a pornográfia ezt a téves elképzelést erősíti – hetente egyszer, de lehet többször is. Valamint Feri atyánk előadásában megemlített igen gyakori élethelyzetet, amikor a férj nem képes a feleségére, aki anya lett, mint vágyható nőre tekinteni. És akkor itt, összekapcsolom a két megállapítást: a férfi, aki abban a hibás tudatban van jelen, hogy nemi vágyának nagysága, valamint péniszének mérete adja meg az ő férfiúi értékét, amikor azon kapja magát, hogy elszunyókált benne a vágy, rettenetesen megijed. A fejben talán elindul egy folyamat, melynek az a vége, hogy a vágytalanságát kivetíti a feleségére. Csak remélni merem, hogy igenis vannak férfiak, akik a természet védő köpenyében érzik magukat, amikor nemi vágyuk csökken, és nem akarnak már Kaliforniában baknyulak lenni. (Aki a viccet nem ismeri, szóljon, most nem írom le ide.)
Aztán Feri atya meg is magyarázza, hogy azért, mert anyával nem lehet pajzánkodni. Az anyával nem lehet. Azt gondolom, hogy mint minden, ami az emberi lélekről szól, ennél azért valamivel bonyolultabb. De úgy érzem, hogy az egész történésnek a kulcsa az, hogy a férfi megijed a saját vágytalanságától. Amikor hetekig fél hat van, a szemei alatt karikák ülnek, és reggel fáradtabb, mint este. Mindeközben…a nő, aki anya lett, szinte csak a csecsemőre tud figyelni. Napi 24 órás szolgálat, hetekig, hónapokig. Mindeközben felugrott a derekára 5-6-10 kg plusz, mellei először majd leszakadtak, majd hirtelen összecsoffadtak….de csak tejel, tejel…és mi jár a fejében? „Már nem vagyok kívánatos a számára.” Tehát: már nem tudom betölteni az örök pajzán prosti szerepét, aki mindig kész egy kis hancúrozásra. Aki havonta csak néhány napig harcképtelen. De azt sem veszi észre a kedves kuncsaft, hála a kiváló betéteknek, tamponoknak, pacsuliknak és tablettáknak…hiszen nincs idő a fejfájásra, s a nehéz napokról meg nyugodtan el lehet felejtkezni. De ez most mind nem működik. És hetek telnek el, és akár hónapok, és mindig fél hat van, és karikás szemek. Valamint éjszakai ordítás. És ahelyett, hogy teljesen természetesen fogadnánk, hogy most nincs szex, elindul a fejünkben a vezérhangya önnön alkalmatlanságunkról és meg nem felelésünkről. „Az nem lehet, hogy hetekig ne férjek hozzá az asszonyhoz! Nekem kérem, elementáris vágyaim vannak, hiszen én vagyok a hím!” „Az lehetetlen, hogy nekem ne legyen merevedésem, hiszen e nélkül nem is vagyok igazi férfi!”
Nyilván nőként én csak fantáziálni tudok a férfiakban ilyenkor előbukkanó érzésekről és gondolatokról. De arról hitelesen tudok írni, hogy én nőként hogyan éltem meg ezt a helyzetet.
Amikor várandós lettem – és Babuci még csak a pocimban volt – , már alapból elment a kedvem a szerelmeskedéstől. A helyzeten csak rontott a reggeli sugárban való hányás, és az öt hónapig tartó folyamatos émelygés. Ez a kellemetlen állapot jellemzően elpukkasztotta bennem a „prostit”, és átmenet nélkül váltam rókázó kismamává. Egészen jól emlékszem, hogy csak babusgatásra vágytam és semmi többre. Határozott igényem volt, hogy a férjem anyaként kezeljen. És az anyával nem lehet…. – mint Feri atya is mondotta volt. Nos, ez történt, amikor leánykákat hordoztam a szívem alatt. Ám egészen más volt a helyzet, amikor fiúcskát hordoztam. Először is elmaradt a róka. Minden hónappal egyre jobban és jobban éreztem magam. Úgy néztem a tükörbe, hogy szép vagyok és kívánatos, és egyre gömbölyödő pocakom, mintha nekem találták volna ki. És nagyon bántott, hogy „nem kellettem”. Most hagyjuk azt a részét a történetnek, hogy annak is meg volt a maga harmadik oka. Ha egyszer az ember lánya egy olyan férfit választ társául, aki nem a legszilárdabb jellem, és egyébként meg saját magától sincs biztonságban…. nincsenek magasabb irányadó mértékei… mire számíthat (az ember lánya)?
De, mint megszokhattuk, az én életem tele van fordulatokkal, változatos élethelyzetekkel, így megélhettem azt az állapotot is, amikor én magam vagyok, aki elutasítja a másikat. És a haskómban növekvő magzat csak ürügy volt. Az egészen biztos, hogy az életem vászna tele volt elvarratlan szálakkal, ki nem mosott foltokkal, és semmilyen eszköz nem volt drága, hogy megalázzam azt, akinek a gyermekét a szívem alatt hordtam. Hogy visszaadjak valamit abból a kölcsönből, aminek törlesztésére már rég készültem…amikor veszélyeztetett terhesen, bent a kórházban…de ezt most nem mesélem el. Talán csak én voltam tisztában azzal, hogy egy izgatás általi méhgörcs a gyermekünk életébe kerülhet. De félelemből, tehát gyengeségből nem mondtam ki a bűvös „nem”-et. Hát most visszakapta – mondhattam volna magamban, ha mindez, akkor tudatos lett volna bennem. De nem volt az. Ma már nem vagyunk együtt. Azt hiszem, jobb ez így.
Ez lett volna az egyik kiegészítés azzal kapcsolatban, hogy miért is néz a férfi más felé, illetve milyen játszmákat éltem meg én nőként ebben a különleges helyzetben, melyet anyává válásnak hívunk. Mint áldozat szerepben, mint pedig agresszor szerepben.
Amikor elkezdődik az „asztaltáncoltatás” a kapcsolatban – többnyire krízishelyzetekben -, már lehet tudni, hogy valami nagy gond van az alapoknál.
Ma már tudom, hogy nagyon fontos az intimitás megőrzése minden időben, az érintés, az ölelés, a simogatás…amire aztán a férfi lehet, hogy „beindul”…de ki is lehet hagyni a végső bekebelezést…attól függ, mennyire biztos magában az ember, magában, a kapcsolatban (és végső soron a választásában), mennyire tartja fontosnak, hogy újra és újra megszerezze a nőt, és beteljesítse a vágyát? Mennyire központi kérdés a folyamatos erekció, az örökös tettre készség, mint a férfi princípium vélt fundamentuma?...Vagy észre is lehet venni, hogy áldás van a csendben, a vágyak pihennek, a testünk pihen, a csecsemő fejlődik, és én másképp is tudlak szeretni téged….
Ha a nő „úgy marad”, az a fránya élet úgy hozza, hogy az anyával kell szeretkezni. A nőknek talán az a kihívásuk, hogy anyaként kell szeretkezni. És ugyancsak a nő: vajon nem azt gondolja-e, hogy anyaként nem lehet szeretkezni? Ahhoz, hogy szeretkezni lehessen vele, ahhoz prostinak kell lennie? Csak ez az egy aspektus, melyen keresztül a vágy utat törhet magának? Anyaként méltatlan?
De, hát akkor mit tegyek? – kérdezné ifjú barátnőm, aki a lányom lehetne, és még nem találta meg a megfelelő partnerét.
Én igazán nem tudok korrekt, mindenre kiterjedő választ adni. Csak azt tudom, hogy minden ember kötődik valahogy a szüleihez, az anyjához, az apjához, legyen az nő, legyen az férfi…csak azt tudom, hogy senki sem tud tökéletesen működő kapcsolatot felmutatni – sem a szülei felé, sem a saját maga alapított családban; csak azt tudom, hogy sokat segít a magasabb rendhez való alkalmazkodás, és…a nyitottságra való képesség. A zabolátlanság a hempergőben és a velőt rázó üvöltés, amikor húsunkba váj az élet kése. Vagy lehetsz jó kislány –a nők másik nagy tévedése. A ló másik oldala, amikor opportunista módon bólogatunk mindenre – ahogyan velem is történt, ahogyan én csináltam….Vérmérsékletedtől függően beszélhetsz halkan is, amikor épp nagyon dühös vagy, de akkor a szavaknak van súlya, és üvölthetsz is, mint egy állat. Nem hiszem, hogy helyes lenne erre szabályokat felállítani. A lényeg a kommunikáció, a nyitottság és egy utolsó szalmaszálnyi bizalom, hogy a másik meg fog hallgatni engem.
Az intim kapcsolat, arra vágynunk kell, amiben nyitottak tudunk lenni, tudunk odaadóak lenni, és tudunk határozott és megalapozott nemet mondani. Az kell. Amikor annyira nyitottak tudunk lenni, és „ott” tudunk lenni, ahol a párunk is tud nyitott lenni, tud ott lenni, akkor, amikor együtt vagyunk, amikor egymásra figyelünk… amikor zsigerből jön, hogy fontos a kicsi babánk, de azért Te egy kicsit fontosabb vagy. Viszont…sajnos meg kell elégedned egy ideig azzal, hogy ez most mindössze egy elvi elsőbbség. A családunkban Te vagy az apa, aki előbb jött, és a Babuci a gyermek, aki később jött…és nem kell bizonygatni, hogy erősen ránk van utalva. Ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked apja érezze a kötelesség, no meg a gyermek egyre gyarapodó súlyát, aludj bele párszor az éjszakai bömbölésbe. Garantálom, hogy úgy fog kiugrani az ágyból, mint a nikkelbolha…hacsak…el nem kezd bökdösni téged, erőst kapacitálva arra, hogy ugyan kellj már fel, nem hallod, hogy sír az a gyerek? S akkor, ha egyébként az életed lepedőjén az apád nem egy foltozatlan szakadás csupán, hanem lelkedben a helyén van, akkor te nem fogsz ezért a férjedre haragudni, hanem gyorsan elgondolkozol azon, hogyan lehetne minél előbb eltűnni a képből egy-két órára, amikor mégis apuka fog vigyázni a gyermekre. De az is meglehet, hogy tiltakozni fog. Hogy semmire sem lesz apuka hajlandó, ellenben követelni fogja a maga jussát. És dühös lesz, hogy hirtelen kiesett a figyelmed középpontjából…na, és akkor mit fogsz csinálni? Hát én azt honnan tudjam? Felmerülhet a gyanú, hogy hamis elképzelések mentén akartad volna meglelni a végső boldogságot. A hamis elképzelések végső soron a mellé nyúlás érzetét keltik. Vagy, ahogy Oravecz Coelho is mondhatná (ha nem én találtam volna ki): Nem minden férfi, ami fénylik. Viszont mind olyan, mint az érem: két oldala van. Nem vagyok férfi gyűlölő, de minden férfi kétszínű: néha paprika vörös, máskor viszont halálsápadt. És bocsánat, de csak ilyen marhaságok jutnak eszembe válaszként.
PsszzT! Ez most itt a női sarok. Tudod, kicsim, a férfiak időnként minden kreatív női képzeletet felülmúlóan tudnak reagálni speciális élethelyzetekre. Ilyen áldatlan tehetetlenségben sokat segít a nő távolba tekintési képessége, és az, ha tisztában vagy azzal, és meg tudsz emlékezni arról, hogy más, kevésbé krízis-szerű élethelyzetekben milyen nagyszerűen és odaadóan tud ott lenni, abban részt venni. És semmi esetre sem szabad lemondani arról a vágyadról, hogy gyermeketekkel mielőbb bensőséges kapcsolatba kerüljön. Nem nyúl hozzád, mert az anyát látja benned, a csecsemőtökre meg haragszik, mert közétek állt. Van ilyen. De könnyen meglehet, hogy magad is azt véled: az anyával nem lehet szeretkezni. Miközben arra a pasira áhítozol, aki minden helyzetben jól érzi magát és kitűnően működik, majd lesz egy olyan férjed, aki a szülőszobán beesik az ágy alá, s a kakis pelustól öklendezni kezd. És tudjad látni, hogy a csalódásaitokban is van egyfajta életközösség. Te az uni-papát láttad benne, aki minden helyzetben helyettesíteni tud majd téged, ő pedig az Örök Nőt látta benned, és annak is leginkább vénuszi aspektusát. Ő nem uni-papa és te nem vagy az örök Vénusz. Tudd majd elhinni, amit a szemeddel látsz és tapasztalsz az érzékszerveiddel: egy pillanatra úgy tűnik, teljesen magadra maradtál a babával. És nyugodtan hidd el, hogy így is van. De azért még lehet más segítséget kapni tőle. Ha mersz kérni és apád helyett nem a férjedre haragszol.
Húúú, jó kis kalamajka lett ebből a gondolatsorból.
Kérjük, egy tízes skálán értékelje munkatársunk teljesítményét. (Így sokat segít nekünk abban, hogy mielőbb kirúghassuk, de legalább megvonhassuk tőle a prémiumot.) Na, de tudod, hogy ez megint csak egy hülye vicc volt.
Összefoglalom magam. A téves GPS-koordináták miatt eltévedtünk a világban. Hamis fantáziánkban minden nő piros lámpás házban dolgozik, és minden férfit meg tud hódítani és ki tud elégíteni. És ezzel még rengeteg pénz is keres. A hamis férfi-kép testrészei a következők: két láb (lábfej, alsó lábszár, combok), és egy nagy, örökkön égre kacsintó fallosz. Egyetlen utat ismer, mely a piros lámpás házba vezet. Ezt a hamis kalibrációt személytelen, olykor mindössze két dimenziós ál-valóságokkal erősíti meg, melyből azt a nonverbális üzenetet kapja tölcsérrel a fejébe, hogy a férfi leigázza, használja a nőt, és ez így rendben van.
Ez az álvalóság romba dől, amikor belső értékrendünknek megfelelően monogám és tartósnak tervezett párkapcsolatra lépünk, s megérkezik vágyaink gyümölcse, a gyermek. A piros lámpás házból csecsemőotthon lesz, valamint – ha nagyon nem jól csináljuk -, idővel elme gyógy, és intézet.
A férj és apa, valamint a feleség és az anya egyetemlegesen úgy tudja, hogy az anyával nem illő szeretkezni. A férj a harmadik felé fordul, aki vagy személyes, vagy személytelen a szemében, a nő…pedig a gyermeke felé. Így születnek a mama pici fiai.