Tévedtem! - Helyreigazítás a Meggyalázott nők című cikkemhez

Kedvesek!

Immár öregebb vagyok egy esztendővel. No, hát meg volt ez is. Derékfájós nap volt, alig álltam a lábaimon. A problémát hagyományos térd-, és bokaszorítóval oldottam meg. Egészen véletlenül. Kifigyelt a kosárból, felhúztam és jobb lett. Aztán már tudtam dolgozni, ahogyan mindig. Hála van a szívemben!

Látom, hogy sokaknál kiverte a biztosítékot a múltkori cikkem a meggyalázott nőkről. Illetve segítésükről, hogy fel tudják dolgozni a múltat. Ezt igazán sajnálom. Nem gondolnám, hogy magyaráznom kellene a bizonyítványomat. Részben azért, mert  úgy tűnik, hogy van sokkal jobb megoldás. (Még szerencse, hogy egy fecske nem csinál nyarat.)

Tessenek erre az egészre úgy tekinteni, mint ahogyan egy gyógyító ember néz a páciensére: az a célja, hogy kihozza a szenvedőt az áldozat szerepéből. Egy ilyen szörnyű éritettségben pedig csak két szerep létezik: a tettes és az áldozat szerep. Kérdezhetnénk, miért nem a tettest visszük az áldozat szintjére?. „Szegény tettest”  csinálunk belőle, akit nem szeretett az anyukája, se az apukája, és ezért teljesen lecsúszott a morális lejtőn.  Azért, mert nem akarjuk elsimítani ezt a bűnt. Másfelől: ha két áldozat van, akkor attól a valódi áldozat majd meggyógyul hirtelen? Nem, ez így nem lenne helyes. A tettesnek nyilván viselnie kell a következményeket. De gondoljunk bele: az áldozatnak is viselni kell a következmények rá eső részét. Ha megsérül, az ő személyes életfeladata lesz, hogy meggyógyuljon, Ha gyermeket fogan, döntéshelyzetbe kerül: megszüli, vagy elhajtatja... és ha az utóbbi, akkor annak is van következménye az életére nézve...stb. Akkor is van tehát következmény, ha passzív áldozat volt. Mert csak egyszer volt passzív helyzetben, minden utána következő történésben, döntésben aktívan kell részt vennie, ha akarja, ha nem.

Egyszersmind megválaszolja számomra a helyes megoldást. Úgy kell ebben a helyzetben segíteni, hogy a megesett asszony tudatosan vállalja az eset következményeit. Tehát nem akar tovább passzív maradni. 

Valahogy így: „Meggyaláztál engem – mondja az áldozat szemébe – és ennek a bűnnek a terhét rád hagyom. De vállalom az engem illető következményeket. S ezen túl vigyázni fogok magamra.” Ez már lehet egy valós, szilárd talaj, melyre alapozhatunk egy olyan segítői munkát is, amikor a következmény egy új élet születése. Igen, azt hiszem, ez így rendben van. Hiszen ezzel fel tudja vállalni a felelősséget saját magáért a jövőben is. 

Na és aztán nézzük ezt a vaddisznós sztorit! Jön az a disznó, és menekülni kell, de a rettenettől földbe gyökerezik a nő. Ez teljesen életszerű és nincs ebben vita. Köszönöm Máriának, hogy felhívta erre a figyelmemet.

 A bénultság nevelési probléma is. Kevés nő tudja, hogy a mezőn vadak is vannak, és van esélye, hogy összefutunk vele. Nem mindenki tanul harcművészetet, épp ezért a hit-,és erkölcstan órarendbe vétele mellett fel kellene venni az „önvédelem” tantárgyat a testnevelés óra mellé. „Jó bot nélkül ne menj a mezőre! S aztán engedd közel a disznót, s úgy vágd pontosan a két szeme felett homlokon, hogy elterüljön. Akkor még egyszer és még egyszer, ugyanott,  aztán pucolj!” 

(Most már ne kérdezd meg légyszi, hogy a tanácsot osztó vert-e már fejbe vaddisznót?! Nos: nem. De tudom, és ezért elmondom a gyermekeimnek, hogy alapvetően nem kell betojni, ha vaddisznót látunk. Mert nem eszik embert, csak ha kicsinye van, és megzavarod, akkor támadni fog. Ezért maradj észrevétlen, és imádkozz, hogy ne felőled fújjon a szél...nekem van egy ilyen információm, és még arról is, hogy mit tegyél, ha megtámadnak és nem vagy harcművész. A lényeg az, hogy beszéljünk róla - legelébb otthon.)

És csak mindezek után jöhet szóba, hogy tanítsuk meg a gyermekeinket választani. Van igen, és van nem, és nincs talán. Még most is azt gondolom, hogy a talán az élet elleni bűnök melegágya.

Helyreigazítás:

Ez nem volt egy jól átgondolt cikk, bár szándéka szerint szeretett volna magyarázatot találni arra, hogy miért is mondja azt Hellinger, hogy az áldozat is tettes. Egyre inkább azt érzem, hogy nem értelmezési kérdés ez, hanem valami pongyola fordítás okozta félreértés. A Kétféle boldogságban is számtalanszor tapasztalom, hogy értelmetlen a magyar szöveg. Jobb lenne eredetben olvasni. 

Ami egészen biztos: egy rendszeren belül a szeretet rendjeinek helyreállítása szinte minden esetben úgy történik, hogy mindenki viszi a magáét – de csakis a magáét. Olyan nincs, hogy valakinek nincs saját része. S valóban: ez mégsem jelenti azt, hogy az áldozat a tettes szintjére lép. A célunkat elérhetjük, hiszen a következmények felvállalásával az áldozatiság megszűnik, s így lehet kilépni a drámából. Ami messze nem jelenti azt, hogy az áldozat tettessé válik.

Ezért az erről szóló korábbi cikkemet – különösen az utolsó bekezdést – az alábbiak szerint igazítom helyre:

„Dúlaként felemelő munka lesz olyan várandóst kísérni, aki erőszak útján fogant és hordja ki gyermekét. „      Az összes többi törölve.

Ebben az összefüggésben a továbbiaknak a személyes felelősség nem a múltra vonatkozik, hanem a jövőben nyer teret. "Eztán vigyázok magamra, éber leszek...stb." Az alapcikket azért törlöm, mert nem szeretném, ha ez a téves alagút itt tovább setétlene, nem szeretném, hogy összezavarjon egy Keresőt, aki betéved ide. A gondolatok szintjén tudott megtörténni, felvillani a remélhetőleg  helyes megoldás. Ez is egy olyan műfaj, ahol a puding próbája az evés.

Áldás!