Életmesék - Egy szál szegfű Anyukámnak

Egy szál szegfű Anyukámnak

Sokat mesélek gyermekeimnek az én gyermekkorom történeteiből, hogy minél jobban belegyökerezhessenek anyai családjukba. Az apai család mintáit követik, hiszen ott élik mindennapjaikat, de szabaduljunk csak össze! Véget nem érnek egyre-másra előtörő emlékeim. S mesélem őket alvás előtt és ébredéskor, kertelés vagy főzés közben. És érzem, hogy sokat jelent számukra.

Ma párom édesanyját voltunk felköszönteni. Virág csokrot, mint mindig, szegfűt vettünk a virágüzletben. A fehéret szereti. Sajnos elég vacakra sikerült az a csokor – többet ért volna egy szép, mezei virág bokréta, de Anyuka nem szereti a sárga színű virágot, mostanában pedig a  mimóza ideje van a réteken. A szegfű eszembe juttatta az én  anyák napi szegfűm történetét, melyet azonnal – még a kocsiban utazva – el is meséltem családomnak, s most megosztom veletek is. Íme.

Lehettem amolyan 6-7 éves forma kisleány, amikor anyák napjára Édesanyámnak, egyebet adni nem tudván, a három sarokra lévő virágos bódéban virágot akartam vásárolni. Ehhez azonban először pénzt kellett szereznem. Azt találtam ki, hogy fagyizni mennék, s kértem 2 (azaz:Kettő) forintot Anyukámtól. Ma már szinte csudaszámba megy, hogy elengedett, különösen azért, mert egyébként nagyon féltett engem, továbbá én a saját kicsi gyermekemet már nem engedném el jó szívvel még e rövidke útra sem. Igen, mert annyira megváltozott itt minden!

De akkor még csak 1972-őt írtunk, autó alig volt az utcákban, s én a jól ismert útvonalon elindultam a Béke szálló felé, ahol a kedvenc fagyis is tanyázott. Akkoriban egy gombóc 1,-Ft-ba került, és a buszjegy 1,50-be. (Csak összehasonlításképpen: ma 1 gombóc fagyi 160 és 300 forint között kapható utcán át, egy közlekedési jegy 350,-Ft, és a szegfű ára az olcsóbb kategóriájú fagyi ára körül mozog.)

Boldogan csámpáztam tehát az Eötvös utca-Szondi utca útvonalon, ki a Nagy-körútig, melyet akkor Lenin körútnak hívtak, s az én szülő utcámat pedig Rudas László utcának.

Hamar ki is értem a körút-Szondi utca sarkára, itt volt egy patika, amely a mai napig patikaként üzemel, szinte egyedüliként a gyermekkoromban működő üzletek közül. Ma már hiába is keresném az Ápiszt, vagy a másik oldalon a Mezőgazdák Csemege üzletét, ahol akkoriban olyan különleges csemegéket lehetett kapni, mint kesudió, füge, narancs és banán. De a Kátay üzletét sem leljük már sehol, amit akkoriban már jó ideje Vas-edénynek hívtak, de a szüleim csak Kátay néven emlegették, hiszen ők ez szokták meg az államosítás előtti időkből. S hát még a Cukorka bolt! Ott voltak csak a finomságok: mézes sütemények, különleges cukorkák – innen a neve is. Ma már hűlt helye. Egybe olvadt valami sarki bárral, ahol gyorsan kaphatsz ételnek látszó tárgyat, és sört jó pénzért. Az ajtóban giccsesen villogó piros „open” felirat…

Nos, a patikával szemben állt a virágos bádog bódéja. Ernyővel a Nap és az eső nem kívánatos mellékhatásai ellen. Az oldala sárga és kék festékkel, háromszög alakzatokban igénytelenül mázolva.

Lehetett ott kapni szegfűt meg szegfűt, de azt különféle színekben. Én egy szép piros szegfűt választottam. A néni selyempapírba csomagolta, én pedig átadtam a szegfűért járó két forintomat.

Boldogságom – annyira emlékszem, mintha csak ma lett volna – a tetőfokára hágott. Szökdécselve indultam vissza…néhány perc, és otthon voltam. Csengettem hármat. Ez volt a korabeli családi PIN-kód. Hopp, már bent is voltam! Az előszobában, ragyogó arccal átadtam Édesanyámnak a fehér selyempapírba csomagolt virágocskámat. Ugyanis még nem tudtam, hogy a virágot úgy kell átadni, hogy előbb kicsomagoljuk. Anyu tehát kibontotta az én szívem szépséges virágát, miközben én vékonyka hangomon fuvoláztam: „Boldog Anyák Napját, Édesanyám!”Ami ezután következett, az egész további napomat keservessé tette. A szegfűnek ugyanis…annak a drága szép szegfűnek, amit én a fagyira kicsikart pénzemen vettem…nem volt feje!

Igen, határozottan emlékszem, hogy mennyire megdöbbentem. Anyukám nevetett, én pedig sírva fakadtam. A napom további része pedig sírdogálással telt, mivel engem igen körülményes volt megvigasztalni, ha egyszer bánatba estem.

Ennyi a történet az anyák napi szegfűről. Egy történet, mesébe foglalva, melynek minden szava maga a színtiszta igazság. Nekem az életem, a gyermekeimnek pedig az anyukájuk történelme. Szép ugye?