Napfogyatkozás

Jó estét kívánok!

A mai napfogyatkozós napon, hogy, hogy nem, megismerkedtem Villás Béla személyével az interneten keresztül. Ami egyébként pocsék egy találmánya az emberi elmének – mint megtudhattam. Bár tény és való: a cyber-világ egyre több fiatal ember életét határozza meg és sajnos teszi tönkre, mégsem mondhatjuk rá egyértelműen, hogy hiába való, vagy: egyértelműen káros.

De, ha befizetnél egy meddőségre, a nagyon okos telefonodat tartsd az elülső nadrágzsebedben. Ha agydaganatra vágysz, telefonálj állandóan és éjjel tedd a készüléket a párnád mellé. Epilepsziaszerű rohamok mielőbbi megtapasztalásához üzemben lévő laptopra borulva szunyókálj, vagy nézz tévét, mielőtt aznapra végleg befordulnál a fal felé. Szívbaj megszerzéséhez én a bal felső zakó-, vagy ingzsebet javaslom. Ezt Villás ugyan nem mondta, ezt csak én ajánlom, meg olvastam is ezt-azt. De te várd meg, amíg meggyőző erejű statisztikai adattá válsz!

Villás Béla előadásaiban (mert többet is meghallgattam egymás után), egyfelől a hétköznapi élet igazságairól szerezhetünk tudomást. Például, amikor a pénzről beszél. Nagyon igaz, amit mond, nem is értem, miért vált minden beszéde kötőszavává az „értjük”. Azt hiszem, nagyon szeretné, ha megértenénk az üzenetét. Egy kicsit olyan „hülye vagy fiam, mint atom” stílus ez, de nem kizárt, hogy van, akire csak így lehet hatni. Értjük? Én bezzeg, alaposan kihúztam magam, amikor arról beszélt, hogy egykeresős családjukban az édesanya minden, apuka által megkeresett forintnak félre tette a 10 %-át. Ezt a módszert én is kipróbáltam és megelégedésünkre szolgál. Sok-sok évvel ezelőtt, Network 21 show businessen ücsörögtem másik 1000 szerencsétlenkedő sorstársammal, és ott, akkor, a színpadon álló öltönyös suhanc valami hasonlót próbált nekünk tanítani. De ő nagyobb számokkal dolgozott. Ő minden befolyó jövedelem 30%-át javasolta félretenni. Amerikai viszonylatban nyilván ez a helyes arány, de én maradok a 10 %-nál. Nagyon szegény időimben ezekből a 10 százalékokból raktam össze 20 ezer forintot, hogy nyáron egy hétre el tudjam hozni a gyerekeimet magamhoz. A többi hétre maradt a kölcsönkérés, vagy az a változat, hogy amíg itt voltak velem, akkor is jártam dolgozni. Ma más mértékkel mérünk. Nagy dolog, hogy ketten teszünk félre, abból, amit keresünk. Nagy dolog, hogy megváltunk egy roncs autótól, és vállaltuk az ezzel járó átmeneti kényelmetlenségeket. Már nem is olyan szörnyű, mondhatnám: lassan meg is szokjuk az egyautós életmódot. Nem tudok mást mondani: Villás Bélának teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy „ma Magyarországon a legtöbb embernek fingja sincs, hogyan bánjon a pénzzel.” Hogy beveszi-bevette azt, hogy a hitel szabaddá teszi. Szemléletesen mutatta be, hogyan veri béklyóba az embert akár évtizedekre egy banki hitel. Hogy mekkora csapda van abban, amikor előbb érsz célba, minthogy elfutottál volna odáig. Hülye vagy! Értjük? És elcseszted! Nem kicsit, nagyon! Keserű békát nyújt vigaszul azoknak, akik feje felett a bank kardja lebeg: „engedd meg, hogy odavesszen!” Hát én erről azt gondolom, hogy vigyázni kell az ilyen kijelentésekkel. Mert akinek baja van az életcéljával, annak ebből az üzenetből könnyen az jön le, hogy „megengedem, hogy odavesszek.” Villás Béla úr valószínűleg nem sajnálja a szuicid hajlamú hiteleseket, hiszen ők döntöttek úgy, hogy az anyag fogságában maradnak. Mindig abból van a macera kicsiben is, amikor az ember ragaszkodik valakihez, valamihez, amit el kellene engedni.

Nagyon hosszan tudnék még írni mai élményeimről – Villás Bélával. Írok is. Túllépve azon, hogy engem nem nagyon érdekel, hogy volt-e Jézusnak felesége, vagy nem volt. Ezek az információk jó kis jutalom falatok azok számára, akik a lényeg helyett szeretnek elveszni a részletekben. Végül is fél estét el lehet csapni cifra körmondatokkal Mária szeplőtelen fogantatásáról, Jézus cölibátusáról vagy házasságiról. De ettől a Krisztusi tudat még a küszöbünkön sincs. Nem azt állítom ezzel, hogy Árkádia Egyházának vezetőjét nem e tudat vezérli. Én feltételezem, hogy igen. Mi mást is tehetnék? Néhány előadásból még nem lehet levonni semmilyen konzekvenciát. Meg nem is szabad.

Egyrészről tehát volt a profán, másrészről pedig a szakrális tanítások. Az én magánügyem, hogy mivel tudok azonosulni és mivel nem ezek közül a szakrális tanítások közül. A karmáról szóló tanítása egy pár szóban: „én vagy-ok az ok.” Aztán két lépésben lefikázta azokat, akik a karmáról ezer oldalas könyvet és négy órányi előadást tudtak produkálni. Ő beérte egy órával én meg beérem egy mondattal: „én vagy-ok az ok.”  Na itt álljunk meg! Úgy is mondhatnám, hogy стой! Vagy: halt! Szeretnék hozzászólni és behozni a kompetencia problémáját. Jó tudom, ne hozzak problémákat, amikor éppen szabaddá akar valakit tenni. Hát akkor nevezzük kopmpetencia kérdéskörnek.  Hogy mit értek ez alatt? Ken Wilber összefoglalóját hívom segítségül. Ha egy emberi egyed fejlődését (tehát mint egyedfejlődését) nézzük, akkor a világra jött emberke Maslow szükséglet-meghatározása szerint a következő fázisokon megy át: 1.) fiziológiai szükségletek, 2.) biztonság, 3.) másokhoz tartozás. Ez itt a gyökércsakra világa egy kis napfonathatással. Képzeljünk el egy kicsiny gyermeket! Mondjuk 0-tól 4 éves korig. Az a tapasztalata, hogy „anyám elhanyagol és apám sem törődik velem”. Tegyük most utána ezt a varázsmondatot: „én vagyok az ok”. Az érzést rátok bízom. Menjünk tovább! Fejlődik a gyermek, elérkezik a 4. szintre. szükségletei sorába lép az önértékelés. Gebser-féle világnézete most lép át a mitikusból a racionálisba. A példa mondat ugyanaz: „anyám elhanyagol és apám sem törődik velem”. És ekkor belép a varázsmondat: „én vagyok az ok”. Ő így is gondolja. Azon a szinten, 4 évesen, a racionalitás hajnalán, amikor még nem is kompetens felvállalni a felelősséget, azt gondolja, hogy: „én vagyok az ok”. És beindul egy kiegyenlítő program, mely sajnálatos esetben akár egy egész életre programozni fogja a megfelelési kényszerre. Ő lesz majd a jó gyerek, aki sosem mond nemet, mindig csendben van, nem lázad, felnőtt korában ő lesz a lábtörlő feleség, vagy a papucs férj. (És ez még a jobbik eset.) Szóval azért erőltetem ezt a kompetencia kérdést, mert majd még csak ezután az életszakasz után jön az önmegvalósítási szakasz, ami a fejlődésvonalon az 5. szint, a szív és a torokcsakra mezején, ahol egyáltalán el kezdhetünk foglalkozni az ok-okozati rendszerrel. Bár azt gondolom életszerűnek, hogy az önmegvalósítás akkora részt foglal a tudatból, hogy még nincs itt az ideje felébredni. Életszerűen addig jutunk el: „ a szüleim hülyén csinálták, és kész”. Amikor már jól megvalósítottuk magunkat és néhány taslit is beszereztünk az élet tatamiján, akkor lassan be is lépünk a 6. szintbe, ahol a szükségletek szintjén megjelenik az önmeghaladás. Jöhet ismét a mondat: „anyám elhanyagolt és apám sem törődött velem”. Ez már múlt idő. De milyen múlt? Temetetlen múlt. Akkor hogy is tudjuk beilleszteni ezt a varázsmondatot? „Én vagyok az ok?” Minek vagyok én az oka? Most már közvetett az én okságom. Van egy felnőtt énem, aki eldöntheti, hogy megbocsát, és eldöntheti, hogy meggyógyítja az ugyancsak a részemet képező, nagyon megsebződött gyermeki énemet. Ha bármelyik döntést vonakodom meghozni, és elmulasztom megtenni, akkor a felelősség innentől engem terhel. 

Számomra nem értelmezhető az a tanítás, hogy a karma életidőkön húzódik át. Az nekem nem bizonyíték, hogy ez több ezer éves tanítás. Viszonylag önfejű vagyok. Mentségemül felhozom, hogy a geocentrikus világkép 150-től az 1600-as évek végéig mindent vitt. Tehát több, mint 1500 évig az emberek tudományt kreáltak ebből a baromságból. Aki mást állított, azt módszeresen üldözték. Szóval ne menjünk most bele abba, hogy a karma karma milyen hosszú. Elég súlyos sebeket képes ütni egy emberöltő alatt is. Átlag 40 évet le kell élnünk az életünkből, hogy egyáltalán eljussunk arra a tudatállapotra, melyben képesek vagyunk felelősséget vállalni magunkért: a múltért, mely nem rajtunk múlt, de helyzetbe hozott; a jelenünkért, melyben szenvedéssel vagyunk benne; és a jövőnkért, melyek ma ismét kompetensek vagyunk formálni. Ki tudatosan teszi ezt, kit csak úgy visz a víz.

Ezek voltak a gondolataim mára. Köszönöm, hogy velem voltál! És Bélának is köszönöm!