In Memoriam Robin Williams

Azon a héten – amikor készülve a nagy Sajtnapra, melynek beszédtémája az őszinteség lesz – fogja magát kedvenc színészem, és véget vet életének.

Mint a sajtóból értesültem róla, évtizedek óta nagy belső szorongások közepette élt, miközben a filmvásznon a pozitív hőst alakította. Úgy mondják, alkohol problémái voltak.

Én azt gondolom, hogy ahogyan az embernek látszólagos problémája a pénz, ugyanúgy látszólagos problémája az alkohol, vagy az egyéb függőségek behívása az életébe.

A probléma mi magunk vagyunk, a helytelen valóságérzékelésünk, majd az e felett való kétségbeesésünk, aggódásunk. Mivel látszólag semmilyen élhető megoldás nem kínálkozik, következhet – először csak ideiglenesen, majd tartósan - a valóságtól való visszavonulás.

Sosem fogom talán megtudni, hogyan nem kezelte mindennapi konfliktusait ez a bűbáj ember. (Lehet, hogy nem is volt bűbáj? Hanem, a színfalak mögött egy kibírhatatlanul hiperszenzitív egyéniség, aki esetleg még egocentrikus is volt? Lehet, hogy végtelenül türelmetlen is volt?) Egyszer talán kiderül, ha valamelyik felesége megírja az életrajzát.

Hát ezúttal nem végzett félmunkát az én kedvenc színészem! Elment, itt hagyott bennünket örökre, és feladta a leckét: önvizsgálatra, hogy megleljem magamban, hogyan kezelem én a konfliktusaimat – elsősorban saját magammal. Mert minden itt kezdődik: a belső feszültségekkel. És minden, ami az emberi kapcsolatainkat macerássá teszi, már csak ennek a belső konfliktusnak a kivetítése az „áldozatra”.

Persze mindig kényelmes, hogy alapvetően a másik emberrel van a baj. Ha eljutok erre a szemléletre, már javában folyik az önbecsapás.

Mivel nincsen rá gyakorlati lehetőségem, így gondolatban egy nagy csokor apróbojtorján koszorút teszek a Mindenki Bohóca sírjára, kívánva, hogy lelke – megszabadulva immár testébe zárt, halandó személyisége minden béklyójától, a feldolgozhatatlannak látszó belső és külső konfliktusaitól  – a megnyugvást hozó Forráshoz találjon!

Isten Veled, Kétszáz éves Ember!