Kisdolog ötezerért nem nagy dolog!

Ha nem írok, ne válaszolj! J Jó duma! Nem írtam, mert…na miért? Mert volt jobb dolgom. Pénteken például egy éves volt a Női Öröm Dobkör. Ahol kezdtem a „pályafutásomat”, amiért mindig hálás leszek a csapatnak és persze magamnak is, hogy megugrottam a saját magam állította mércét. Hogy énekre mertem nyitni a csőrömet, hogy megértettem a tanítást: „nem te vagy a fény, hanem az csak rád süt” (Pál Feri).

Lapos, meleg délután volt…egy fárasztó nap után, leraktam a kocsit az Árpád-híd pesti hídfőjénél. Késésben voltam. Fél órára kellett még parkoló jegyet váltanom. De a cédulán furcsa dolgok voltak. Felhívtam a segélyszolgálatot, mert nem akartam volna nem tudás miatt bírságot fizetni. De minden rendben volt a jeggyel – lehet, csak én voltam fáradt. És nagyon kellett…pisilni…

Mások is késtek, így volt még időm, hogy meglátogassak egy kellemesen sűrű bokrot a közelben,  a Margit-romoknál. Mikor kikászálódtam a bokorból – jó liternyivel könnyebben - , négy cipőt láttam előttem. A négy cipő két rendőrben végződött. Egyikük egy ifjú hölgy, magabiztos, friss diplomás, a másik egy elméjében erősen determináltnak látszó fiatalember, mintegy negyven kiló súlyfelesleggel, melytől aligha tudna megszabadulni egy Margit-szigeti bokorban… Ők vártak ott engem, lesben.

-Elismeri, hogy az imént közterületen vizelt? – hangzott a kérdés a hölgytől.

-Elismerem -  válaszoltam.

-Ezért megbírságolom az ilyen meg olyan törvény értelmében. 5000.

Alig tudtam visszafogni a röhögést. Az idén leszek ötven, és mondja valaki, hogy unalmas az életem! Átadtam a papírjaimat, akarom mondani a kártyáimat, melyeket a főnöknő az imént említett determinált agyú egyén kezébe nyomott. A rendőrpalánta pedig erősen megvetett lábakkal kis terpeszben állt, mintha a kellemes esti szél egyébként felrepítené a magasba a kártyáimmal együtt. Nem tudván, hogy a szélnek több esze van. Már csak nem fogja magát megemelni? Meg aztán minek is? Odébb sem lenne több haszna…

A papírozgatás eltartott néhány percig. Közben a Hair jutott eszembe…Mit tenne most Berger? Megkérdezné a hölgyet, hogy mikor élvezett utoljára…és közben röhögnöm kellett…noha egy árva szót sem szóltam…inkább próbáltam minél mélyebben átélni az üres tartályom feletti határtalan boldogságot. Még átsuhant a fejemen, hogy meg kellene kínálni egy hasonló helyzettel, hogy úgy görcsöljön a hólyagja, hogy rogyjon össze ott, ahol van, hogy egy WC se legyen a közelben…egy helyen, ahol jó sok ember van…de aztán azt gondoltam, hogy nem leszek gonosz. Hiszen én most boldog vagyok! Ünnepelni jöttem, és mellesleg pisilni. Nem fogom ezzel elrontani a szép lelki világomat.

Később kiderült, hogy nagyon galamblelkű vagyok, ami a rossz kívánságot illeti, mivel mások, minimum egy akut hasmenés behívását tartották volna méltányosnak.

Táskámban a frissen nyomott csekkemmel, és a tájékoztató papírral, hogy mikor és hol dolgozhatom le emberi szükségletem közterületi bokorban történt kielégítését, visszabandukoltam a csapatomhoz, ahol már javában folyt a zsályázás…

És aztán…volt egy szép estém.