Célok helyett maga az út
Jó reggelt!
Jelentem: elkészültem a sajtos napra tervezett csobánkai bemutatóval. Néhány évszám, sok érdekes történet. Örülök, hogy végre el kezdtem foglalkozni „élőhelyem” történetével. Hátra van még néhány helytörténeti könyv elolvasása. A további kutatás is beépül életem mindennapjaiba. Érdemes foglalkozni ezzel is, mert a tudásomat gazdagítja, s hosszabb távon kielégítheti azon igényemet is, hogy hozzátegyek valamit községünk jobbításához.
Csobánka sorsa –hasonlóan sok magyar település történetéhez – nem túl vidám. Már az Árpád korban is volt itt település, akkor még Boron-nak hívták. Mai nevét a szerbek adták. Maga a szó pedig iráni gyökerekre vezethető vissza. Így hangzik: „suban”. Ez aztán Csobánra változott, minkét név pásztort jelent, a –„ka” kicsinyítő képző már magyar nyelvi eredetű, és így nyerte el mai formáját: Csobánka, vagyis pásztorlányka. Népek vándorlásának állomása volt ez a hely, a török pusztítás után pedig egy időre teljesen kihalt. A területet benépesítő szerbek Jugoszlávia megalalkulása után a XX.század első harmadában többségében visszatértek szülőföldjükre. Kevés családnév emlékeztet a régmúlt időkre: A svábok 1946-ban kitelepítésük után a németországi Wertheimben találtak új otthonra….szomorú történetüket Walper Ferenc atya írta meg és adta ki magyar és német nyelven...és még mesélhetnénk estig a nehéz történeteket, de inkább majd a vezetés alkalmával.
A szervezett és meghirdetett programon túl tekintek. Hosszú távon gondolkozom arról, hogyan lehet Csobánka szépségei mellett múltjára és jelenére is felhívni az emberek figyelmét. Mert a táj szépsége magába rejti a súlyos múltat, amely a falu jelenét is formálja. S valljuk csak be őszintén: Csobánkán ma boldogulni nem egyszerű feladat. Sok anyagot elolvastam már az interneten, s régi lakosként látom, hogy az adatok hiányosak, alkalmanként helytelenek. Ha most nyáron nem is, de a hosszú téli esték alatt lesz időm kutatni, s talán egy napon ennek nyomán megszületik egy átfogó ismeret anyag Csobánka történetéről. Talán előkerül egy és más, amiről eddig még senki sem írt.
A szép természeti környezetellenére, aki Csobánkát választja lakóhelyéül, nehezebb életkörülményeket von magára. Itt nincsenek munkalehetőségek és csak nagyon óvatosan szabad vállalkozni valamire is, mert a falu lakossága nem tartja el azt. A módosabb réteg húsz év után sem tudott leválni Budapestről, ahonnan ide költözött (legalább a megélhetése oda köti), akik pedig – autó nélkül, a falu határain belül élik életüket – gyakran dologtalanok és segélyeken tengődnek helyi pénzkereseti lehetőség hiányában. Így történhetett az hogy az elmúlt húsz évben gyakorlatilag még egy kisebb cukrászda, vagy igényesebb söröző sem volt képes „életben maradni”.
Várok mindenkit szeretettel, akit érdekel az összeállított egy napos program itt Csobánkán. Egybekötve a Kézműves Sajtfőző Nappal, mely szintén értéket hivatott teremteni.
Most már jó délután van. Meghallgattam Pál Ferenc atya 500. előadását. Nagy hiba lett volna kihagyni! Mintha csak nekem szólt volna minden szava. (Ismét) felismertem magamban, hogy a „sikerre, mint célra törekszem”, holott a siker egy pozitív mellékterméke a munkámnak. Aztán vagy van, vagy nincs. És ugyanígy: a boldogságra, egészségre, mint elérendő célokra való törekvés nyomorulttá teheti az életet. A boldogság és egészség egy adománya, vagy ha úgy tetszik: következménye annak az útnak, amit bejárok.
Ezek miatt is, meg egyébként is, ezennel most ismét ünnepélyesen eldöntöm, hogy a pillanatra figyelek, melyben cselekszem, és csakis arra.
Ezt a panorámát a élőben is érdemes látni! Például május 16-án, a Kézműves Sajtfőző nap keretében.
