Szelíd egyszerűség

Mindig akarunk valamit, mindig törekszünk valami felé. A-ból B-be jutni, jobbá válni, tökéletesedni, alkotni, teremteni. Mindig valami újat, mindig valami mást, vagy megőrizni, működtetni, amit már létrehoztunk. Az álmok szintjén nincsenek határok. A gondolatok szárnyalhatnak, mint a szél, de biztosak lehetünk abban, hogy még egy gondolat sem marad következmény nélkül. Ezért nem mindegy, hogy mire gondolunk. Sok ember nem veszi ezt tekintetbe, s azt hiszi, gondolni bármit lehet, abból nem lehet baj. Korlátlan szabadságot engedélyez magának a fejében, pedig tudja egyébként, hogy a korlátlan szabadság nem igazi szabadság. Mert az igazi az határok között mozog. Hiszen csakis így lehet megőrizni a kontrollt bármi felett. Ha eddig lehet, és nem tovább. Horizontálisan és vertikálisan egyaránt.

Ha egyszer igazán sikerül meghúzni a határokat, olyan alkotásokat, kicsiny emberi teremtéseket lehet útjára indítani, melyek nagy valószínűséggel megvalósulnak majd a fizikai létben is. Az embernek végső soron is ez a dolga. Már a születésével is ezt a szolgálatot tölti be: a legfőbb Létezőt testében a fizikai síkra hozza. Minden fogantatás, minden születés, minden élet. Nem csak az emberé, de nekünk több feladat jutott. Egy répa is ezt a küldetést tölti be, egy sejtecske is ezt teszi, egy magasabb szerveződésű, idegrendszerrel megáldott állat is, aki ösztönkésztetésből rak fészket és szaporodik, de csak az ember kiváltsága, hogy tudatos ebben. És emiatt a lehetőségei is jócskán megszaporodtak. A bőség zavara időnként felüti a fejét. Túladminisztrálunk, túlkombinálunk, nagyon akarjuk, és persze félünk is, hogy nem fog sikerülni. Néha úgy akarunk valami újat létrehozni, hogy az elképzelésünket egyfajta belső káoszra építjük fel. Aztán persze csodálkozunk, hogy sehogyan sem akar megállni az a kártyavár. Már korábban is hibáztunk, amikor elhittük, hogy minden álmunk valóra válhat, csak ki kell gondolni. Szerencsére a természet nálunk sokkal bölcsebb. Gyakran nem ad teret elhamarkodott elképzeléseinknek. Ez persze megszemélyesítés, olyan, mint amikor a megfoghatatlan életerőt Istennek nevezzük el, nevén szólítjuk, és azt mondjuk neki: Te. Éppen, mintha valami tőlünk független létező lenne. De ha valaki nem hisz Istenben, viszont figyel az élet történéseire, előbb utóbb csak észreveszi, hogy van egy megfoghatatlan rendező elv, amelyhez vagy teljes mértékben igazodnak az elképzeléseink, vagy csak részben, vagy – fájdalom – egyáltalán nem. És akkor coki van. Semmi nem fog összejönni, bármennyire akarjuk is. Azt gondolom, olyan kevés, amit mi tehetünk azért, hogy valami megvalósulhasson az álmaink közül, amit az álmok szintjén nem hangoltunk össze semmilyen magasabb rendező elvvel, hogy nagyon is helyén való teremtésünk folyamatát szelíd egyszerűséggel nézni a háttérből. Miközben mindig megtesszük a fizikai síkon azt a bizonyos egy lépést, mindig hozzáadunk valamit, és mindig tanulhatunk valamit. De ha egyszer az az álom kiszakadt és útjára indult, akkor ez minden, a legtöbb és a legvégső, ami tehetünk. Megfigyelhető, hogy az élet áramlásában nem megmagyarázható módon ott vannak bizonyos együttáramlások. Valami nem jön össze, de nem is baj, mert közben felbukkant valami sokkal fontosabb, amire figyelni kell, aminek most muszáj odaadni magunkat. És valahogyan emberivé tesz a hajlandóság, hogy akkor irányt változtassunk, mondjuk átmenetileg.

A jó teremtésnek már az útja is „jobbá” teszi az embert.

Nézek egy-két példát, amikor nyilvánvaló, hogy légy van a levesben.

Sokszor láthatunk nagyon céltudatosnak tűnő embereket, akik mintegy elrohannak embertársaik mellett, felmerülő helyzetek mellett, akik és melyek pedig nagyon igényelnék a személyes jelenlétüket, de sajnálatos módon mellékszerepbe kényszerítik azokat, mert első az üzleti terv, a cél elérése, az álom megvalósítása. Minél előbb, annál inkább. Ezek az emberek akkor megközelíthetetlennek tűnnek a számunkra, úgy is mondhatnánk, hogy nem beszámíthatóak és nem is lehet számítani rájuk. „Gyerünk, előre!” Ha kellő alázat lenne bennük, és szelíd egyszerűséggel engednék – miközben szeretettel megteszik a szükséges lépéseket – hogy a teremtésük átmenetileg menjen csak a maga útján, nem vesznének el az egyes ember számára. Most csak az áhított tömegre figyelnek, de nem rád. Álmuk telis- teli van grandiózus, érdekes, és különleges elemekkel, és te nem szerepelsz most benne. Mert nem vagy tömeg.

Apropó különlegesség. Van néhány tökéletes módszer, különleges embereknek. Akik persze az élet több területén tökéletlenek, élhetetlenek, viszont van egy bizonyos tökéletesség tudatuk, valami kiválasztottság érzés, ami elég nagy teher, mivel elszigetelődést vált ki a környezetből. Ők lesznek aztán a harmadosztályú dzsinnek, akik elutasítják a fizikai szint törvényeit, esetleg a spirituális gőg hibájába esnek, és semmivel sem kerülnek közelebb a szürke hétköznapok szépségéhez és egyszerűségéhez, sem a rendhez és a teremtéshez. Nagyon nehéz visszatérni a forráshoz, és elölről kezdeni az építkezést ebben az állapotban. Beilleszkedni, de nem minden áron, beállni a sorba, nem odaadva a lelket, megtenni, ami kényelmetlen és felvállalni, ami macerás. Általában nem jutnak ötről a hatra. Álmaik nincsenek összhangban a lehetőségeikkel, ugyanakkor képtelenek fejleszteni a lehetőségeiket. És megy tovább az egy helyben való toporgás. És ritkán segít a tökéletes módszer. Ha ők elismernék, hogy bénák az élethez, mint atom, de ezzel a bénasággal együtt próbálnának tipegni, a belső őszinteség és a szelíd egyszerűség és a helyes alázat a "valami többel" szemben, számukra is elhozná a teremtés felett érzett örömet.

Bocsánat, ha magadra ismertél. Én nem tudhatom, hogy ki vagy te, aki soraimat olvasod, és nem voltak szándékaim. Amúgy én ismerem mint a két állapotot,  mint saját példát. Jó. hogy elmúlt. Azt is csak a tömegeknek mondom, nem neked, ó nyájas olvasó, hogy a tömegeknek egyszer az a baja, hogy egy katolikus pap mit povedál a házaséletről, viszont egy többszörösen elvált férfi/nő miért beszél a jó házasság titkáról. Én viszont azokkal beszélgetek, akik már túl vannak azon az állapoton, hogy a kákán is csomót keressenek.

Szelídnek éppen nem nevezhető egyszerűséggel írtam le gondolataimat az emberi teremtésről. Szerettem volna kiemelni, hogy a szelíd egyszerűség és az alázat mennyire fontos eleme a teremtésnek. Hogy mennyi kicsiny, de nagyon fontos emberi kapcsolatot húzhatunk le a WC-n, ha így és így állunk hozzá. A másik példához meg csak azt szeretném még hozzá fűzni, hogy nem árt óvatosnak lenni, amikor valaki a különlegességünkre apellál.

Tessenek átgondolni, mert sosem kizárt, hogy tévedek.