Eladó az ingatlanunk - I.rész Búcsút int a múlt
Írni nagyon jó! Álmatlan éjszakák legjobb vigasza számomra már sok év óta.
Sosem tudom az igazi okát, hogy miért is verrasztok, legfeljebb csak ráfogom valamire, hogy elmém megnyugodjon.
Vajon elegendően nyomós indok-e az álmatlanságra, hogy családi örökségünk eladóvá vált? Gyermekkorunk fészke, mely először biztonságosnak tűnt, aztán kiderült, hogy van ezzel a biztonságérzéssel egy kicsi baj; majd kirepültünk, és visszatértünk, eltávolodtunk és újra vissza…
Ide-oda röppentünk, s közben a fészek megvolt. Pedig 60 esztendőnél is több víz folyt le a Dunán. Még most is megvan ez a fészek, de már érezzük: egy napon jön valaki, aki számára mindez nem létező érzés. Számára ez a lakás csak néhány sorba rakott tégla, elavult műszaki állapotú ingatlan – igaz, Budapest egyik legjobb helyén –. Amivel munkája, fáradsága és költsége lesz, mire igényeinek megfelelően átalakítja. Nekünk pedig az marad, hogy elvesszük tőle a kialkudott összeget, szépen hátat fordítunk, és most az egyszer, igazán kirepülünk – végleg. Szívünkben pedig megőrizzük azt a sok szeretett, vagy fájó emléket, melyeket a falai között gyűjtöttünk be. Végső soron az marad a miénk, ami az élet lényege: a tapasztalás és az élmény. Ez az, aminek nincs pénzre váltható értéke, illetve, nincs az a pénz, melyért eladnánk. Mert igenis van valami, amit sosem adnánk el, bármennyit is kínálnának érte. Azok a gyökerezési pontjaink, melyekből életünk fája kihajtott, szárba szökött, rügyezett, virágzott, termést hozott. Felmenőink igazi hagyatéka a szívünkben, elménkben él tovább, és hitem szerint a Nagy Közös Lelket gazdagítja.
Mindezen emlékek szimbólumaitól megválni veszteség számomra. Valami pótolhatatlan ereklye, melynek elvesztését ha meg nem gyászolom, szenilis időmben szüntelenül hiábavaló keresgélésre hajt majd. Vigaszt nyújt a belátás, az elengedés. Például annak a fájó ténynek a belátása, hogy mióta csak az eszemet tudom, meg akartam onnan szabadulni. Hát ez nem sikerült!
Számunkra gyermekkorunk otthonának értékesítése nem lehet megszabadulás. Számunkra ez egy lépés az úton, melyen még van előre. Pénzre váltjuk, hogy aztán azt a pénzt befektessük a saját,- és felmenőink jövőjébe. Jó reménységgel indulunk most ezen az úton. Megbecsülve, amit ránk hagytak őseink.
Azt kívánom magunknak, hogy valódi jó reménységgel, becsülettel, tisztességgel és szerencsével tudjuk bejárni ezt az életszakaszunkat! Így legyen!
2017-04-25-én