Programok > Legyen jó sorod, Brumi!

Legyen jó sorod, Brumi!

2015.01.19 23:42

Sok víz lefolyhatott a Dunán múlt szerda óta. Peregtek az események, melyek közül a legfontosabb, hogy Brumi szombaton új, szerető és gondos gazdikra talált. Kétautónyi család vonult fel a tiszteletére. Csak jöttek befelé a kapun egymás után. Nyolc felnőtt ember.

Mondanom sem kell, hogy péntekről szombatra virradó éjjel nem sokat aludtam. Három óra felé felébredtem, majd megkezdtem rendes éjszakai molyozásomat, mely többnyire az interneten való böngészésből és a blogom írásából áll. Közben az a hülye ötletem támadt, hogy iszom egy jó gyömbéres-borsos-fahéjas-édesköményes-citromos teát. Egy nagy bögrével be is vágtam. Aztán úgy negyed óra múlva elkezdődött a szenvedésem. Nagyon fájt a hasam! Kicsit még mászkáltam itt a szobában, aztán elhatároztam, hogy visszabújok aludni. De milyen alvás volt az! Reszkettem, mint a kocsonya, és erős hányinger gyötört. Volt rajtam melegítő és pamut zokni, meg a bolyhos köntösöm, aztán még így is cidriztem a takaró alatt. Lábfejemet a radiátorhoz nyomtam, és mérhetetlenül forgott a gyomrom. El voltam készülve a legrosszabbra: hányni fogok. De aztán sikerült lebeszélni a gyomromat erről a retrográd műveletről, és valahogyan mégis álomba szenderültem. Reggel felkeltem, majd felöltöztem, és kimentem Brumihoz, hogy még egyszer magamhoz öleljem és kezembe vegyem azt az értelmes kis pofikáját. Istenem! Hogy tudott azokkal a barna szemeivel az arcomba bámulni! Bellát is átöleltem, és mondtam neki, hogy isteni csoda lenne, ha ma Brumi nem találna gazdára. Csabival aztán neki fogtunk a favágásnak. Én vágtam, ő szedegette a darabokat. A két kutya hancúrozott a kertben. Egyszer csak érkezett két ismeretlen jármű. Betolatott az utcánkba, meg kitolatott. Ebben a pillanatban éles nyüszítésre lettünk figyelmesek. Brumi volt az. Bella rácsüccsent a hátsó lábaira teljes súlyával. Brumi gyorsan kiszabadult, de nem tudott ráállni a jobb hátsó lábára. A gondolatok hada cikázott a fejemben. „Úristen, ezek az emberek most idejöttek a világ végéről, mit mondok nekik?” Aztán: „ha eltört a lába, akkor bizony itt marad, de nem is keresek neki többet gazdit. Akkor így volt rendelve.”Közben becserkésztem a kis sérültet és végigmasszíroztam a sérültnek látszó hátsó lábacskáját. Meg is forgattam, végigtapogattam. Sehol nem jelzett fájdalmat. Folytattam a „terápiát”, közben a vendégek megtalálták a parkolót, és hopp, már bent is voltak a kertünkben.

Bella ugrált, viháncolt, mint mindig, ha vendég érkezik hozzánk. A kis kölök kutyánk pedig hirtelen meggyógyult és szaladt ő is a kapu felé. Nagy kő esett le a szívemről. Mert bármennyire is megszerettem, az a helyes, ha csak Bellát tartjuk, és a kicsi kutyának pedig máshol lesz az otthona. Brumi pedig minden egyes látogatót végigjárt és megszagolt. Néhány percet beszélgettünk. Az anyuka elmondta, hogy sajnos január elsején pusztult el a kutyusuk, egy fajtatiszta hovawart. Tíz esztendős volt és megcsavarodott a gyomra, ezért el kellett altatni. Nem akartak igazából világos színű kutyát, de Brumi kedves pofikája annyira megtetszett nekik, hogy a bunda színe többé nem volt szempont. Csak halkan súgom: nem ők voltak az egyetlenek, akik úgy nyilatkoztak, hogy „soha többé fajtatiszta kutyát.”

***

Aztán…még egyszer, utoljára az ölembe vettem Brumit, a Mi Bruminkat, és megkérdeztem tőle, hogy elszegődne-e házőrzőnek ehhez a kedves családhoz? De Brumi nem mondott semmit. Akkor megkérdeztem, hogy elviszik-e? Azt mondták: feltétlenül. Egy kicsit udvariatlanul félbeszakítottam a kedélyes beszélgetést, és elindultam a kapu felé, ölemben a legkedvesebb szőrös gyerekünkkel. Nagy nehezen elcipeltem az autójukig és betettem az előre elkészített dobozba. Brumi még egyszer rám nézett. –Isten veled, mondtam neki! -Legyen jó életed! Aztán sorba elköszöntem a nyolc embertől, majd nem is néztem hátra többet, futottam befelé, ahogy csak telt tőlem.

Telhetetlen pára az ember – gondoltam magamban, miután jól kizokogtam a bánatom. Mindig, mindent magának akar. Mindent és mindenkit meg akar tartani a maga számára, minden jót megtartana és minden rosszat pedig eldobna. Persze, hogy fáj a búcsú! Ha nem fájna, nem lenne biztos, hogy igazán szerettem. Nekünk jutott a kutyák életéből a legmézesebb rész, mégpedig kilencszeresen. Nipponka, akiből aztán később Ippon lett, aki elsőként volt képes önerejéből kimászni az 50 cm magas kennelből, Borzi, aki nem volt boldog, ha nem rágta valamelyik testvére farkát; a kis Nipli, aki Zala megyébe ment, és szakasztott olyan volt, mint az apukája. És a többiek, akiket nem volt idő elnevezni, mert olyan gyorsan gazdára találtak. Nyolc ebecske… és Brumi, aki a végére maradt, pedig az egyik legszebb példány volt mind közül. Elment, és vigasztal, hogy pompás sora lesz az új gazdiknál.

Aztán kimentem Bellához. Még könnyes volt a szemem, amikor átöleltem hatalmasnak tűnő fejét és megköszöntem neki, hogy ilyen áldásban részesített bennünket. Gyakran kinéztem rá aznap, de csak azt láttam, hogy az étel a táljában érintetlen, s ő maga búskomoran fekszik a telek közepén, mellette kedvenc sárga labdája. „El kell vinni ezt a kutyát egy jót vándorolni” - gondoltam, hiszen már 10 napja, hogy elolvadt a jég s a hó, s nem volt kint a kertből – első sorban Brumi miatt. Aztán ebből a tervből vasárnap lett is valami. Meglátogattuk a Zsombékost kint a mezőn. Annyi víz gyűlt ott most össze, hogy Bellának bizony úszni kellett a botért. Szőrét átjárta a hideg, friss víz, és láttam rajta, hogy újra boldog. Délutánra beengedtük a házba, hogy szárítkozzon. S nem is ment ki reggelig innen. De annyira meg lehet érteni, hogy velünk akart lenni!

Kedves Olvasóim! Így zárult ez a csodás kaland! Egy igazi sikertörténet, melynek kimenetéhez részben mi, emberek is hozzá tudtunk járulni. Egyébként minden csak úgy történt, ahogyan a természet rendje szabja.

***

Egy órácskával később:

Csörrr! Csörrr! (Ez a telefonom magyar hangja volt.) :)

- Halló, tessék! Béres Andi vagyok.

- Jó napot kívánok! -érdeklődni szerenék, hogy meg van-e még a kutyus, melyet a hirdetésben láthattam?

- Éppen most talált gazdára - szepegetem. Jelenleg siratom.

- Örülök neki - válaszolt a hölgy kedvesen. Annyira jó kutyának látszik, megérdemli, hogy jó sora legyen. Minden jót kívánok! Viszont hallásrra!

- Önnek is minden jót - válaszoltam. És letettük.

"Mégiscsak vannak jó emberek" - gondoltam, és visszatértem a faaprításhoz.

Ha elolvasnád az egész történetet, ezen linkek alatt megtalálod:

www.lelekfarm.hu/news/elemi-oszton/

www.lelekfarm.hu/news/elemi-oszton-ii-/