Boldog én-t!

Nem megszokott módon, az idén elkerült a megfelelési kényszer. Ebből kifolyólag nem volt mákos és diós bejgli a karácsonyi asztalon, helyette mézes krémest kínáltam a családomnak. A szaftos- cupákos pulykaszárny sült helyett Zoli főzött egy különleges pulykaragut, Gorbacsov-módra. Főtt rizzsel tálaltuk és egy falat sem maradt belőle. Következésképp a Karácsonykor már jól bevált hulla állapotom is elmaradt.

Nem lehet nem megemlíteni, hogy az idén a nagy meglepi az egyik megbízómtól érkezett, aki lemondott arról, hogy 23-án nála takarítsak ünnep előtt. Nekem ez nagyon értékes ajándék volt tőle, mivel mi minden évben 23-án tartjuk a Szent Estét, de még így sem sikerült összeterelni az összes gyerekemet. És nagyon nem tudtam, hogy fogom a feladataimat összeegyeztetni a készülődéssel. Bár családomra mindig számíthatok, de valahogy még sem akaródzott távol lenni ezen a napon jó öt órát. Mert, amikor kevés van belőle, nagyon értékes – az együtt töltött idő és annak minősége.

Az idei év volt az utolsó, ajándékozós Karácsony. Ezt közösen határoztam el.  :)A nagyon idős nagyival ezt már nem fogjuk tudni elfogadtatni, és alkalmazkodunk a nyolcvan sok éve ily módon kielégített érzelmi szükségleteihez.

Nagyihoz 24-én mentünk. Felpakolva rendesen. Finom eledelt vittünk és talán örömet a szívébe. Egy szép, míves ezüst medált kaptam tőle lánccal. A medálon egy hajó orra, melyet egy nő alakja díszít. Ő Poszeidón lányának nevezte. A hajó orra alatt a tenger, sirályokkal. - Nekem a tenger, az Istennő és a dal jutott eszembe. A kedvenc dalom: Mi az Istennőtől jöttünk, s őhozzá visszatérünk/Mint az esőnek a cseppje hullik vissza a tengerbe. (Tudom, a szöveg hű fordítás az, hogy ömlik. De az eső cseppje magyar nyelven nem ömlik, hanem hullik, koppan. A folyó szokott ömleni, meg a gáz. )  Az együtt töltött idő fontossága miatt nem volt időm, se kedvem arra, hogy üzeneteket írjak Boldog Karácsonyt, Éva napot és születésnapokat kívánva. Megnyugtatott a tudat, hogy a jókívánságaim nélkül is szép lesz mindenkinek a saját ünnepe – ha épp erre van igazán szüksége….Minden más esetre ott a MasterCard.

Olvastam tanítóm karácsonyi meséjét. Való Világ, coming out. 50 év körül, ha nem vagyunk elég erőszakosak a családunkkal, kikövetelve magunknak a figyelmet, akkor úgy járunk, kérem, hogy egyedül maradunk néhány fontosnak hitt pillanatban – mint pl. a Szent Este. Bármilyen magasan is járunk lelkileg, nem lehet besöpörni annak a fájdalmát a szőnyeg alá, amikor a gyerekeink megengedik magunknak, hogy saját magukra figyeljenek első sorban; saját igényeiket helyezzék előtérbe és kevésbé figyeljenek szeretteik igényeire. Ha jól csináltuk, pontosan ez történik. És emiatt egyedül maradunk, vagy legalább is nélkülük kell eltöltenünk azt a kiemelten fontos napot, mely régen a varázslatról és meglepetésről szólt –amikor még kicsik voltak. Nekünk dráma, nekik az élet. A saját életük. Nem kisebb feladat ez azon párok számára sem, akik együtt nevelték fel gyermekeiket, és most az üres fészekben, könnyes szemmel ülnek ketten. Valami elmúlt. És…mindig erőt ad, hogy egyúttal valami kezdődik. Mert én már kérem még nem 50 évesen is tudom, hogy van olyan, amikor már nem jön semmi új, és csak múlik és múlik minden, ami régi…a megszokott környezet, az ismerős arcok. S valahogyan akkor is csak fel kell kelni minden reggel. Csak sejtjük, mekkora ajándék, hogy jelen tudunk maradni. Kilencvenkét éves Gabi néni jut eszembe Újpestről. Nincs értelme felhívni, mert teljesen süket. Egyedül él. Fia Németországban, unokája Ausztráliában. 82 volt, amikor megtanulta használni az internetet. A Facebookon keresztül tartja a kapcsolatot szeretteivel. Elmondása szerint nem az ő saját akaratával egyező, hogy minden újabb reggel fel kell ébredni. A Nagy Élet azonban nem kéri ki a véleményünket.

Jézus király és a Fény születésének ünnepén imigyen kanyarodtam el a vakfoltok felé. Már egy ideje minden fényes dolognak számomra csak az ő árnyékával együtt van igazán értelme és értéke.

Azért Boldog Karácsonyt és névnapot és születésnapot Mindenkinek, aki érintett az ünnepben! Jómagam bebújok az ágyikóba egy muskotály-zsályás meleg borogatással a fejemen, melyben a majmok épp a sörös üvegeket törik. Mellettem gőzölgő gyógytea és szeretett párom, akit úgy küldtek nekem, bár én nem akartam elfogadni a "küldeményt”. De a Nagy Élet – mint említettem - nem kéri ki a véleményünket. Olvasok, és egész lényemmel imádkozom….de erről nem többet, mert titkos. Minden esetre, én még hiszek a csodákban.

Áldott ünnepeket, békét, egészséget, megelégedettséget kívánok!