Cserkúti Utazás
„Cerkúti Utazás”
Csak, mert ez a kártya is a vendégem volt az elvonuláson. Most épp jól jött, hogy nem ismerem ezt a rendszert, az Osho-féle Tarot-ot. Bambán bámultam a hegygerincnek látszó, Nap fényében úszó, vörösben játszó állóképre. Én, a szemlélő, mintegy felülről néztem mindent. Ám nem voltam túl szemfüles! Jól kiolvasztva még az úton járót sem vettem észre a képen…azt a parányi pontot. Pedig…mennyire beszédes az ő kicsinysége!
Elolvastam ma reggel a „programot”. Így szólt: „változás előtt állsz”. Tiltakoztam: „dehogy állok! Épp benne vagyok!” Nekem nagy történés, a Mindenség szempontjából meg egy aprócska, fekete pont az Úton – Isten tapasztalásán, Isten Útján. S mily nehéz elmémnek elfogadni, hogy ez az út sehová sem visz!
„Miért mész vissza Cserkútra? Mi vonz oda újra?” – kaptam meg a kérdést. Megint egészen hülyének érzetem volna magam, ha nem szoktam volna már ahhoz hozzá, hogy nincs egzakt válasz minden egzaktnak látszó kérdésre. „Mit akarsz elérni, hová akarsz eljutni?” Hát mit mondhattam volna erre? Régebben lett volna egy válaszom. Régebben minden kérdésre volt egy válaszom. S ezek a válaszok voltak védőbástyáim az Útnak abban a szakaszában, amikor még úgy éreztem, hogy meg kellene védenem magam másoktól. Amikor azt érzetem, hogy az utam szentséges és meg kell különböztetnem a profántól. Én vónék a szent és mindenki más a profán. Mert a szentségesség „jó” dolog”, a profán meg „rossz”. No, de a Hétköznapiság menetjegyével a zsebemben…az Útnak ez a két aspektusa szintézisre jutott bennem. Bármi tud épp annyira szent lenni, mint profán. Bárki lehet szent és profán, akár egyszerre is. Mert a „főlényeg” maga az Út. Ó, egó! Bármilyen fájdalmas is, te sem számítasz annyira! Lám, csak egy alig észrevehető pont vagy Isten térképén!
A legkisebb elve a Bibliában is visszaköszön. „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, nekem teszitek” – mondja Jézus egyik tanításában. (Most több nem jut eszembe.) Legkisebbnek lenni a Teremtés Álmában nem az Isten általi elhanyagoltságról szól. Csak letörni szándékozik azt az emberi elképzelést, hogy az Egész teremtésben mi emberek vagyunk a legfontosabbak és minden más teremtett lény mehet a levesbe. A segítséget Istentől várjuk, és várjuk és várjuk…és aztán azoktól az emberektől kapjuk meg, akik hajlandóak segíteni a legkisebbeknek is. Segítelek és Te segítesz – engem, vagy valaki mást. Mikor, ki tűnik a legkisebbnek…
Hétköznapian készülök a következő elvonulásra. Este, amikor nyugovóra tértem, szemeimet behunyva, de még félig ébren Cserkúton vagyok az erdőben, nem túl távol a malomtól…nyugati irányban, ahol csobog a patak…kis, piros sátramat felverem a fák között, színes szalagokat húzok, melyek vidáman lobognak a szélben, mint a Buddhista szentélyek imakendői…a saját szentélyem lesz egy hétre. A kellékeimet, vackaimat beviszem a kis sátorba, ágyat vetek avarból, s ott utazom. És reggel lesz és este…ötször.
Még dolgozik bennem az A-tól B-ig tartó út víziója. S iparkodom, hogy az Erő, melyet a kunyhóban és minden, egyéb forrásból kaptam, kitartson addig, míg eljutok a következő állomásig. Ahol megpihenek, és új erőre kapok. Mert, ha a Mindenség szempontjából én csak egy apró, kicsi pont is vagyok, ott az Úton, az én utam, az én utazásom, az én életem, és mint ilyen, a legértékesebb dolog számomra. És azt hiszem, ez így rendben van. És igen! Merek időnként a legkisebb lenni.