Kellékek és szándék nélkül

Kunyhózásra készülök. Második nap. Néha nagyon éhes vagyok. Olyankor vizet iszom. kevés Szalvuszt és forrásvizet. Eddig másfél liter. Törpe vízmű telep vagyok. Böngészem az Fb-t. Hátha írt Meső a kellékekről. Azt nem leltem, viszont egy írást tőle. Közben fő a tej a sajtnak. Közben dagad a kenyérke. Közben robog a mosógép…már az Elágon van.

A kunyhó és a szülés analógiája. Egy írás mentális képességeink korona csakrájából. Az éjszakai rettenet álom mellé, éber állapotban emlékek törnek be. Egyszer születtem. Erről nincs emlékem, ez csak egy tény – eddig. És négyszer szültem. Tele félelemmel. Kellékek? Okafogyott! Ezek a kellékeim! A lelkem kétségbeesett válaszai a kutyaszorító helyzetekre. Ennyi tellett akkor. Megbocsájtom. Magamnak, anyámnak. Egy ismerősömnek kiállították a passzust, hogy három hónapja van hátra. Neki már van papírja arról, hogy meg fog halni. Úgy érzi talán, hogy helyzete egyedi. Pedig mindannyian….csak nincs róla papír. Ezek a kellékeim.

A szándékot, melyben az elme megrendeli magának, hogy mi történjen – száműzöm. Egyetlen szándékot engedek maradni: a vágyat, hogy szembenézzek – önmagammal.

Szültem és temettem. Öleltem puha csecsemőimet, tartottam haldokló apámat és anyám mellett ültem az utolsó földi pillanataiban. Pillanatokra megjelent a szakralitás, ahol mindezen történések egyek. Mit sem vágyom jobban, hogy világlátásom mind jobban átitatódjon ezzel a szentséggel!

Kellékek? Az embernek soha nem elég semmi. A szükségleteit kiterjeszti más emberekre, szenvedélyeket von be az életébe, hogy el tudja viselni az elviselhetetlent. Én főképp.

Kellékek? Nem hozunk semmit és nem viszünk el. Most amikor a sajtot főzöm kis közösségünknek, kenyeret és süteményt sütök, kefírt készítek, az őszt élem. Még nem tudom, mi vár rám, csak érzem a szelét. A félelmet felváltom a rítussal. Ahogyan az ősi népek mind tették. Leteszem majd mindezeket az asztalra. Mintha semmi nem hoztam volna magammal. Amint így is van. Csak én vagyok itt. Táskák és mütyürök nélkül. És nincs hova szaladni. A „magasabbat” hívom, ahová csatlakozhatom. Hiszen már rég óta tudom, hogy nem vagyok egyedül.

Ha szeretnéd tudni, mit jelent, hogy ősz élek, ide csatolom a cikket, mely ennyire elgondolkodtatott:

csak egy saját hivatkozást tudok ide tenni, amibe bemásoltam a szöveget, mert az FB megtréfált: Szerző: Kobza Zsuzsanna Meső.

www.lelekfarm.hu/news/meso-meseibol/