Az én ünnepem - augusztus 20.

Augusztus 20. Ma van a Nemzeti Nem Csinálok Semmit Nap. Ez egy ünnep – állítólag. Pár éve folyamatosan rossz idő van ezen a napon. Most is zokog az ég.

Amikor gyermek voltam (na, most kezdődik megint), ezen a napon ellátogattunk a Bazilikába, hogy tiszteletünket tegyük a Szent Jobb előtt. E hatalmas templomban a bejárattól az oltárig egész nap folyamatosan kígyózó sor várt csendesen imádkozva a sorára. Úgy rémlik, talán fél óra is megvolt, mire odajutottunk. Az emberek virágokat hoztak, és pénzt dobtak a perselybe.

5 esztendős voltam. 1971-et írtunk. Akkoriban nem volt trendi misére, templomba járni. Isten és a vallás nem kívánt elem volt a politika számára, így a Szent Jobb körmenetet a Bazilikán belül tartották. A tömegnyomor nem volt a kedvemre.

Lassan hullámzott a tömeg az ereklye felé. Énekeltek és imádkoztak. Egyszer csak odaértünk. Én álltam ott, és néztem azt a fekete valamit, ami alig látszott ki az aranyosan csillogó perecek közül, mellyel gondolom, összefogták a majd ezer esztendős omladozó testrészt. Egy ökölbe szorított kézfejnek látszott. Csak bámultam merev tekintettel, fülemben összefojt az orgona hangja a csoszogó tömeg alapzajával. Nem éreztem az áhítatot, inkább belevesztem a mulandóság érzésébe.

Aztán kijöttünk a nehéz levegőről a napfényre. A Bajcsy Zsilinszky úton gyalogoltunk hazafelé…akkor kitört belőlem a sírás. Száz körmű fenevadként csapott le rám a felismerés, hogy mindannyian meghalunk egyszer. Anyu, apu….és én is. Rettenetes félelem kerített hatalmába, és abból, amit anyukám vigasztalásomra mondani tudott, semmire sem emlékszem. Nem volt más valóság számomra, csak a rettegés.

Mit nekem ezután hangosan zúgó harci repülők a Duna felett? Mit nekem színes, puffogó tűzijáték?

Meg Alkotmány, Újkenyér és Szent István! (Kinek, mi a fontos, mikor, mit kell ünnepelni.)

Ma sincsen másképpen. Ezen a napon, augusztus 20-án én a magam nagy beavatására emlékezem.