Kezedben a kulcs

A hét utolsó napjaiban a látóterembe került, hogy egyes hímnemű egyedek tudva, vagy tudattalanul, napjainkban még mindig azt a mintát működtetik, mi szerint mi, nők elnyomhatóak vagyunk. Amikor egy nő azt mondja, hogy „önmagam akarok lenni”, akkor néhány tudó férfi azt harsogja: „nem, neked ilyennek és olyannak kell lenned”. Amikor egy nő kötődni akar, akkor azt súgják neki, hogy ne tegye. Amikor egy nő érzelmi oldalát megmutatja, hátrább lépnek egy-két lépést….és, és és…

Nekem erről Kékszakáll története mindjárt eszembe jut, no, meg a 99. szoba kulcsa. Mi is van ott, a 99. szobában elrejtve? Nem egyéb, mint a nő életének azon történései és mondhatnám veszteségei, amikor elhitte, hogy olyannak kell lennie,  amilyennek mások (többnyire számára fontos férfiak) akarták, amikor elhitte, hogy az „érzelmi semmi” több mint a kötődésből fakadó boldogság és boldogtalanság örökös váltakozása. A nő lelkének csontvázai, kövületei, bezárva a 99. szobába. Az ajtón tábla, rajta felirat: „Ne láss, ne tudj, ne érezz!” És amikor kinyitjuk, hát vér folyik mindenüvé, és könnyek. (És ismét P.Estés Farkasokkal futó asszonyok könyve nyomán)

Ugyanakkor vannak hiteles tanítóink is a férfiak között. A kezedbe nyomják a kulcsot, és azt mondják: láss, tudj, érezz! Akkor is, ha fájni fog, akkor is, ha vér és könnyek folynak majd. Ne félj! Megtartalak, megtartunk. Nem kell, hogy fizess érte! Mivel is? Önként vállalt vakságoddal, tudatlanságoddal, érzelmeiddel, tisztaságoddal… Nem hozva létre a legerősebb lelki kötést, ami nő és férfi között létezhet, közben azt hangoztatva: ne kötődj hozzám. Szerelemmel gyógyítanak, mert hogyan is másképp, szerelemmel, mely állapot és csak az…vagyis a legtöbb, mivel e szerelem tárgya maga az élet.

Ahogyan a kisded tanulja meg, hogy mi a büdös, úgy tanuljuk meg mi nők, keserű tapasztalataink nyomán, hogy mi a hamis. Ahogy szüleinktől tanuljuk, hogy mi a relatív igazság, úgy ismerünk meg másoktól más igazságokat, és tehetünk szert a bölcsesség megkülönböztető képességére. És egyszer csak feltámad a szimat…mikor kell elpucolni és mikor érdemes maradni. Bár elménk még egyszer-egyszer meggyőz bennünket, hogy ne hallgassunk a belső hangra…de egy napon nincs többé hatalma felettünk a rációnak és az érdeknek…egy napon minden az lesz, ami: a harag valódi harag, a gyűlölet valódi gyűlölet, a szomorúság valódi érzelem, s a szeretet – tudatállapot. Fellebben a fátyol, s beborítja azt a téves elképzelést, hogy egy nőnek minden körülmények között jó kislánynak kell lenni, másként „nem tartozhat oda”.

Mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy hová is kellene tartoznia – odatartoznia. Ám ez gyakorta nem az a közeg, ahová igazán, a szíve mélyén tartozni szeretne. Például az egyik ilyen téves elképzelés, hogy a nőnek a férfihez kell tartozni, nőisége a férfiből táplálkozik.  És ha nincs jelen számára a férfi, a nő elveszettnek érzi magát. Hamar kiderül ilyenkor, hogy a férfi mellett is éppolyan elveszett, magányos…mi jöhet még?

Férfi és nő – nő és férfi. A köztudatban mindenképp az van, hogy a férfiak nyomták el a nőben élő nőt, az Ősasszonyt, aki rendelkezik az Élet-Halál- Élet körforgása felett. Én nem tudom, mi az igazság ez ügyben. De az egy biztos, hogy a férfiak csodálatos dolgokat tudnak megálmodni, megtervezni és megteremteni, egyvalamire azonban csak mi nők vagyunk képesek: életet adni a gyermeknek. Napi 24 órában táplálni őt tejünkkel és női érzelmeinkkel. Minden nemű ember a női érzelmek talaján kezd el fejlődni. Az érzelem az ember legősibb sajátja. Ehhez a feladathoz látni kell, tudni és érezni. Bármelyik hiányzik, nagyon nehezek lesznek a kezdetek. Tehát mégsem lehet azt mondani, hogy a férfi és a nő márpedig egyforma, noha a teremtés szempontjából egyenrangú. Hmmm. Már nem bánom, hogy nő vagyok. Korábban voltak olyan elképzeléseim, hogy az , hogy én nőnem születtem, a teremtés laza tévedése. De most már nem így gondolom.

Az egyenrangúság természetes, így Kékszakáll elmehet a fenébe.  

Ma találtam egy bejegyzést Hollótól. Karácsonyról szól. Azaz: Karacsun-ról. Kara jelentése fekete. Csun pedig a női nemi szervekre utal.  Innen ered a csunya szó, mely ma puna, punci…stb. alakban lelhető fel ékes anyanyelvünkben.  Jelentése: fordulás.   A Karacsun ünnepen a sötétség fénnyé változását ünneplik. S ez átváltozás letéteményese a nő. A fekete asszony, aki elnyeli magába a sötétséget, és megszüli a fényt. Minden évben, örökös körforgásban. Ő az Élet-Halál-Élet Asszonya, minden nőben benne él örök időktől fogva. A magyar ősvallás rendszerére épülő gondolat-füzér. Nagyon szép! És el tudok merülni benne, egyszerűen azért, mert igaznak érzem.

Hát akkor ne jöjjön egyetlen Kékszakáll sem, és ne mondja azt nekünk, hogy: ne láss, ne tudj, ne érezz! Mert ott a kulcs a kezünkben és nincs mese, be kell menni a 99. szobába.