Tovább az útvesztőben
Én sajnos nem tanultam közgazdaságtant, és igazából a fogékony korszakomban igyekeztem minden használható tudást nem megszerezni, mert ez tűnt számomra a „szabad” életnek. Szabadnak lenni? Mitől? Például a megfeleléstől. Ez nekem fontos feladatnak tűnt, és úgy látszik, hogy egész életemet áthatotta eddig. Pál Feri szavaival élve (a teljesség igénye nélkül): ha a bennünk szunnyadó sebzett gyermek kitörni készül, és ki is tör, akkor ez a személyiség fejlődése szempontjából egy pozitív változás. Nos, annyira pozitívra sikerült ez a változás bennem, hogy majdnem megbuktam középiskolában matematikából, és a többi tárgyból is csak azért voltak jó jegyeim, mert gyorsan tanultam, és amit megtanultam, azt képes voltam összeszedetten visszaadni. Aztán a feledés homályába süllyedt minden ismeret. Ez pedig belépő volt a butaságra, határtalan naivitásom táplálására és később pedig egy labilis egzisztenciális kártyavár felépítésére.
Szétcincált életem csúcsán pedig létrehoztam ezt a céget, mely annyi álmatlan éjszakát és aggodalmat okozott nekem az elmúlt hét esztendőben.
Ma, kicsiny hazánkban, melyet nevezhetnénk a benne élő polgár makrokozmoszának is, a nagy gengszterváltás után már jó 24 esztendővel senki ember fia nem támogatja az induló, vagy tartósan alacsony bevételi szinten működő vállalkozásokat. Itt főképp most az államtól jogosan, vagy nem jogosan elvárt háttért támogatásra gondolok. Úgyis, mint például kedvezőbb járulék rendszerre, megfizethető képzésre, stb. Olyan, általánosan mindenkire vonatkozó adóterheket rónak a vállalkozni vágyókra, melyek kitermelése egyes üzletágakban az elején, más üzletágakban pedig valószínűleg a teljes üzleti tevékenység folytatása alatt - megalapozottan kijelenthető - súlyosan veszélyezteti a dolgozni vágyó polgár mindennapi létfenntartását. Úgy tűnik, hogy ez a több mint két évtized arra volt csak jó, hogy az állam végrehajtó szerveit szerkezetileg több ízben átalakítsák, nevüket megváltoztassák, és csupán annyit érjenek el, hogy a „jobb kezem nem tudja, mit csinál a bal”. Országunk makrokozmoszának káosza szükségképpen kitermelte magából az ügyeskedők hadát, akiknek levadászása külön iparággá fejlődött, ami a törvénykezést illeti. A mai törvénykezési mód mindenekelőtt igyekszik szem előtt tartani, hogy ezen ügyeskedőket valamilyen módon kiszűrje, megfogja, és végső csapást mérjen rájuk. Ehhez a kaotikus háttér-kozmoszhoz hozzá jön az egyén belső, kicsi káosza – és kész a gazdasági csőd.
Amiben én már rég óta leledzem.
Az ingatlanos vállalkozást elhagytam. És belső erő hiányában magára hagytam cégemet is, mely aztán, mint időzített bomba ketyegett, és termelte havonta a mínuszokat járulékból és egyéb, kötelezően fizetendő közterhekből. Végül a türelmesnek látszó hivatal (aki azért türelmes, mert nincsen kapacitása arra, hogy a temérdek ügyiratot időben feldolgozza) inkasszót tett a bankszámlámra. Tehetetlenségemből a családom segített ki, és összedobták az inkasszált összeget, mely jó 700 ezer forintra rúgott. Ezt befizettem a számlára, és a hivatal pedig leemelte. Ekkor a cég bezárását határoztam el. Egy kicsit javultam matematikából, és kiszámoltam, hogy semmilyen olyan tevékenységet nem tudok végezni, mellyel ki tudnám termelni a cég működési költségeit.
Csodálkozom magamon, hogy ennyire lassú a felfogásom, hogy hét szűk esztendő kellett ahhoz, hogy megértsem: ha már nem értek a vállalkozáshoz, akkor minimálisan szükségem van egy jó könyvelőre és egy jó ügyvédre. A jó könyvelő is lakva ismerszik meg, de azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a jó könyvelő akkor jó, ha meghatározza, hogy mennyit kell fizetnem a munkájáért és ezt a díjat minden hónapban a rendelkezésére is bocsájtom. Az ügyvédre ugyanez vonatkozik. Mindkettővel megbízási szerződéssel célszerű dolgozni, és mindjárt leírom, hogy miért is.
A jó könyvelő másik ismérve, hogy együttműködik a megbízójával. Azonban ha a kettejük viszonya nem kielégítő a felek számára, akkor az együttműködés csorbát szenved.
Az a helytelen tudatállapot, miszerint én segítségre szorulok, és nem egy számomra fontos szolgáltatásra, híven tükrözte a teljes alkalmatlanságomat a vállalkozói pályára.
Holnap azokat a gubancokat igyekszem összefoglalni, melyek elkerülhetők lettek volna, ha tudom már az elején...