Feladom

Feladom

Alkotok. Kezeim között életre kel az álom. Az álomban önmagam látom, mikor önmagam feladom.

Kicsiny unokáim, parányi, dundi mancsocskákkal arcomba markolnak, vagy húzzák a hajam. Édes e gyötrelem, mert szemükbe olvad szemem világa, s nem ismerem többé magam!

Kályhában pattog a kora-őszi lágy tűz, s meghitten bújunk össze a recsegő pamlagon. Nem égeti talpam a tüzes varázs, mikor önmagam feladom.

Az erdőt járva, a tájba olvadok. S a fák szavából olvasok. Nem támad bennem csalfa kérdés, és mindegy, hogy hol vagyok.

Kunyhó forró, sötét párájában, túl a jaj szaván, a némaságon, túl verejtéken, és izzó parázson, ahol semmivé válik a szándék, és hogy „akarom” – történik ez, az Egység élménye és az élmény egysége -mikor önmagam feladom.

Az este árnyai bekúsznak, fáradt testem nyugodni meghagyom. Gondolatok az árnyakkal vesznek a semmibe, és ezt a napot is feladom.

Béres Andi

(Csobánka 2017. szeptember 25.)