Ketten szeretkezünk
Nem tudom, honnan kezdjem. Nehéz a téma. A Vízöntő korszakban vagyunk. Az emberiség súlyos szellemi örökét hurcolja maga után egy nagy batyuban. Ez pedig a megosztás, megkülönböztetés, amellett az ellenségesség, harag, gyűlölet, és ezek hozadéka: a félelem. Mindamellett, hogy sokat változtunk, már kollektív értelemben is - jó irányba, a batyu húzza a hátunk. Ezért ajándék, ha csak egy kicsi időre is egymásra találhatunk, levetve álarcainkat.
Nehéz eldönteni a nyájnak, kit kövessen. A nagy felfordulásban ugyanis nem mindig az a hiteles vezető, akinek a legnagyobb a hangja, akit a legtöbben dicsőítenek, akinek a legtöbben vannak a programjain. Az áramlással haladó folyamatok gyakran a színfalak mögött történnek. Mikor két ember beszélget, mikor meghallgatják egymást. Megfogják egymás kezét egy közös fohász erejéig…vagy csak összenéznek.
„Ahol összejövünk, ketten szeretkezünk.”
Még vastagon benne vagyunk abban a sűrűben, ahol nép népnek farkasa, egyik hitrendszer a másik fölébe tör, ahol a magukat kiválasztottnak kijelölő emberek hamis és minden alapot nélkülöző hegyibeszédeket tartanak a közönségüknek. Mely közönséget személyes fennhatóságuk alatt álló közösségüknek tekintenek. Mert a közönség az még nem közösség, mindössze egyetlen bötű, és máris egészen másról van szó. A parányi formai eltérés mögött, a kitágult térben óriási szakadék tátong a két jelentés között.
Ezért is nagy öröm, amikor úgy szerveződik egy lelki közösség, hogy amolyan szándék nélküli, jó értelemben véve, céltalan. Ennek a folyamatnak vagyunk most – egyre többen – tanúi és részesei.
Úgy érzem, vállalhatóan leírhatom, hogy a nagyhorderejű történések most egészen finoman és csendben ember és ember között történnek. Ha elvetődünk egy előadásra, ahol nagyon sok ember jött össze, az értéket az előadás mondanivalója mellett az adja, amikor mellettem állsz…és én tüsszentek egy nagyot…és te kendőt nyújtasz nekem. Amikor egy Pál Feri előadás végén több száz ember a Miatyánkot egyszerre mondja el. Akkor, ott az i-n a pont. Ne mondjunk semmit egymásnak! Néha nem kellenek a szavak. (Ide muszáj írni, mert értelmetlen lenne feltenni egy üres lapot.) Csak nézzünk egymásra! Vagy felismertem benned Istent, vagy nem. De ez nem áll akaratlagos szabályozásom alatt. Minden esetben számolnunk kell azzal, hogy az emberi kapcsolatokból szenvedés fakad (Buddha tanítása). Ezért meg se lepődjünk, ha szerelmes találkozásaink idővel mégis elszakadáshoz vezetnek. Most erre vagyunk képesek.
Egy forró példa a megkülönböztetésre, széthasításra:
Hét végén volt módom meghallgatni egy sajátos – de egyáltalán nem ritka - álláspontot arról, hogy a kereszténység jó, főképp Jézus jó, csak a szent iratokkal van némi hiba. Újszövetség jöhet, Ószövetség mehet. Az, hogy az egyik a másikból következik? – Földet rá! Tipikus kórrajza ez az útról letévedt szemléletnek, mely most nincs az áramlásban, most nem tudja még, hogy mindig, minden halad A-ból B-be. És az egész úthoz A is hozzátartozik, és B nem a végállomás, valamit A+B így együtt szimbolizálja a Nagy Egészséget. Nem az, csak ráutal.
Lehozva az egyén mikrokozmoszába: ez voltam, ez vagyok most. Az egész-ségem abból áll, ami voltam, és ami most vagyok. Ateista voltam, keresztény vagyok, buddhista leszek. És holnap az egészségemet ez a három állomás fogja alkotni.
A megkülönböztetés mellett másik nagy terhünk az azonosítgatás, valamit az általánosítás. „Az egy, kettő, sok” elve. Néhány példát említek izibe’.
Azonosítás:
Kökemény feladat elszakadni attól a látásmódtól, hogy egy emberi személyt azzal azonosítsuk, amit mond éppen, vagy amit tesz. Amikor egyéni útfeladatról beszélünk, én kitűzhetem magam elé célként, hogy hiteles legyek: tehát gondolataim, beszédem, tetteim legyenek egymással harmóniában és ez a külső megfigyelő számára észrevehető egység legyen. De amikor másokra nézek, nem használhatom fel a harmóniakeresésemet mások megítélésére. Hiszen tudhatom magamról is, hogy bennem hányszor sérül meg a harmónia, az egység – amit mások is észre fognak venni. (Számosan embertársaink közül igyekeznek ezért inkább csendben maradni, meghúzódni a háttérben, nehogy kiderüljön, hogy hiperkritikusak és már egy apró közösségben is hamar megeshet, hogy a fagyi vissza fog nyalni.) Hányszor tapasztaljuk, hogy sebeket kapunk embertársainktól – holott egészen másra számítottunk? Mennyire nehéz elvonatkoztatni ilyenkor a személyt az ő tettétől, magatartásától! Pillanatnyi elmeállapota nem-jól léte nem maga az ember. Egy magam fajta kis boszorkány pedig szépen lassan megtanulja, hogy ha nem találkozik a tekintetünkben a Lélek, akkor nem találkozott és ennyi. Az még nem bűn. Lehet, hogy egy másik alkalommal majd megtörténik ez a kis csoda.
Általánosítás:
Az „egy, kettő, sok” elve: nagy mumus. A történelem kezdeteitől kísérti az emberiséget. Számlájára írhatóak az emberiség nagy bűnei, például a népirtás. És még nem tanultuk meg a leckét. Még mindig a kicsi a bors, de sok a haverja elvet követjük. Még ellenség-szag van.
Vajon a Vízöntő kor áradása ki tudja-e majd az emberiséget mozdítani ebből a megrekedésből? Csak egy kérés, a közösségihez…úgysem lesz rá válasz. Mert válasz még csak az egyéni szinteken van.
Emberi tudatunkat, kollektíve, mint a Tarot akasztott emberét, himbálja a Vízöntő kor szele. Kicsiben, egyénileg, nekünk, nőknek, fel kell nőnünk Boldogasszony tudatszintjére, férfitársainknak a Krisztusi tudatot ízlelgetése a feladat. Mind a négy elemben, nem csak a Tűzben. Akinek ez nem illik, keressen más utat, ahogyan a dal mondja:
„Indulj el egy úton, én is egy másikon”
Nekünk, akik most élünk itt, ebben a kultúrában, ezen a helyen, apró villanások megélése a dolgunk. Fenntartani a vágyat az Egység elérésére:
„Az bajom, van véled, sír a szívem érted”…
Miközben:
„Hol egymást találjuk, egymásnak se szóljunk”
„Azt fogja gondolni, idegenek vagyunk”
Nekünk az ajándék, amikor pillanatokra felvillan az Aranykor fénye, egy-egy pillantásban, találkozásban, embertől emberig:
„Idegenek vagyunk, szeretetet tartunk,
Ahol összegyűvünk, ketten szeretkezünk”.
Hát nem gyönyörű és kifejező ez a dal?
www.youtube.com/watch?v=CC22_3bJyTs
Szeretettel ajánlva mindazon embertársaimnak, akikkel ezt a csodát már megéltük, s akikkel eztán fogjuk 2015. június 23.
