Emberi teremtés - Kulcsszó: azonosulás

Szép, jó napot Mindenkinek!

Ma reggel az alábbi bejegyzésemet dobta a Face. 2012-ben, pontosan ezen a naptári napon...és elolvastam magam. Négy éve, ugyanebben az időben is az emberi teremtés kérdésével foglalkoztam. Találtam "magamban", vagyis a szövegemben egy kulcsszót: azonosulás. Azonosulás a teremtésemmel, az ideával, ami a fejemben van. Lassan kezd kigömbölyödni a történet: hogyan hívjam valóságba az elképzeléseimet.

Az ideák szintjén, amikor álmodozom, semmi akadálya annak, hogy azonosuljak. Hogy azonosuljak azzal a vágyammal, hogy embereknek éneklek.. Pl. régi történet a fejemben. Aztán felébredek ebből a meséből, és indulhat a racionalizálás: "nincs is jó hangom, nem is tudok énekelni". Ekkor az azonosulás az elmém szintjén nem történt meg. Miért is? Mert azonnal bekapcsolt az alkalmatlanság sémája. Bár ez a séma is az elmémben bukkan fel, most már tudjuk, vagyis tudom, hogy gyógyítását  szellemi szinten kell elvégezni. Mit jelent ez? Azt, hogy semmi tartós eredmény nem várható abból, ha meg akarom dumálni magam, vagy mások bátorítanak :  alkalmas vagyok. Ez csak ez üzenet az elmémnek, a programnak, ami nem az elmémbe van írva, hanem a mélyebb tudati rétegeimbe. Olyan ez, mintha mindig kitörölném a mosogató tálat, hogy száraz legyen, de a csap csöpög, és újra és újra összevizezi. Az okot kell megszüntetni: megjavítani a csapot, meggyógyítani a tudat mélyebb rétegeit.

Azóta számos kisérletet tettem arra, hogy beugorjak a saját kutamba. De sámános szereken ez rendre nem sikerült. Fennakadtam a kötélen, a vödrön..soha nem tudtam lemenni, pedig az erőállatom megatálása, az őseimmel való találkozás volt az igéret. De én nem akartam igazán találkozni velük. Hát kinek kell még egy romboló találkozás? Most el vagyok valahogy, miért néznék szembe azokkal az elsődleges tekintélyszemélyekkel, akiktől annyi csalódást kellett elszenvednem? Nézzétek! Ez a drámai szerep, az áldozat szövege, a felelősök kutatása és megnevezése milyen mértékben gátolt abban, hogy belső erőforrásaimhoz közelebb kerüljek! Sok-sok év az értékes életemből, melynek szabott ideje van!

Egyik álmomban - valamikor mostanában - felfeslett az új dobom bőre. Hámlani kezdett, mint az ember testén a leégett bőr,  lesirült a felszínről, és megdöbbenve láttam, hogy alatta valami műanyag hártya van. Ma már azonosítani tudom magamban ezt a természettel össze nem egyeztethető, le nem bomló anyagot: élethazugság.

Hogy mindig és mennyire voltam érzékeny mások élthazugságaira (miközben nem láttam rá a sajátomra), azt ez a korábbi bejegyzésem híven adja vissza. Ha van türelmed, olvasd végig. Ha nincs, úgy is jó. :)

"Reggel, mielőtt kinyitjuk a szemünket, állítsuk be az agyunkat arra, hogy ma egész nap jó dolgok történnek majd velünk. Mondjuk végig magunkban ezt a rövid szöveget: „Jó reggelt kívánok magamnak és mindazoknak, akiket szeretek, és akikkel ma csak találkozni fogok. Odavezetek egy fénysugarat a lábujjaimhoz, végigvezetem az egész testemen, és mosolyog minden pici sejtem, örül a mai napnak. Ma valami jó történik!” Próbáljuk ki – és tényleg valami jó fog történni! A saját egyetemi hallgatóimmal is csináltam ilyen kísérletet, igen meggyőző végeredménnyel. A gondolat, a tudat hatalma valóban teremt. Ha meg akarjuk találni ennek az összefüggéseit a modern kvantumfizikában, akkor egész nyugodtan menjünk utána, mert megtaláljuk. A szemünk persze mindent magába fogad, és viszi hátra a tarkólebenybe az információt – de ha az agyunk azt az üzenetet kapta, hogy ma jó dolgok történnek majd, akkor csak jókat keres. Meg van ígérve, te üzented meg – hol van az a jó? És egyszer csak valóban észrevesszük az apró, örömteli dolgokat! Egyszerűen kinyílik bennünk a pozitív érzelem, jobb lesz az energia-háztartásunk. Ezt mindenki kipróbálhatja saját kísérlet keretében is. Egy hétig minden reggel tegyük be a teremtő tudatunkba, hogy ma valami jó történik, közben figyeljük a közérzetünket, a lelkiállapotunkat, a velünk történt eseményekről pedig írjunk naplót - és rá fogunk jönni, hogy ez így igaz. Ha nem hiszünk másnak, higgyünk önmagunknak, a saját tapasztalatainknak!" Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak?

2012-ben ezt írtam hozzá:

Hagy kössek mán bele az alábbi bejegyzésbe!
Minden reggel, amikor felébredek, megfigyelem, hogy milyen gondolatok suhannak át...mit suhannak, vágtatnak át az agyamon. Hogy, hogy nem, többnyire destruáló gondolatok. Kivéve, ha éppen szerelmes vagyok. Megfigyeltem azt is, hogy ezek tényleg átvágtatnak, és pusztán rajtam múlik, hogy megállítom-e valamelyiket a fejemben, vagy csak hagyom, hadd rohanjon tovább. Nos, sosem kelek fel addig, amíg ezek az ördögszekerek vágtatnak. Csakis akkor kelek fel, amikor már csönd van az elmémben. De még előbb átgondolom, hogy mit is fogok ma csinálni, mely dolgokra tudok úgy tekinteni, mint örömforrásra. És ezen gondolatokkal viszont elidőzöm. Na és aztán kelek fel. A magam részéről egy kicsit elszállt magatartásnak tarom, ha azt gondolnánk magunkról, hogy velünk mindig és kizárólag és csakis jó dolgok történhetnek egy adott napon. Na és ha mégsem úgy történik? Szívből remélem, hogy ő Professzor Asszonysága arra is tud megfelelő motivációt adni, hogy az élet nehézségeit hogyan kell elviselni! Mert talán ő sem gondolja komolyan, hogy az a megoldás, hogy én elhatározom, hogy velem csak csupa jó dolog fog történni. (Ezt nevezem én szellemi gagyinak.) És ha már itt vagyok, megmondom a tutit: annyira nem lehet gőgös az ember, hogy mindent le tudna szabályozni, mert ha így lenne, az ember maga volna az Isten - és tudjuk, hogy messze nem az! De hatalmamban áll eldönteni, hogy a fejemben lévő gondolatok közül melyeket állítok meg, tehát melyekkel azonosulok, és melyekkel nem kívánok azonosulni. Az azonosulásnak teremtő ereje van, pozitív és negatív értelemben is. Ez viszont ténykérdés.

(Ezt ma már úgy mondanám, hogy azonosulás nélkül nincs lehetőség a teremtésre. Azonosulás alatt azt értem, hogy mentális gátak és korlátok nélkül, valóságnak tartom az elképzelésemet. Nem csak potenciális lehetőségnek tartom, hanem képes vagyok együtt élni az érzéssel, ahogyan benne élek és bennem él. - a szerk.)

És éltem meg olyan hajnali gondolatot is, belső hangot is, amely esetében egyszerűen nem volt döntési jogom. Vajon mennyi lett volna a súlya egy ilyen pléhből való önprogramozó mondatocskának: "Ma jó fog velem történni"? Azon az estén, amikor még át sem tudtam gondolni ép ésszel, hogy mi történt velem aznap, mert annyira megrázott....

(Azon a januári reggelen..felébredtem, és elhúztam a függönyt. Betódult a szürkeség, a csöpögő fák látványa. És én mélyen szomorú voltam. Egyik szememből könny tört elő. A Hang a fejemben...azt súgta: "ma valaki meghal". Erősen depresszív volt a hangulatom, esélyem se lett volna rá, hogy belefogjak egy ilyen önprogramozó reggeli meditációba.)