Kutyanapok, egérutak

Elfáradtam az itt és mostban. Sajgó ereimen kötés, lábam az asztal tetején felpócolva, közvetlenül a laptop mellett. Hőemelkedésem is van. Fogalmam sincs, hogyan fogok holnap elmenni a dolgozóba. Itt van a kicsi ebek hada, várják most már, hogy jövök reggel és este a nagy tállal, benne a finom falatokkal. Van még két hetem, hogy teljesen átállítsam őket a szilárd táplálékra, mert Karácsonykor az első ötöt már elviszik az új gazdik. Mai melómat áttetem holnapra, mert már ma is nagyon csehül voltam reggel. Ehhez képest egész nap egeret vadásztam a kamrában. Egyet sem találtam igaz, csak a hült helyét: kaparászás nyomait, egy félig rágott dióbelet, valamint némi természetbeni hagyatékot. Szétdöngettem mindent, ami a polcokon volt. Kihajítottam minden felesleges dolgot, üres üvegeket, zacskókat, rongyokat, melyeket félre tettem, hogy jó lesz majd valamire. De nem nyúltam hozzájuk már egy éve, és most eljött a búcsú ideje. Lemostam a falakat, a pókhálókat, ajtót, ablakot...délben kezdtem magamhoz térni. Addig csak húztam a belem. Most azonban már este fél tíz van, és érzem, hogy nincs tovább. Ez egy ilyen itt és most. Jobbnak kellene lennie ennek a pillanatnak? Elvárásaim lennének a pillanattal szemben? Ha így van, úgy kell nekem! Tudni kell elfáradni, betegnek lenni, semmit sem csinálni, nem aggódni a holnapon és semmire nem gondolni...és eltávozni ebből a világból, amikor itt az idő. ÁÁÁ! De fáj a lábam! Egy kórság nagyon ki kell üssön, hogy abbahagyjam a mókuskerekezést. Ha ez bekövetkezik, semmire a világon nem lehet engem rávenni, csak alszom egész nap, mint a lőtt nyúl. Ilyenkor törlődik minden, teljesen, nullára, aztán egyszer csak feléledek, és mehet minden tovább. Kicsit sok lett ez a kilenc eb, vagyis tíz. De ezt most már végig kell csinálnom. Nem lehet kiszállni! A temérdek tennivaló mellett idő kell a velük való foglalatosságra is. Egy hét alatt betanulták, hogy a happy hívószóra elő kell jönni az odúból, mert kaja van, simi van. Egyre messzebbről szólítom őket. És hozzá tettem még a füttyszót is. Szeretném elérni, hogy a kert végéből szólítva is előbújjanak, de ehhez még idő kell. Valamint kiegészítettem a „hozzám” parancs szóval is. Tehát így hangzik a hívó szó: „happy, hozzám”, és ehhez társul az eledel, vagy egy potya szopi, mert Bella is jön a hívó szóra. Ha nagykutya eledel van, akkor Bellának dobok egy botot, mire ő sietve távozik. Könnyedén és kecsesen átugorja a kerítést, ami körülveszi a kutya-ovit, és vissza se jön. A kicsik pedig letámadják az edényt. Ha Bella marad, akkor inkább szopni akarnának, amit Bella vagy eltűr, vagy nem, de most már többnyire lerázná őket magáról.  Annyi élményt adnak, hogy a fáradság megéri. Nem bánom, ha ki is vagyok purcanva, mert nekem még nem volt ilyen élményben részem, és mondhatom, nincs párja! Azt is megfigyeltem, hogy Bella nagyon vigyáz, nehogy bármelyik kicsinyére rálépjen, viszont előszeretettel ácsorog az én lábamon. A bébiket úgy kerülgeti, hogy közben oda se néz. Olyan, mintha lenne a lábában egy beéptett érzékelő: most a kölködön ácsorogsz, most a gazdid lábán. És ő, anélkül, hogy odanézne, pontosan tudja, hogy mi az ábra. Egyik-másik kicsit felveszem az ölembe. Nem mindig szeretik. Csak akkor, ha elviszem őket a többiektől. Ma az egyik világos kuvasz bébi az ölemben elaludt. Én csak simogattam, és megállt az idő. Kicsit még rángatódzott, aztán mély álomba merült. Magamhoz öleltem, szorosan az arcomhoz. Hihetetlenül selymes. El sem akarom hinni, hogy néhány hónap múlva – idegenként – nem tenném be a lábam az általa őrzött területre. Már most olyan fogai vannak, mint egy cápának, és a most még oly szelíd buksija a hasamig fog érni álltában.

Mi a mostom? A mostom az, hogy menni kell aludni. Hiába szeretnék még annyi élményt leírni, már késő van, az agyamnak aludni kell. A mostom az, hogy betegeskedik a testem, de ez az állapot alárendelődik a feladatnak, hogy gondoskodnom kell a kutyáimról. Főz, felaprít, mosogat, feltálal, kondicionál, szeretget, foglalkozik. Még 14 napig ilyen intenzíven. De addigra meg bele fogok jönni a tennivalókba, „mint kiskutya az ugatásba”.

Mindenkinek  jó éjszakát!