Kiskarácsony, Nagykarácsony
Mi az, hogy Karácsony!
Mindenkinek kívánunk boldogat, békéset, újesztendőből nyereségeset. Kinek Krisztus születése, kinek a találkozás meghitt perce nyújt örömöt. Számosan sérült emberi kapcsolataik alkalmi befoltozásához a tűt és cérnát zsúfolt üzletek bóvli csillogásában feldúltan kutatják. Igazi törődés helyett. Megannyi hasznos és haszontalan ajándék talál gazdára. Szerdán dél körül. Az elcsigázott pénztárosnő kínos lassúsággal végzi unalmas feladatát: beszedi a szeretet vámját, és közben sírni volna kedve. Hiszen mindazt a sok feladatot, melyek mi nők hordozunk vállainkon a karácsonyi készülődés körül, most elvégezni ő maga nem tudja. Megcsinálja más. Vagy senki. Négy óra van, sötétedik. Kevés autó, benne emberek mennek valahová Szentestére. Mi is. Az idén megyünk, de jövőre már nem biztos, hogy így lesz. Egy napon mi leszünk a statikus láncszem, akikhez eljönnek a többiek, és autóikba ülve mennek az üres utakon, az alkonyatban. Látják az út mellett az alkalmazottat, aki a szeretetlenség parancsa szerint este 6 óráig tartja a hátát, míg mások már az ünnepi pulyka illatát szívják magukba, és a jóféle szilvapálinkát. De ő? Kint van a gáton, és várja, hogy valaki az adventi rohanás utolsó, halálosan kimerítő perceiben még ott hagy néhány ezer forintot egy csinoska fáért, mely azért halt meg, hogy az ember otthonának dísze legyen röpke két hétre. Még sokáig a pénz lesz az úr!
Megint elmúlt egy esztendő! És milyen gyorsan elrepült! Úgy rémlik, tegnap volt az előző Karácsony. Egy mozgalmas év, tele kihívásokkal, melyek semmivé váltak mára. Fáradtak vagyunk. Bele is betegedtünk. De szerettük egymást. Nem csak Karácsonykor. Egész évben, minden nehézségben. Alig maradt erőnk megkérdezni másokat: hogy vagytok? Ezek az apró rezdülések hoztak karácsonyi hangulatot év közben is. Amolyan Kiskarácsnyok. Fenyőfa és ajándékhegyek nélkül – hogy vagytok? Mi van most veled? Külön öröm, hogy volt, akinek a kérdés jól esett. A választ meg kell hallgatni mindig. Akkor van értelme a kérdésnek, ha ez nem az a bizonyos „how do you do? Erre ugyanis a protokoll szerint mindig ugyanazt kell válaszolni: I am fine, thanks! Ha most merevedsz görcsbe, akkor is. Ez nem Karácsony, nem örömhír, ez egy szimpla üdvözlés. De senkit nem érdekel, hogy mi van veled igazából. Nem a mi világunk! Itt a Kárpátok medencéjében. Már a „kellemes ünnepeket” is kivesző félben van – szerencsére. Mindig utáltam. Nem hiányzik. Boldog Karácsony –az igen! Az hiányzik! A valódi béke a léleknek – az hiányzik. Kivonnánk magunkat az őrült rohanásból, a pótcselekvésekből, és az idén már egészen jók voltunk ebben. De még élnek néhányan a család nagy öregjei közül, akik már nem tudnak alkalmazkodni ehhez a változáshoz. Nekik a Karácsony még mindig az ajándékozásról szól. Ezért eljátsszuk a kedvükért ezt a játékot, kérünk és ajándékozunk, és örülünk, hogy kaptunk mi is egy csomagot. Gyermekek leszünk néhány órára.
Arra vágyom, és azért dogozom, hogy a Karácsony ünnepe legyen szabad lélekben. Valódi értéket teremtsünk, szolgáljuk a családunkat, szeretteinket örömmel, és határok között. Úgy képzelem, hogy akkor tesszük jól, ha nem vállalunk többet, mint amennyit elbírunk erővel, és szívesen osztjuk meg a feladatokat a többiekkel. Nekünk nagyon jó esélyünk van rá, hogy ezt meg tudjuk valósítani, mivel nagy a családunk, sokan vagyunk, már így magunkban is. Az idén megízlelhettünk néhány morzsát a mindenki által készített süteményekből. És így nagyon közösségi volt a Karácsony és sokkal tisztább a szándék. Csak így tovább! (Vállveregetés). Persze, lehetne év közben több apró Karácsonyunk. Minden hónapban egy közösségi hét vége, amikor együtt vagyunk és egymásnak örülünk, nem valami közbülső tárgynak, direkt alkalomnak. Mert számomra a 49-szer megünnepelt születésnapom már nem annyira érdekes. Már a 30. sem volt az, a nyolcvanadik pedig egyenesen unalmas lesz. És a karácsonyi hangulat is az együtt cselekvésben nyer új értelmet.
Mindenkinek azt kívánom ezen az ünnepen, hogy legyen jövőre ideje, ereje minél több örömünnepet élni! Mely lehet csak néhány perc, egy jó beszélgetés akár telefonon, vagy chaten, vagy egy délután, néhány óra…vagy akár egy egész nap, hét vége! Az idő hossza nem is számít, hanem a mélysége.
Ezt kívánom nektek és magunknak! Sok-sok apró Karácsonyt 2015-ben!
És talán egyszer eljutunk oda is, hogy ha december 24-én, délután 4 óra felé az utakon autózunk, már egyetlen embert sem találunk, aki a pénz szolgálatában inspekciós, és egyetlen embert sem találunk, akik fedél és család-közösség hiányában, céltalan bolyong a kihalt utcákon.
Boldog Karácsonyt!