Szavak...a másiknak és magamnak

Ma egy kedves, idős hölgynél voltam takarítani, nevezzük Gizi néninek. Rendezett porta, takarosan felújított házikó. Egyedül él benne. Lánya a szomszédban lakik, de Gizi néni elfogadta, hogy a lánya élete nem az ő élete – és fordítva, így iparkodik mindennapi nehézségeit egyedül megoldani. Ezért volt rám szüksége a takarításnál.

Két esztendeje halt meg az ura, akkor idegileg teljesen összeroppant, ezért bekerült a kórházba a rehabilitációs osztályra. Itt ismerkedett meg egy Géza nevű 66 esztendős emberrel, aki szintén a felesége elvesztése miatt került élhetetlen állapotba. A mai napig szoros barátságban vannak, habár nem élnek együtt.

Gizi néni öregségére madárcsontú asszonyka lett, reggel 10-kor hálóingben jött kaput nyitni nekem, és végtelenül álmosnak tűnt. Délben már az asztal tetején táncolt, hogy leakassza a verandán a függönyt. Munka közben leült a fotelbe, de nem azért, hogy a munkámat mustrálja, hanem azért, mert volt miről beszélgetnünk.

Sokat mesélt élete nehézségeiről, betegségeiről, és körbevezetett a kertjében is. Az egyik sarokban csodálatosan virágzó és illatozó lonc-bokréta virított. És mutatott nekem egy akkora rozmaring bokrot, melyet még életemben sohasem láttam.

Én is elmeséltem neki a történetemet, s amikor eljöttem tőle, csak annyit mondott: „Ami elmúlt, elmúlt, előre kell nézni!”

Nekem már egy jó ideje az a mániám, hogy a kertünkben olyan növények nőnek a legszebben, melyek a leghatékonyabban tudják elősegíteni egészségünk megőrzését. A rozmaring a lélek nyugalmát kínálja nekünk, teaként, fürdőnek, pakolásnak, aromaterápiához. És ott van az a lonc bokor is…

Amikor az én kertemben felüti fejét az apróbojtorján, mindig az őszinteség jut róla eszembe. Az őszinteségem saját magammal szemben.

Volt egy nagyon szép napunk, Gizi néninek és nekem, és én magammal hoztam búcsúzóul szánt mondatát: „Ami elmúlt, elmúlt, előre kell nézni!” Van az úgy néha, hogy csak két ember beszélget, de a beszélőnek két hallgatója van: a másik ember, és saját maga.