Mit mondjak, ha beszélni kell?

Pál Ferenc atya olyan szépen szólt egyik prédikációjában az igazunkról és annak érvényesítéséről. Utólag eszembe jutott, hogy tegnapi bejegyzésem erre a beszédre alapul.

Mai, kora reggeli gondolatom az elképzelések és látásmódok különbözősége körül forog. Mondjuk egy párkapcsolatban. Nem ez az egyetlen kapcsolati közeg, az egyetlen hely, ahol jelentősége van, hogy a férfiak másképpen gondolkoznak, és másképpen látnak dolgokat, mint a nők. De az a terület, ahol a legjobban számít, hogy mire megyünk egymással, mert holnap is együtt kell lennünk – jóban-rosszban.

Élesen előtérbe kerülhet, s mint konfliktusforrás jelentkezhet, hogy a párom másképpen gondolja, mint én. Más jelentőséggel bír számára az adott dolog. Esetenként nagyobb súllyal bír, máskor kisebbel. És a vita forrása igazából az, hogy nem vesszük tekintetbe egymás nézőpontját, látásmódját.

Ha sorozatosan azt kell megélni valakinek egy kapcsolatban, hogy az ő szava nem számít, és nem számít, és nem számít, áldozatnak fogja érezni magát, valamint egyfajta hitelezőnek, aki sokat adott, de nem kap, és nem kap és nem kap érte semmit. És mintha egyre nagyobb lenne a behajthatatlan követelése. Mivel behajthatatlan, valami büntetést azért csak kell alkalmazni, nehogy valaki már azt gondolja, hogy ő madár, hogy ővele mindent meg lehet csinálni. Ekkor indulnak a játszmák. Mert itt-ott, főleg abban, ami nekünk éppen nem annyira fontos, ami nem bír akkora súllyal, mégiscsak képesek vagyunk nemet mondani. Nőknél a szex, férfiaknál elintézendő, apró, de annál bosszantóbb háztáji kötelezettségek jöhetnek szóba. Vagy még ezer dolog, csak most ez jutott hirtelen eszembe.

Amikor arról van szó, hogy mondanunk kell valamit a másiknak, legtöbbször az igazunkat hajkurásszuk. Ahelyett, hogy őszintén kifejeznénk belső érzéseinket, vágyainkat. Ehhez nincsen elegendő belső erőnk, helyette az igazunkat vágjuk a másik fejéhez. A nőkre akár havonta rátör az igazmondás ( a premestruációs időszakra gondolok ); a férfiak pedig az üveg nyakát húzzák a szájukra, hogy aztán felszabadulva lelki nyomásuk alól, végre megmondják az igazukat. Ami persze teljesen szubjektív valóság, és így sem lehet büntetlenül ráerőltetni a másikra.  Egyik ex-férjem (név és cím a szerkesztőségben) például állandóan jeleneteket rendezett, kiabált, pörölt, ahelyett, hogy elmondta volna, mi nyomja a lelkét valójában. Mivel akkori párválasztásom idején én is erősen hajlamos voltam ilyen elkerülő hadműveletekhez folyamodni, így szépen végig üvöltöztünk laza kilenc évet, aztán elváltunk. Ha mellette olyanná tudtam volna válni, olyan – mondjuk – türelmessé, mint amilyen most tudok lenni, lehetett volna esélyünk, hogy túléljük ezt a korszakot, s talán később, valahogyan jobban csináljuk a dolgainkat. Ez azonban nem jött össze így együtt. S ezen a történelmi tényen most már nincs mit hápogni.

Tehát az alaptémát azzal tudom kiegészíteni, hogy piszkálom a gesztenyét kifelé. Most az igazság kimondásának kapcsán előtérbe került a hallgatás, mint érték, és valami még, aminek nagyon fontos szerepe van a nyugodt életben. Ez pedig az önkifejezés képessége. Egyfajta belső erőt feltételez, mely képessé tesz engem arra, hogy elmondjam: mi van bennem az érzelmek és az érzések szintén. Ha ez ki tud buggyanni, már nincs többé szükség a saját igazam érvényesítésére. Hanem feladat van a másik ember számára, hogy meghallgasson és meghalljon, valamint, hogy kezdjen velem valamit.

Néha az őszinteséget is rosszul használjuk. Belebugyoláljuk a saját igazságunkat. Nekem az őszinteség arról szól, hogy magamról beszélek. Az érzéseimről, érzelmeimről, vágyaimról és csalódásaimról. Lehet nekem igazam, amikor azt mondom: „édes fiam, nagyon hülye vagy”. Ez lehet igaz – az én szempontomból biztos. De mit hoz ez a páromnak? Feladatot, hogy megváltozzon? Azt biztos nem. Viszont megerősíthetem a saját belső válságát, torz énképét, megszólítva a durva egóját, s ezzel még mélyebbre taszíthatom a saját drámájába. Amitől még bizonytalanabb lesz, esetleg még többet iszik, vagy még többet fog üvöltözni apró dolgok miatt. Vagy még több borsot tör az orrom alá. Ha engem, mint nőt érnek ilyen hatások, még nagyobbra hízik a fájdalom testem, mely a holdazás időszaka előtt vagy alatt egyébként is aktívabb.

Hát így lehet elszúrni egy párkapcsolatot. Pldául.