Tantra beszélgetések
Sziasztok Kedvesek!
Azért írtam e sorokat először, azzal a szándékkal, hogy megosztom a Tanrta beszélgetések FB oldalon. Mire a végére értem a gondolataimnak, meggondoltam magam. Már megtanultam ugyanis más csoportokban, hogy nagy időpocsékolás vitatkozni bárkivel is. A saját blogomra azért felteszem, ha már ennyit körmöltem. Szerintem ez is egy jó téma-alap lehetne egy Csütörtöki Csevegőhöz.
Én sem tudom igazán, hogy miről szól ez az oldal, és továbbra is csak a saját szimatomra tudok hagyatkozni, hogy mi is lehet a Tantra.
Nézzük akkor, mire jutottam. Addig már biztosan jutottam, hogy mi nem. Nem erotika, tömény szex, urambocsá’ pornó. Nem fotók sokasága, melyeken lehet nyáladzani, vagy nézegetése közben segíteni magadon. Mert vagy ezzel találkozhatom itt, vagy olyan meghatározásokkal, melyeket alapból nem tudok értelmezni. Ez utóbbi mondjuk, lehet, hogy az én hiányosságom, mivel ezer tennivalóm mellett nem tudok most ezzel foglalkozni.
Én a természetességet keresem. A testünk természetes állapotának szabad megnyilvánítását. Azt a belső lehetőséget, amely megengedi, hogy a test test legyen, függetlenül attól, hogy „szép”, vagy „csúf”. A lélek lélek legyen, a Minden, de semmi több az ítéletek szintjén.
Én dúla leszek. Ezt már eldöntöttem. Most információkat gyűjtök. Magyarul könyveket bújok. És aztán…jön a személyes. E foglalatosság során várandós és vajúdó nőket fogok megérinteni, megsimogatni, borogatni, masszírozni. Intim testrészeket kell érintenem, hogy valódi segítséget tudjak nyújtani a vajúdás nehéz óráiban. Egészen közel a testéhez és egészen közel a lelkéhez. Amikor már nem számítanak a szavak. És nem is kellenek. Egy test érint egy másikat és nem egy nő egy másik nőt.
Azt látom magamon, hogy fertőzött az én lelkem is. Bevallom, nehezen tudom elképzelni, hogyan fogom ezt megtenni. Hiszen azt gondolom, még mindig azt gondolom, hogy én a nő, érintek egy másik nőt. Kétségbeejtő himbálódzás az erotika és az undor között. De le kell győznöm.
Mint ahogyan saját utálatomat is le kellett győznöm, hogy szeretni tudjam magam és ez által lehessek kedves a magam, és egy férfiember számára. Ha ez sikerült, akkor az is sikerülhet. Mindössze én vagyok a szükséges kellék hozzá.
Még mindig nem tudom, mi fán terem a Tantra, de azt már látom, hogy ezt élni is kell, és esetleg olvasgatni róla. Valamint nem gondolnám, hogy mindent be kellene fogadni, átengedni magamon és szó nélkül hagyni, amit itt olvasok-látok, amiről úgy érzem, hogy sérti a női méltóságom. Ha megjelenik itt egy szép nő kivillanó mellbimbóval, azt mondom: gyönyörű. Kérdés, hogy meglátom-e a gyönyörűséget egy lógó mellű nőben is, vagy egy kurta farkú hímben? Vagy ósdi vagyok a végtelenségig, és zabolátlan válogatok a forma szintjén: ez szép, ez jöhet, egy csúf, ez mehet… és a Kedves Mindenki mit lát itt?
Arról volt szó, hogy ízléses képeket töltenek fel a tagok. De ha nem tudjuk meghúzni a határt, akkor miért volt fontos odaírni, hogy „ízléses”?
Miért lehet itt meggyalázni a női nemet például méltatlan fotók által? (Nem a kivillanó mellbimbóra gondolok.)
Azt gondolom, hogy a méltóság a férfit is megilleti. A mezítelenség örök mementója annak, hogyan érkeztünk erre a világra, a testünkbe és hogyan fogunk innen távozni. Minden egyéb hátsó gondolat csak arra jó, hogy ezt a tényt megpróbáljuk a feledés homályába meríteni. Semmi egyéb sincs e hozzáállás mögött, mint halálfélelem.
Helló asszonyok! Nektek kell a perverzió? Mert nekem nem. Meg van a magam baja! És bocsánat, de nem az a megoldás, hogy felteszünk egy szexi harmincas pasit, amit a reggeli kávét várja. Vagy egy-két, egekbe erektáló Brockstein Artúrt. Érdemes lenne arról beszélgetünk, hogyan szerezzük vissza megbecsülésünket az erősebbik nem táborában. Bár a végkifejlet elég kézenfekvő. Az a legnagyobb kihívásunk, hogyan szerezzük vissza önbecsülésünket?