Elemi ösztön

Az öreg, rozoga kapunkon éppen az idén cseréltük le a nádat. Kívülre raktuk fel, az utca felől, mert úgy jobban mutat. Nem tartott sokáig. Bella kutyánk ugyanis befűtött a korai őszre való tekintettel. Amikor eljött az ideje, megjelentek a kapuban az alkalmi kérők. Még jó, hogy a kapuban! Fiatalok voltak és szerelmesek, és eszükbe sem jutott, hogy a kerítést is ki lehetne bontani valahol. Az egyik kisebb testű vadászkutya lekaparta mancsaival a nádat, ahol csak érte, ameddig felérte, közben időnként futott egy köröcskét itt a Szentháromság téren körbe pisilve az összes bokrot. Hogy mindenki tudja, ő most itt az úr. Aztán visszatért és nagy fontosan rombolta tovább az új nádunkat. Amikor rájött, hogy semmi értelme nem volt a nagy küzdelemnek, dühösen csaholni kezdett. Nem győztük elhajtani a kapuból, persze mindig visszatért. Aztán másnap megjelent még egy kérő. Szép, fiatal, nagytermetű kan volt. A pofája berni pásztorra emlékeztetett. Fekete farka végén fehér pamacs, mintha csak mészbe lógatta volna. Hatalmas mancsai szintén fehérek. Már láttam egyszer ezt az ebet, amikor sétáltatták a Barackvirág úton. Akkor is megcsodáltam, és eljátszottam a gondolattal, hogy Bellával milyen szép, formás, egészséges kölkeik lehetnének. Akkor nem láttam többet hosszú ideig, egészen ma reggelig, amikor is csalhatatlan szimata tüzelő szukánk nyomába hozta. Ült csak a kapuban és sóvárgó szemmel nézett befelé. Bella a teraszon ücsörgött, mint mindig és nem vette észre a csendben kuncsorgó kérőt. Én a diót szedegettem éppen, így láttam meg, hogy vendég érkezett. –Hát eljöttél? – kérdeztem tőle. És közelebb mentem a kapunkhoz belülről. Erre Bella is feltápászkodott és odariszálta magát. Orrukat összeérintették, megszagolták egymást. A kerítést bontogató apró, ifjú titán csak állt ott és nézte, hogyan hevülnek édesen. Ő is szeretett volna kapni egy orros puszit, de a Berni hevesen rámordult, így hátrább vonult. Intenzív szimatolás indult meg a szerelmesek között. Ekkor Bella, mint egy rossz prosti, megfordult, és oda tolta a fenekét a kapu nyílásához. Farka elképesztően megvastagodott az elmúlt napokban, és a fekete alapszínben a zsemleszín mellett vöröses bozontok is megjelentek. Most ezt a királynői boát megfeszítette és az magától félrehajlott, így kellette hátsóját a kapu résénél. A berni tovább szimatolt, nyalakodott, ahol csak érte. Bella meg erre fordult, meg amarra fordult. Fejét felszegte, füleit lecsapta, szeme elhomályosult. Szerelmi jelképét, hatalmas farkát kéjesen himbálta, hol az egyik oldalra, hol a másikra. Majd hirtelen visszavonult. Kissé távolabb leült. Ekkor a kis testű kerítésbontó sztahanovista ismét nekiveselkedett a nádnak, és dühösen marcangolni kezdte. Ám a berni ismét rendre intette. Ezúttal a fülébe harapott. Bella ekkor megint feltápászkodott. Jellegzetes, szerelmes imbolygással ismét a kapuhoz ódalgott és kezdődött az egész játék elölről. Azt gondoltam, itt az idő a bernit beterelni a kertünkbe. De nem fogtuk meg a Bellát, így, amikor kinyitottam a kaput, Bella hátulról kisprintelt az utcára, majdnem felborított engem. Elrohant a két sóvárgó kan mellett. Fejét magasra emelte, fülei és szőre lobogtak az általa keltett szélben. Mintha csak az mondta volna magában: fogjál meg, ha bírsz! A két kan, uzsgyi, utána. Pillanatok alatt eltűntek a kereszteződésben. –Fenséges az én kutyám – gondoltam, olyan szabadság vágya van, mint nekem. Azzal bementem, hogy a pongyolámat ruhára váltsam, kaptam a botomat, és indultam utánuk a mezőre, ahol Bella kicsi kora óta otthon van. Tudtam, hogy merre fog szaladni. Nem is kellett keresni, már messziről láttam, hogy a frigy megköttetett. Igen erősen össze voltak ragadva. Úgy néztek ki, mint egy kutya, amelyik egyszerre két irányba indulna el. A kis drótos, meg kihasználva az alkalmat Bellám fejével igyekezett közelebbi kapcsolatba kerülni. Elég szerencsétlen helyzet volt. Nem vagyok egy képzett kutyatenyésztő. Ilyen összeragadt kutyákat csak ritkán láttam, és azt is leginkább gyermekkoromban a játszótéren. Anyukám olyankor mindig elvonszolt onnan. Arra a kérdésemre, hogy mit csinálnak ott a kutyák, kielégítő választ sajnos nem kaptam.

Végre odaértem hozzájuk. Bella sírt, és kérőn nézett rám: segíts rajtam, gazdi! Közben próbálta leázni a fején ugrabugráló drótost. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Azt gondoltam, hogy majd csak elengedi valahogy. Elzavartam a kellemetlenkedő harmadikat, és megsimogattam a buksiját. Aztán a bernit is megsimogattam. Ott álltam a két szenvedő kutya mellett. Hol az egyik fejét simogattam, hol a másikat. Aztán el kezdték egymást vonszolni. Hol erre, hol amarra. Én közben egy-két almával üldöztem el a kis görcsöt. Már nagyon tele volt vele amúgy is a hócipőm a kapum miatt. Húzta is a csíkot, vissza se nézett többet. Az én szépséges kutyáim meg szenvedtek tovább. Mámornak nyoma sem volt. Ide hengergődztek, oda kúsztak. Aztán Bella felvonyított, s akkor végre elváltak. Mintha mi sem történt volna, Bella bevetette magát a harmatos mezőbe, bucskázott, fürdött boldogan. A berni meg ment vele mindenhová, de látszott rajta, hogy nem ismeri a harmatos fűben titokban meglapuló élvezeteket. Nem maradt el Bella mellől. Haza is kísért bennünket, ahogy illik. Behívtam egy csontra. És friss vizet is kaptak. E nagytermetű kutya szelídsége rabul ejtett. Nem félt tőlem, ha hívtam, jött utánam. Simogattam, szeretgettem, és megköszöntem neki százszor, hogy megtisztelte házunkat. Mivel elhatároztam, hogy tőle szeretnék a kutyánknak almot, marasztottam, hátha új nászra lépnének. De Bellának elment a kedve a szerelemtől, és élesen vicsorgott, ha Berni a hátsó feléhez akart közelíteni. Úgy láttam, ennek nincsen értelme. Kitessékeltem Bernit a kapun, és kértem, hogy jöjjön vissza holnap is egy fordulóra. Ő azonban úgy gondolta, biztos, ami biztos, inkább marad a kapuban. Közben a nádnyüvő elfeledte az őt ért atrocitásokat és visszatért ismét. De megint csak koppon maradt. Délután ismét összeengedtem őket. A történet ugyanaz. A kétfejű kutyapárt megalakult, kint a tér közepén. Jött egy autó, sehogyan sem tudta kikerülni őket. Én húztam a Bella nyakörvét, Bella húzta magával Bernit. Nagyon szánalmasak voltunk így hárman. Közben nem győztem sűrűn elnézést kérni az autó sofőrjétől. Végül sikerült őket nagy nehezen beterelnem a kertbe. Alig fértek el ketten a szűk kapuban, de aztán valahogyan csak besodródtak. Még hosszú percekig nem tudtak elszakadni egymástól. Aztán jött a vonítás, és ismét külön váltak. Bernit most megint kitessékeltem. És ült tovább a kapuban, hűségesen. Alkonyatkor jött egy hölgy felénk. Pórázon vezette a kerítés szaggató királyfit. Köszöntöttem, és mondtam, hogy apává tettük Bernikét – remélhetőleg. Szegény asszony egész nap a falut járta és kereste a kutyáját. Nemrég költöztek ide, még rozoga a kerítésük, így tudtak az ebek meglépni. Mondtam neki, hogy ez a nász meg volt rendelve és nagyon remélem, hogy Bella megfogan. Gyönyörű anyasága után ivartalaníttatjuk. Én tartok ettől egy kicsit, mert természetellenesnek tartom ezt a beavatkozást bármilyen élőlény életébe. A macskám is megváltozott, amikor ivartalaníttattam. Meghízott, lomha lett, de ami a legfájóbb volt, hogy soha többé nem volt hozzám olyan feltétlen bizalma, mint annak előtte. Mert hozzám kötötte, hogy lefogták, elaltatták és utána még voltak egyéb macerák. A varratszedésre már alig tudtam befogni. Meglátta a kennelt és elmenekült az ölemből. Csak remélni tudom, hogy a kutyám megbocsát majd nekem. Már most sem lehet az állatorvoshoz hat ökörrel sem bevontatni. Mindig ketten cipeljük be a majd negyven kilós kutyát egy vacak oltásra.

Amíg ott nézegettem a kutyámat ebben a szerencsétlen párzó pózban, megint csak összegző gondolatok jutottak az eszembe. Főképp az ember és az ösztön vonatkozásában. Az állatok megélik az ösztöneiket, de képtelenek uralkodni azokon. Ha megélték, tovább lépnek belőle, és élik mindennapi életüket. És az ember? Hirtelen néhány módozat, ahogyan az ember képes manipulálni magát ösztönei tekintetében. 1.) Elnyomja az ösztöneit, amikor meg kellene élni 2.) Ösztönvezérelt életet él. 3.) Amikor elmúlik a késztetés, nem akarja tudomásul venni. 4.) Képes visszaélni mások ösztöneivel, képes manipulálni másokat, amikor azok ösztöneiket szeretnék megélni. 5.) Felmagasztalja az elemi ösztöneit, vagy éppen leértékeli. Nehéz nekünk, embereknek!

Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy vicc. Mostanában hallottam, így még emlékszem rá.

Férj és feleség megegyeznek, hogy amelyikük előbb hal meg, üzen a Másvilágról, hogy mi van ott. Egy napon a férj eltávozik az élők sorából. Néhány hét múlva cseng a telefon. Az özvegyasszony felveszi a kagylót.

-Szervusz Drágám, én vagyok az! – mondja a halott férj a telefonba. Nem rossz hely ez a Másvilág! Reggel kapunk enni, aztán szerelmeskedünk, aztán pihenünk. Délután kapunk enni, aztán szerelmeskedünk, aztán pihenünk. És ez így megy minden nap.

- És mondd csak Drágám, tulajdonképpen mivé lettél és hol vagy? – kérdi az özvegy.

-Ja, hát én bak nyúl vagyok Ausztráliában. :)