Karácsonykor egyedül - szomorú öregkor (?)

Reggeli semmit tevés közben…ott a Facebookon…egy karácsonyi videó…figyelemfelkeltő, talán a fiataloknak szól…de még nem is tudom, melyik korcsoportnak igazán…tényleg elgondolkodtató.

Szentimentális cucc, annyi szent. És könnyeim folytak, ahogy néztem. Papa meghalt…Karácsonykor…és jönnek a gyerekek: üzletember, orvos, tanár…mit tudom én, de mind komoly, „értelmiségi” nagy-ember, jönnek a temetésre, amit nem tudom ki szervezett meg, de a nagy-emberek biztosan nem, hiszen ott futottak össze – talán sok év után. Te is láthatod, ha megnézed… és akkor sírhatnánk együtt is akár – jó program.

Nem bánod, ha én egy kicsit másképp látom? Holott nekem is hiányoznak a gyerekeim, és nekem is fáj, hogy nem lehetek már a mindennapi életük szerves része. De épp azért, mert fáj, tudom, hogy élő a kapcsolódásom hozzájuk. Tudom, hogy amikor eszükbe jutok, ők is a hiány fájdalmán keresztül kapcsolódnak hozzám, és innen tudom, hogy élő a kapcsolatuk velem. Ahogyan a videóban sírtak a nagy-emberek, akik a társadalmi felemelkedésük fundamentumát szüleik áldozatának köszönhetik. Sírtak, amikor a gyászjelentést olvasták. Ha nem sírtak volna, nem éreznének már semmit, amikor apára gondolnak. S amikor sírnak, nem egyebet siratnak, mint azokat a perceket, amikor nem tudtak jelen lenni mindenki számára. Egyszerre jelen lenni a családjuk számára és ugyanakkor öreg szüleik számára. Pedig ez a való élet. Kedves Megbízóm, aki hosszú éveken keresztül ápolta öreg és beteg apját, nem tudott teljesen jelen lenni az unokái mellett, illetve emberfeletti lelki erővel igyekezett beosztani a nap 24 óráját, hogy mindenüvé helyt tudjon állni. Hogy mindenki számára jelen tudjon lenni. Ezért érzelmileg hol a lányait volt kénytelen átmenetileg hanyagolni, hogy az apját. És az apa velük élt egy fedél alatt. Lehet ezen sírni, meg el is lehet fogadni, mint a mostani életforma velejáróját.

Egy bölcs öreg….

(és most formálom meg a képet, amilyen én szeretnék lenni, ha megérem, hogy igazán megöregszem)

Egy bölcs öreg nem manipulálja a fiatalokat. Hanem teljes elfogadásban él a jelen pillanattal. Segít, ha kérik, és visszavonultan éli a sors által rámért remete életet, ha nem tud már hozzá tenni semmit a fiatalok napjaihoz. Ha kierőszakolja, hogy törődjenek vele, az végső soron a nevelési módszereinek teljes kudarca. Ha nem hisz abban, hogy érték volt, amit a gyerekeinek átadott, ha nem hisz a kötelék erejében, ha morcos lesz, és számon kér, amikor valamelyik „ifjú” rá nyitja az ajtót, ahelyett, hogy félre tenné a hiány fájdalmát, melyről azt gondolja, csakis az övé…akkor egyszer csak azt fogja észrevenni, hogy senki sem nyitja már rá az ajtót. S az önként vállalható remeteség csodája helyett önként választja a magány kínját.

Szóval kimondom: azért nem tetszik ez a videó, mert lelkiismeret furdalást akar kelteni bennünk, még nem öregekben, még nem remetékben. A hiányból fakadó szenvedést használva ehhez eszközül. Pedig ez az utolsó jelzőfény, hogy összetartozunk. Ha nem hiányoznál nekem, mi lenne még, amiről az értelem szintjén tudni lehet, hogy valóban összetartozunk?

Mielőtt tovább osztogatjuk ezt a lélekbe fúró, könnyekre fakasztó, szentimentális,  okító, de inkább rápirító remekművet….

Hej emberek! Ki gondolja úgy, hogy a figyelmet, jelenlétet valóban ki lehet erőszakolni másoktól? És hogy ez tejesen rendben van?

A video melléklet itt: neszeszer.blog.hu/2015/11/30/addig_szeress_amig_lehet?token=a5b52638ff3e721f3bf7fc1f6d246fbd

Örvendtem