Csődben, vagy csőben ? - Esetleg mindkettő
Jó, hogy átgondolhatom és beszélhetek arról, hogy mennyire fontos lett volna, ha már rendelkezem egy, a pénzhez fűződő helyes viszonnyal. Azonban akkoriban az életemet áthatotta a szegénység tudat. Ez nem csak a pénz hiányára terjedt ki, hanem általánosan mindenre, ami körülvett engem, és végső soron az egész sorsomra. A „szegény kicsi én”, akivel kibabrált az élet, olyannyira kiszolgáltatott és életre képtelen…magához vonzotta a jótét lelkeket, akik megerősítették abban a hitében, hogy egy vállalkozást karitatív alapon is el lehet kezdeni. „Aztán majd ráérsz fizetni, ha beindul az üzlet”. Még utólag sem vonom kétségbe a jó szándékot. Csakhogy:
Amikor behajtom a fejemet a guillotine alá, és kiváltom a vállalkozó adószámomat, onnantól fogva egy személyben felelek azért is, ami az elektronikus ügyfélkapun keresztül a nevem alatt történik. Viszont nem értek hozzá. Ezért a belépési kódjaimat átadom a könyvelőnek, akivel nincs megbízási szerződésem, mert a „ráérsz fizetni” valahogy nem írható bele egy megbízási szerződésbe. Egyébként bele lehetne írni, de azért annyira nem karitatív. Kicsit olyan ez, mintha odaadnám a személyi igazolványomat, adószámomat, lakcímkártyámat, és mindezekhez a felhatalmazásomat, hogy azt tegyen vele az illető, amit akar.
Az ügyfélkapun tetszőleges e-mail címet lehet megadni, ahová az értesítéseket küldik. És ki más tudja értelmezni a beérkező leveleket, mint a könyvelő? Ezért, ha például a könyvelési folyamatban, vagy bármilyen más ügyben a tisztelt hivatal kifogásolni valót talál, küld az ügyfélkapun keresztül egy felszólítást, amiről az értesítőt a könyvelő kapja. Aztán vagy szól nekem, vagy nem. Egy ilyen nem szólás nekem százezer forintomba került. Ismét hangsúlyozom: nem kívül keresem a felelősöket, hanem azt akarom megmutatni, hogy a hozzá nem értés és a hanyagság egy cégvezető részéről végzetes hiba. Külön-külön is, de együtt igazán ütős!
Így nem csoda, hogy amikor végelszámolásra adtam a céget, megint csak hibáztam. Tetemes tagi kölcsönnel a könyvelésben gondoltam én úgy, hogy ez csak magától menni fog. Ez is tévedés volt. Jellemzően a hozzá nem értésemre és széjjelszórtságomra, a mai napig fogalmam sincs, hogy a Cégbírósághoz kitől, milyen úton-módon kerültek be a cég papírjai. Nem emlékszem semmire, pedig azt gondoltam akkor, hogy nagyon figyelek. A cégkivonatba mégis be van jegyezve, hogy végelszámolás alatt vagyok. Őrület ez az egész!
Az egész üzlet mögött tehát ott áll az ember maga. A saját valójában, az összes lelki katyvaszával, vagy éppen a rendezettségével. (Nyilvánvaló, hogy most nem azon személyekhez szóltam, akik ez utóbbi lelkiállapotban dolgoznak, mint vállalkozók.) Az egész „semmit tevésemet” áthatotta a kétségbeesés és a tehetetlenség érzése. Ezt a lélekállapotot mindig ráborítottam a könyvelőmre illetve az ügyvédemre, ami szintén nagyon helytelen magatartás volt a részemről. Ezen személyekkel is egy üzleti alapú kapcsolat kell kialakuljon, ahol a pénz beszél és a papír. Ezért, amikor egy fontos személlyel tárgyalok, akkor mindig úgy kell fellépnem, hogy tudom, nála van az ismeret, amire nekem szükségem van, ennek pénzzel kifejezhető értéke van. Ha megint eljátszom a hattyú halált, ismét csak azzal kell majd szembesülnöm, hogy nem vesznek komolyan.
Azt hiszem, kezdem megérteni a feladatot. Most legalább fél évig ki kell tartanom, amíg – nem kevés pénz ellenében – helyre tudom hozni, amit az elmúlt hét esztendőben elszúrtam, de nagyon. Szeretném megköszönni ez úton az önzetlen együttműködését mindazoknak, akik mellettem álltak és állnak ez idő alatt, és szeretném, ha tudnák, hogy mindazért, ami történt, egyedül csak magamra haragszom. Köszönöm a családomnak, hogy megsegítettek! Én a magam részéről a továbbiakban arra törekszem, hogy gazdasági ügyeimet eredményesen kormányozzam. Azt hiszem, ez az minimum, ami tőlem elvárható és igyekszem ebben a szellemben mégiscsak megfelelni. Első sorban saját elvárásaimnak.