Az Élet és Halál Kapujában

Kedveseim!

Egy réges-régi emlék… Tizenegypár éves voltam, amikor egyik unokatestvérem babát szült. Az Uzsokiban meghatódva ücsörögtem a váróban, hogy egy nagy, ócska televízión keresztül megnézhessem az új rokonunkat. Míg várakoztunk eme nem túl bensőséges láthatásra, a hatalmas fa ajtókat bámultam, s tisztán emlékszem, az a gondolat volt a fejemben, hogy most az élet és halál kapujában vagyok.

S most? Mintha a szülészet folyosóján ücsörögnék… de nem! Itthon vagyok, mert a fiatalok azt kérték, hogy maradjunk mind itthon. Hát maradtunk. Gondolkozós délután volt ez a mai. Mintha csak tegnap lett volna, hogy Balázs fiam hozta a kirakós fakockáit: „anyu, rakjuk ki a bocsoládét!” A bocsoládé az a boci volt, az egyik kép a hat közül, melyet a mozaik képekből ki lehet rakni. Kis sonkáin szaladt utánam a lakásban, amerre mentem…három éves lehetett akkoriban. 

Most bent van a szülőszobán és újra megismeri a feleségét – egy másik minőségben. Amikor az ő szőke tündére eljut a végső határáig, az élet és halál kapujában…az életet választja. A Nagy Beavatás pillanatai ezek, amikor felszenteltetik a nagy feladatra, hogy anya legyen, és az életben még sokszor átlépje a saját határait, ha így kívánja a szükség. A kicsiny élet egy új élet, de nem csak az övé új, hanem mindannyiunk élete megújul ezen az éjszakán…miközben ez a hajdan volt szőke göndör kisleány mélyről feltörő hörgéssel kiáltja bele az éjszakába…nem bírom tovább!

Az a szenvedés, ami most ott a szülőszobán megtölti a teret, egy szakrális orgazmus, melyben az élet meghaladja önmagát, ahol ember születik és újjászületik: más lesz, mint annak előtte, és több lesz. Életének vertikális és horizontális vetületei kitágulnak. Ezen túl minden pillanatának mélysége és magassága lesz; s ha jobbra, akkor nem balra – és fordítva. Így a szülők.

S a gyermek? Az új hajtáska az Életfán? Bejárja az előtte valók útját. Az ősi világlátást, a mágikus mezőket, majd megszenvedi mindazokat a kínokat, mely „az én és a világ” paradigma magányosság érzésével együtt jár. Nevet majd és sír, boldog lesz, reményteli, majd szomorú és elkeseredett – mint mi mindannyian. Nyereségei lesznek és veszteségei. Igen! Akarjuk, hogy Te is részese légy ennek a nagy varázslatnak, melynek Élet a neve.

Ezeket a szent pillanatokat osztom most meg veletek, és az érzést, ami átjár és egyre növeli bennem az élet felett érzett örömet.

Áldás legyen rajtunk!