Halálban születek
Halálban születek
Ezt a dalt sokan ismeritek, aki még nem, az hozzá juthat a dalban megbúvó érzéshez, ha dobkörre jön, ha kunyhózni megy, ha hívást érez...hogy mozduljon…
Vasárnap óta nekem megállt az egyenes vonalú végtelen egyenes, az idő. Hétfőn meghívtam a látomást..a „belátomást”, befelé látást…és megyek, megyek…vele, benne az utamon. Nézzük, mit dob a gép!
A látomás nem egy titkos információ, amit megszerezve „több” lehetek. Más leszek, elmozdulok, mert mozgásba hoz. Nincs bénult állóvíz! A látomás belátás, megértés, melyben nincsenek és nem is fontosak az átgondolt szavak, a sorrendek, az éles kontúrú képek. A látomás mindezektől lehet akár mentes is. Lehet, hogy több lesz az ember, de az is lehet, hogy kevesebb lesz – például egy mély fájdalommal, vagy rettegéssel.
Tegnap Holló dobkörére mentem. Illetve, arra számítottam, hogy dobkör lesz, és aztán dobszer lett. Tegnaptól ez a két fogalom teljesen elválik a gondolataimban egymástól. Dobkör az a gyűlés, ahol dalokat énekelünk, kevés elmélkedés is van, de főképp a daloké, dobolásé a főszerep, és a dobszeren a dalok és a gyakorlatok eggyé olvadnak…és én tegnap dobszeren voltam, és ismét beutaztam magamba. No information, no szavak, csak emóciók. A faállást végeztük. Lélekzésünkkel a fájdalmat és a félelmet alakítottuk át erővé. Alkímia – ahogy Karak mondta. Az emóciók alkímiája nem ismeretlen fogalom a számomra. A Hellinger-féle családfelállítás tanulmányozása során ismertem meg azt a lehetőséget, hogy a bűntudatból erő kovácsolható, mivel a felelősség felvállalása erőforrás. A fel nem vállalt felelősség miatt az eszmélés pillanatában hatalmas bűntudat lép színre, és ezt minden áron el akarnánk nyomni, tüntetni, hiszen annyira szégyenteljes. Ilyenkor születik meg bennünk a titok és a gyengeség az élet feladatainak rendezéséhez.
A szer után ismét az üres edény állapot következett. Úgy láttam a teret magam körül, mint mondják: a légy. Egyszerre érzékelem, hogy mi van előttem és mögöttem. Érzékelem, amit átlépik a személyes teremet a „megmentők”. Egy zsebkendő, egy érintés eszközével és „látom” az igényt, hogy legyek hálás. De nem megy. Ilyenkor nem tudok alkalmazkodni az udvariassági etikettekhez, semmilyen szabályhoz és szerephez. Magammal vagyok, magamban vagyok, jól vagyok. Bár kívülről úgy tűnik, hogy mindez nem igaz, de csak azért, mert kívülről van…
Öntudatlan tör felőlem a szó: „elvennéd, amit olyan nehezen szereztem meg az imént?” Hazáig agyaltam ezen a mondaton. Átjárt a szégyen érzése, hogy lehettem ennyire tapintatlan! De öntudatlan volt hiszen, mint az a rezdülés is, amivel egészen közel jött hozzám, és én nem akartam. Ne haragudjatok, de le kell írnom ezeket. És sietve hozzá teszem, hogy nincs bennem harag. Csak azt láttam, ami volt. Az én szubjektív észleletem az ott és akkor-ról. Abúzusként éltem meg, hogy gondoskodni akartak rólam. Nehéz erről beszélni, mert bántódás lehet belőle a másik emberben.
Az agresszió szeretetteljes formájáról van szó…szülők is tudnak ilyet művelni..ám.
Mélyen a lelkembe ivódott a tegnapi történés (is). „Erőt merítek a fájdalmamból, a bűntudatomból, a félelmeimből” és….IDE NEKEM AZ OROSZLÁNT!
Mennyire fontos ez most nekem! Hogy soha többé ne legyek sakkjátékos! Tudjátok, mi a baj a sakkjátszmával? Tegnap vagy mikor írtam erről…amikor a szülők játszanak, és a gyereknek kell mégis lépni? Pontosan az a baj, hogy a gyenge szülők a gyermekekre testálják át a felelősség nehéz terhét. És minden jól megalapozott döntés felelős döntés. Hogyan hozhatna egy gyermek felelős döntés? Kitaláltam magamnak egy szert, mely során a gyermekeim válláról a felelősséget visszaveszem a saját vállamra. Az ő félelmeiket és fájdalmaikat is átveszem, és átváltoztatom erővé. Ezt az erőt aztán az ő ügyükben fel tudom használni. A recept így szól tehát: végy két, nagy adag fájdalmat és két nagy adag félelmet! Vedd magadra! Éld át, és aztán…csiribú-csirbá: változtasd erővé! Hmmm. A fele visszajár a tulajdonosoknak. Így nekem marad a másik fele. Már csak azért, hogy ne bontsák le a házat. Hanem jól tudjanak élni a bőrükben. Ekkora nagy masszából képzett erőnek a fele is elég lesz ahhoz, hogy boldoguljanak…Remélem, nem tévedek!
Honnan tudhatná egy gyerek, hogy mit jelent igazán a halálban születés, s a születve meghalás? Hogy vár az élet a halálod árán? Ki hal meg, miért, mikor? Hogyan? Mikor még a felnőttek sokasága sem érti?
Ha valamit akarok az életemmel kezdeni, de úgy érzem, minden csak visszatart, akkor nincs más hátra, mint meg kell halni mindazoknak a téves elképzeléseknek, sémáknak, bevett szokásoknak, melyek a tartóvázát képezik mindannak az akadályoknak, amelyek miatt lehetetlen eljutni A-ból B-be. Miközben nem rettenek el attól, hogy mindezek egyik macerás következménye, hogy eddigi kapcsolódásaim embertársaimhoz jelentősen megváltozhatnak. Valami megszűnik, valaki elmegy, valaki jön a helyébe, vagy nem jön…Ez az élet rizikója. Egyébként is ez az élet, mely, mint tudjuk nem kiszámítható.