Itt van 1 fő, jelen van 0 fő

2014.11.06 20:27

Kedves Olvasóm! A mai írásomból megtudhatod, hogy mit kell tenni, ha rossz rendszámot küldtél el mobillal történő parkolás során. Valamint szóba kerül az is, hogy mi minden akadályozza az életszenvedélyem megélését, és más töltelékek.

És ott van egymás után két nap is, ami úgy kezdődik, hogy sehol sincs az életszenvedély. Még jó, hogy elhatároztam, hogy márpedig arra felé megyek, amerre e szenvedély lakozik (bennem). Ma hajnalban hirtelen rádöbbentem, hogy szép dolog ez elhatározás, de mit fogok kezdeni azzal a sok-sok félelemmel, amit hordozok magamban? Van ezek között olyan félelem, ami egy megtörtént eseményhez kapcsolódik, és amit képtelen voltam a helyére tenni mind a mai napig – bár igyekszem úgy tenni, mintha ez már sikerült volna. És vannak olyan félelmek, melyek nem történtek még meg, de sejtelem formájában megkeserítik minden boldog-is-lehetne percemet. Tétován toporogtam egy ideig elmémben, hogyan is legyen? Hogyan is legyen? És megoldásként hirtelen eszembe jutottak a Tolle-i tanítások a jelenlétről. Pontosan ide illik. Mindaz, ami megtörtént velem, nem most történik. Most ugyanis az történik, hogy én ezekről gondolkozom, és ezzel újra és újra felszítom azokat az érzelmeket, reakciókat, amelyet azt az akkori eseményt övezték. Ezeket az emóciókat újra át tudom élni, mintha csak most történne – olyan hatást gyakorolnak rám, és alaposan meg tudják tépázni bimbódzó életszenvedélyemet. Amiről pedig, mint balsejtelemről, fantáziálok, az meg éppen nincsen. Csak az a rettenet van, ami sosem volt, mivel nem történt meg velem soha, de eleven képzelőerőmmel képes vagyok teletömni érzelmekkel a semmit és aztán teljes mélységében megélni ezeket – valóságot teremtve a semmiből. Kedvenc elmeháborúm azonban most lelepleződött.

Így indultam neki a mai nehéz napnak, szenvedélyesen és boldogan. Annyira boldog voltam, hogy a mobilparkoláskor nem annak az autónak a rendszámát ütöttem be az üzenetbe, amellyel parkolni szándékoztam, hanem a saját autómét, ami történetesen otthon csücsült. Erre a tévedésemre valamikor délben jöttem rá. Le is vágtattam, de addigra már ott járt a Mikulás, és otthagyott egy 2281,-Ft-ot érő csomagocskát a szélvédőmön. Ide-oda telefonálgattam, aztán munka után – az ügyintéző tanácsára - bevágtattam az ügyfélszolgálatra, ahol írásban bejelentettem, hogy annyira boldog voltam reggel, hogy most azért nem voltam jelen, és ezt a baromságot csináltam. Az ügyfélszolgálatos hölgy felvette a jegyzőkönyvet, majd tájékoztatott, hogy ebben a hónapban nincs több „elnézést a bocsánatért”. –Megértettem. – mondtam neki és elköszöntem illendőképpen.

Végül is, ezt a kis kalamajkát leszámítva, békésen telt a napom. Már másodszor jártam ennél a néninél, akiről mondani sem kell, hogy egymaga van – de úgy tűnik, mindig is így volt ez. Mert rajta nem láttam semmilyen hiányból fakadó szomorúságot. Van egy kicsi kutyája. 10 éves a kutyus, Happy névre hallgat, és az is teljesen nyugodt volt. A kutya mindig sokat elárul a gazdájáról. Néha sokkal többet, mint a gazdi maga. Bella kutyánk például imád kirándulni, szabadon csatangolni a szélben a mezőn. És kitörő örömmel fogad minden látogatót. Ezt még akkor „tanulta” tőlem, amikor nagyon magányos éveimet éltem, és én is nagyon örültem, ha valaki jött hozzám, és imádtam a szelet és a mezőt. Szeret bújni, olyankor inkább egy macskára hasonlít, ahogyan dörgölődzik, semmint egy házőrző ebre. Teljes odaadással játszik, olyankor megszűnik a világ. A bot, a labda jobban érdekli minden gőzölgő eledelnél. Hát ilyen a Bella kutya – s talán magam is ilyen vagyok.

Ha már az ebeket és az embert párhuzamba állítjuk…(pedig lehet, hogy nem kellene). Ha legközelebb születek, kutya leszek, vagy macska, de csak jó helyen! Jó gazdáim gondomat viselik, és felelősséget vállalnak felettem. Nekem semmi dolgom nem lesz, csak hogy egyek, sétáljak, pihenjek az árnyékban, esetleg rágcsálókat fogdossak, vagy őrizzem a házat.  Ha gazdáim úgy döntenek, ivartalanítanak majd, hogy ne szaporodjak feleslegesen, hiszen már így is túl sok a gazdátlan eb, s a kóbor macska, s amikor öreg leszek és nagyon beteg, és sok fájdalmam lesz, akkor elaltatnak majd engem, hogy ne szenvedjek tovább. Mert furcsa lény az ember. Egy nála alacsonyabb rendű (?) lény életének kioltása szinte morális kötelessége, szeretetből teszi, ha a további, értelmetlen testi szenvedéseknek elejét tudja ezzel venni. Ha azonban egy szeretett embertársa számára válik az élet teljesen kilátástalanná, ugyanezen morális okokból mindent elkövet, hogy életben tartsa. Nagyon érzékeny lelkű emberek számára nyilván túl egyszerű megközelítése ez élet-halál kérdésének. De nem is az volt a célom, hogy nagyon mélyre menjek ebben a nagyon is fontos és komoly témában. Csak nagyon felületesen eszembe jutott, és ha már írogatok, megemlítettem.

 

Mára ennyi jutott életszenvedély témában. A mai tanítás a jelenlét fontosságáról szól minden tekintetben – a többi szöveg csak töltelék volt. Bár ki tudja, hogy a töltelék mennyire fontos? A töltött káposztában elég fontos elem. 


Készíts ingyenes honlapot Webnode