"Csendben utazom sehonnan sehova..."
Jó reggelt Kedves Mindenki!
Benéz a tavasz a manzard ablakon. Szeretem ezt a kuckót. Ha egyszer átépítjük ezt a kis házat, hát azt hiszem, nagyot fogok sírni, amikor az első vágást teszik rajta. Annyi emlék, jó élmény kötődik hozzá…
Ragaszkodások – mondaná Mello atya. Minden bajunk egyik legfőbb forrása. Ha kórosan ragaszkodnék hozzá, bizonyára megvárnám, hogy rám dőljön. És aztán emlékezhetnék a szép dolgokra - porban füstölgő romjain.
Az öreg fenyőtől is el kell köszönnöm egy napon. Igazából nem is öreg, hiszen nincs még ötven éves sem, csak nekem az. Mivel édesapámat képviseli, aki ültette és gondozta. Ismerem őt egész kicsi kora óta. Volt egy tesója is, de az hamarabb feladta. Úgyhogy ez az egy fenyőnk maradt. Holdas estéken kiülök a teraszra, és a Holdat bámulom, aki égi útja során mindig megpihenni látszik a csúcsán. Egy olyan karácsonyfám van, melyet a Hold és a csillagok ékesítenek. Igaz, csálé, mert egy diófa elnyomta sok éven keresztül. Aztán a diófát kivágtuk, és ott maradt az egyik oldala kopaszon. De csúfságában is nagyon szeretem. Ha nem tudok aludni, kibámulok a hálószobánk ablakán, s a sötétségben feketévé vált ágaiban gyönyörködöm. Hát hogy fogom elviselni, amikor hatalmas, fájó reccsenéssel megsemmisül? Nem tudom. Nem tudom.
Ezek miatt az előre vetített fájdalmak miatt nem tudok igazán álmodni arról, hogy mi lesz azután. Milyen lesz az új lakhelyünk, hogyan rendezzük majd be… Nem számolva azzal, hogy nem örök időkre teremtek, hanem csupán 20-25 évre. Esetleg 30-ra. Mivel most 50 éves leszek hamarosan. És megint ott lesz a kihívás, hogy ezt az új teremtményt is el kell engedni egy napon. Vagy úgy, hogy feldobom a talpam, vagy el kell költöznöm valahová…Mennyire nevetséges ez a számolgatás! Az öregeim nem tervezgettek így. És él még itt egy házaspár a régi időkből, akik már nagyon öregek. Itt laknak a domb tetején. Nincs kocsijuk, nincs egy biciklijük, aztán mégis megvannak valahogy. A bácsi már jó 85 éves. Még mindig elindul a szatyrával a boltba. Elmegy reggel, aztán délben ér haza. Nem siet. Sem lábain, sem fejben. Nagy bölcsesség!
Tavasz első napján…miért pont ez jutott eszembe? Nem tudom. Eredetileg a Rózsák Forradalma mozgalomhoz szerettem volna hozzá szólni. De – mint látszik -, ez elmaradt.
Nincs más, csak ez a pillanat, ez a nap. Nincs holnap és nincs tegnap. Az „egyetlen napot” a jelenlétben töltöm. Az új megbízás teljesítésével, és egyéb dolgaim intézésével.
Elme! Csönd!
Szép napot!