Üzletre HANGolva

Szeretek játszani a Hanggal. Ha nincs testes lélek a közelben, egyedül söpröm a Pápai utcát, vagy a lépcsőházat – mint ma is esett épp. Felviszem a partvist a felső szintre a lapáttal együtt, s nekilátok. Azt mondja akkor az én barátom: „ mindjárt kijön, és megkérdezi, hogy más munkákat is vállalok-e?”.

Nem telt bele egy perc. A szőke, magas hölgy kijött az ajtón és megkérdezte, hogy más munkákat is vállalok-e? Illetve: „mennyiért?”

Ilyen kérdésre nem lehet értelmes választ adni. Arra a kérdésre, hogy „ötezerért mit vállalsz?”  -sokkal egyszerűbb lenne. De, hát mit tegyünk? Ez volt az ő kérdése.

Telefonszámot cseréltünk, és megkért, hogy hívjam majd, ha alkalmas nekem. Lejátszom a fejemben a meccset. Előre. Könnyű, mert én vagyok a magam számára a biztos láncszem. Innentől kezdve minden pislantásom értékkel bír, mely pénzre váltható. Ahhoz, hogy üzletet kössek, fontos kell legyek a magam számára. Magamnak én vagyok a fontosabb, miközben én azt ecsetelem, hogy neki miért jó ez. Ez az üzlet. Hogy megérintse őt a lehetőség, amit én kínálok. Ezek után már a munkával járó fáradságot és macerákat szívesen vállalom. Egyébként meg csak egy fárasztó történet lesz az egész.

Mi volna ez az egész? Okkult spiritizmus? Á, dehogy! Ezek a színtiszta, profán hétköznapok! Mindazonáltal még mindig nem természetes. Jól derülök rajta…aztán magamra hagy a Hang, hogy vigyem tovább egyedül, ahogy tudom. Építsem fel, vagy romboljam le – érzésem szerint.

No, majd meglátjuk, mivé válik ez bennem.