Hajnal 3

Hajnal három. Megint. Kint sűrű a csönd, s mivel hét vége van, hát eső szemereg. Felvert a velőt rázó röfögés, melyet a kicsiny hálószoba  sima és kemény fala visszavert.  Ó, áldott párosság! A mély rezgés átkúszott a párnákon – egy a fejem alatt, egy a fejemen - , kegyetlen földesúr módjára hatolt be a viaszos füldugóimon át, a párnákon át, mintha csak az első éjszaka jogát  érvényesítené szakadatlan…S belém hasított a fájdalom. Nem a rommá fúrt fogam fáj, hanem annak két szúrásnak a helye, melyet csütörtökön kaptam a fogászaton. Belenézek a tükörbe. Kialvatlan hunyorgással nézegetem az arcom: dagadt-e? De nem. Ellenben a szám körül srucclábak jelentek meg, a felső ajkamon, jobb és bal oldalon egy-egy mély barázda. S úgy vélem, a tükörből visszaintegetett az öregség. Főztem egy gyógyteát, és felpucoltam ide, a bagolyváramba. A sűrű csönd finom a lelkemnek.. Langyos idő van kint, mégis tettem egy kis tüzet. Jól esik a melegség és a tűz pattogása a vaskályhában.

Most boldogság van! Mert ez az az áhított boldogság, melyre a nők és urak vágynak, ha nem volt még benne részük, vagy elvesztették házas állapotukat. Hosszú évek ideális boldogságára vágyunk, ami aztán szép lassan átalakul a másik felünk elviselésére. S mi ebben az elviselésben a szeretet? Hát az, hogy elviseljük egymást.  Hogy bátorkodom egy kis konfliktust generálni,  amiért  ma éjjel megszöktem a hitvesi ágyból, fel a bagolyváramba, mert csendre van szükségem, a magány vakcinájára, ami emlékezteti elmémet a sok és végtelenül hosszúnak tűnő magányos évre. Nem valamely savanyú nosztalgiával, hanem hogy holnap is tudjak örülni, hogy nem vagyok egyedül.

Mert az a szeretet, hogy elhordozom, elviselem, nem csak a meghitt perceket, hanem a bajlódásokat is. Azt hiszem sikerült megtanulni, hogyan kell szeretni. Azzal együtt, hogy nem vagyok jó, hogy nem vagyok tökéletes pár, hogy megvannak a saját rigolyáim, és szaporodnak a strucclábaim, amikor gyötör a testem fájdalma.

Csak kicsi tüzet tettem. Lám, már el is hamvad. Az ifjú pattogás immár halk sercegéssé szelídült. Kiürült a gyógyteás bögrém is, a betűk összefolynak a szemem előtt. Gyorsan hatott. Az idő sebesen vágtat hajnalban. Máris négy óra van. Lebújok ide a csöndbe, és bevállalom nyugodt szívvel, hogy a reggeli kávé illata mellé jön majd tálcán a kérdés: miért?  S tudom, mit fogok válaszolni: szerettem volna, ha kialszod magad, s magam is erre vágytam.