Szorongásból lelkierő

Nem folyok nemzetközi ügyekbe. Elvből. A kis lépések embere ne tegyen ilyet! Hanem, mint máskor is, a hatalmasnak látszó dolgot – a maga rendszeréhez képest – atomi szintre redukálom. Így jutok el az emberig. S ott azt látom, hogy egyre többen félünk, szorongunk. Mint a kisgyermek, aki érzi, hogy szülei nem tudnak rá vigyázni, nem állnak igazán mögötte.

Az emberi szintre megyek vissza, s megbököm a félelmeinket. Anélkül, hogy választ keresnék arra kérdésre: jogos ez a félelem? Mert nem ez számít. Ha valaki félelemben él, semmit sem használ azt mondani neki: „Te, ne félj már!” A kisgyermeknek sem fogod tudni észérvekkel megmagyarázni, hogy a manó nincs az ágya alatt.

Inkább nézzük meg azt, hogyan lehet erőt kovácsolni a félelemből? Kicsit hasonlatosan ahhoz, mint amikor erőt kovácsolunk a bűntudatból.

A szorongásnak, mely bennünk támad a helyzet miatt, hasznosnak kellene lennie, másként hiábavaló sátáni kísértés csak. Hasznos akkor, ha visszakapcsol a hitünkhöz, a vallásunkhoz, azon keresztül, vagy más úton Istenünkhöz; egybe kovácsolja a széjjelhulló magyarságot, mint nemzetet, hasznos akkor, ha nyitott szemmel vagyunk jelen és a száraz hírek mellett megfigyeljük, hogy az esemény milyen közvetlen hatással van a személyes életünkre? Mert egyenlőre csak fotelparadigma van. Meg fotelegyüttérzés és sopánkodás. Valamint fotel-pánik. Amit a médiából özönlő hírek táplálnak. Haszontalan és szükségtelen szorongást kelt bennünk, ami képtelenné tesz arra bennünket, hogy helyes döntéseket hozzunk most de inkább majd akkor, ha már közvetlenül a saját bőrünkre megy a történet.  Ezért sem bánom, hogy a TV-ből nem tudok semmit, hogy nem olvasok híreket a különböző hírportálokon. És igyekszem elkerülni olyan beszélgetéseket, ahol beszélgetőpartnereim – elolvasva és megnézve mindent, ami csak szembe jön – tájékozottnak és naprakésznek érzik magukat, s minden reális objektivitást nélkülözve esnek kétségbe, és szorul el a szívük. Mindezt rám zúdítják, ezzel szőve a totális kétségbeesés gonosz pókjának hálóját.

Richter Gedeon is eszembe jut. Az ő története. Felvilágosult, értő ember volt. És nem akart elmenni a hazájából. Meghalt, mert maradt. Példa nekem, hogy bármilyen válság idején segít, ha az ember pontosan tisztában van azzal, hogy mit akar. A lelki békéhez még hozzátartozna az is, hogy tudjuk, hogy mit akarunk, de lehet, hogy az akaratunkat képtelenség lesz érvényesíteni.

A másik út, a régi, poros: szemet szemért, fogat fogért. De ezt az atomi, emberi szinten már nem választhatjuk. Ezt a fejünk felett fogják eldönteni. Mindannyian tudjuk ezt, de erről nem beszélünk.

Ennyit szerettem volna elmondani.

Köszönöm.