Vágy és kötődés

Érdekes ez a takarítós munka! Amikor az emberhez egész nap nem szól senki, csak a keze jár, van ideje gondolkodni. (Vagy inkább agyalgatni?)

Mára ez jutott témának: vágy és kötődés. Számtalan szempontból lehetne vizsgálni e két féle – nem csak emberi képességet. Fogadjunk, hogy először a párkapcsolat jut az eszünkbe! Pedig annyi minden másra lehet még vágyni! Például valamilyen tulajdonra, egy jól jövedelmező vállalkozásra, egészségre, sikerre…stb. Milyen érdekes, hogy ezekhez a dolgokhoz már az előtt kötődünk, mielőtt még „bekerült volna a szatyorba”. És ez talán így helyes. Mert azt gondolom, hogy ha a kötődés nem születik meg bennünk, akkor ezeket a javakat később nem fogjuk tudni felhasználni. Hanem esetleg tönkre tesszük, elherdáljuk, vagy egyszerűen veszni hagyjuk. Ha nem születik meg a kötődés, talán neki sem tudunk fogni a vágy megvalósításának.

Mennyi mindent kezdtem már el az életemben, és mennyi minden maradt félbe, vagy lett semmivé! Elveszítettem sok dolgot, sokszor, még mielőtt megszereztem volna. Így rengeteg vágy-hullám is van, néhány vágyat azonban beteljesítettem. Jellemzően apró célokat sikerült kitűznöm, mert csak azokban tudtam hinni, hogy meg is fogom valósítani. Hogy, hogy nem, sikerült is. Azért, tudtam biztosan, hogy beteljesedik, mert mertem kötődni hozzájuk. Csak apró veszteségekre lehetett számítani, és ezeket bele mertem kalkulálni. Nagyobb horderejű dolgokban már korántsem vagyok ennyire nagyvonalú. Utamon világosan lehet látni, hogy mindig pontosan annyit értem el, amennyit el mertem magamnak képzelni – se többet, se kevesebbet. Számtalan történetem van arról, hogyan valósult meg ez és az az álmom, melynek külső feltételei nem voltak adottak, amikor elhatároztam, hogy ezt és ezt szeretném.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy öntelt vagyok, szeretném ezt a tévhitet eloszlatni. Amikor arról beszélek, hogy a kötődés mennyire fontos bizonyos dolgok megteremtéséhez, akkor a kötődésre úgy gondolok, mint egy elemre a sok közül, ami az emberen, az álmodón múlik. Hogy kiegészíthessem egy kicsit azt a lózungot: „hogy kérj az Univerzumtól és mindent megkapsz, vagy megkaphatsz”, meg „azt kapod meg, amire szükséged van, és ha nem kapsz meg valamit, akkor nincsen rá szükséged”…stb. Ez nem ilyen egyszerű, kérem! Hiába lenne szükségem valamire (mondjuk egy lottó ötösre), nem biztos, hogy helyesen tudnék bánni annyi pénzzel; ha egyébként nem jól viszonyulok, mondjuk úgy, hogy helytelenül kötődöm hozzá,. (ami jelentheti azt is, hogy egyáltalán nem kötődöm). Nem beszélve arról, hogy nem igazán tudok hinni abban, hogy bárki, vagy bármi felügyeletet gyakorolna az én életem, a szerencsém vagy a szerencsétlenségem fölött. Inkább azt vallom, hogy egy stabil rendszerbe van beleágyazva a létem, mely rendszert csak részben ismerek. Aztán, ha nagyon kilógok ebből a rendszerből, akkor megkapom a magamét. Akkor megint megtanulok egy újabb szabályt. – Ha megtanulom. Lehet vajon e rendszer egyik szabálya, hogy azokat a dolgokat vagyok képes megteremteni, amelyhez valódi kötődésem alakul(t) ki? Mert azt hiszem, alig akad, aki vitatná, hogy a puszta vágyakozás elegendő. Hogy mennyire lehet fejleszteni a kötődés képességét? – Ezzel nem tudtam a gondolataimban elég mélyen foglalkozni, csak addig jutottam, hogy a kitartás, állhatatosság az, amivel ki tudom váltani a kötődésemet. Hogy nem adom fel olyan könnyen. A türelem nagy erény. Tehát állhatatosság, kitartás, türelem. A belátás képessége is nagyon fontos: ez az ajtó nem vezet, vagy nem arra vezet, amerre én menni szeretnék. Itt azokra a felmerülő helyzetekre gondolok, melyek megoldása nincsen a kezemben. Mivel nem vagyok mindenható. Nem én vagyok a Mindenható. Ha ezt szem előtt tudom tartani, megszületik bennem az alázat is. Állhatatosság, türelem, alázat. (Szépen hízik a tennivaló!) Azért, mert akad egy-két vakvágány az úton, azért a cél az még cél marad. Azt hiszem, tudni kell megfelelő időben irányt változtatni. Ez a kreativitás és rugalmasság képességét fejleszti. Ehhez azonban figyelem kell, tudatos figyelem. Állhatatosság, türelem, alázat, rugalmasság (kreativitás), figyelem Mennyivel több ez, mint egy szimpla vágy, egy hirtelen fellángolása valami szalmaszálnak, mely nagy lánggal virít bele az izzó parázs csendjébe, s aztán, amilyen hirtelen fényesség vált, oly hirtelen omlik hamvába. Nem történt nagy dolog, csak tisztában kell lennem vele, hogy a vágyam a vágy szintjén elégült ki, és nincs tovább. Pompás belső utazás lett ebből, mire rendbe tettem két lakást.

Az emberi kapcsolatokkal kicsit más a helyzet. Mert amíg a vágyak dolgokra, javakra, valamilyen hasznot hozó, vagy örömteli cselekvésre irányulnak, de (mondjuk) kötődés hiányában nem valósulnak meg, addig az emberi kapcsolatokban ismerek olyan lehetőséget, hogy a vágy a vágyak szintjén elégül ki, de nem követi valódi kötődés. Ha ez nem kölcsönös, akkor sok szenvedés van benne. De most nem ezen gondolkozom. Illetve kicsit igen. Mert gyakran azzal etetjük magunkat, hogy vágyunk valójában már igazi kötődés a másik emberhez, mert az erkölcsös, mert az megengedett, pedig erről valójában egyáltalán nincs szó. Nem osztanám fel e problémát százalékosan a nemek között, hiszen nem áll rendelkezésemre hivatalos statisztikai adat. Én úgy tapasztaltam, hogy főként mi hölgyek vagyunk hajlamosak arra, hogy szimpla ösztöneinkből kötődést gyártsunk, főként azért, hogy a férfit megkössük. Az ember lánya megismer egy férfit, megtetszik neki, összejönnek, ahogy kell, de ez egy nő számára nem nagy dicsőség. Mennyivel nagyobb, ha meg is tudja fogni azt a pasit! Azt gondoljuk, hogy ha ráutaló magatartással kiváltjuk magunkban a kötődést, akkor a vágyott férfiban is ki fogjuk váltani ugyanezt az érzést (lehetőleg hozzánk). Időnként valamiért elfeledjük, hogy a kötődést saját magunkban mindig kiválthatjuk ezekkel a cselekedetekkel, de senki más ember fiát nem lehet kötődésre bírni ez által, ha egyébként benne nincsen meg zsigerből ez az igény. S ezen a ponton a dologi kötődésért tett erőfeszítés élesen elválik a kapcsolat megtartásáért tett erőfeszítéstől. Szeretném reflektor fénybe helyezni, hogy mindazok, akik áldozataikkal a másik felet akarják megkötni (vagyis kiváltani a másik félből a kötődést), minden, fentebb felsorolt erénynek éppen az ellenkezőjét kezdik el működtetni, vagyis:  először a türelmetlenség lép fel, alázatnak nyoma sincs, helyette az „én tudom a tutit” attitűd lép be, emiatt rugalmatlanná válik a másikkal szemben, és valójában semmilyen aktív ötlete sincsen, mivel tudná a másik felet jobb belátásra bírni. A figyelem kulcslyuk-perspektívába redukálódik, mely lyukon keresztül kizárólag az látható, hogy a másik mit csinál rosszul. Végül: állhatatosságot színlelve, a végsőkig kitart elvei mellett, s így egy utolsó rúgással letaszítja kapcsolatát Taigetosz sziklájáról. Végeredményben igaza van, mivel ez egy életképtelen kapcsolat.

A dologi teremtéshez nem kell a dolog együttműködése, az a dolog természeténél fogva tehetetlenül formálódik. Alakulása részben tőlem függ, részben a szerencsén múlik. (Itt szerencse alatt az általam nem befolyásolható egyéb együtthatókat értem.) Az a másik ember azonban nem egy tehetetlen dolog. A kapcsolatot a kölcsönösség tudja életben tartani. Kölcsönös állhatatosság, kölcsönös türelem, kölcsönös alázat, kölcsönös rugalmasság és kreativitás, kölcsönös, tudatos figyelem. Különben Taigetosz!

Hogyan lesz az emberi kapcsolatokon belül a vágyból kinőve valódi kötődés? Tudja a szösz. A szerencsén múlik. Vagy azon a véletlenen, ami egyébként nincs. Persze, ez is attól függ, hogy hol van az a nincs…a koordináta tengely mely részén…mert van egy titkos hely e rendszerben, ahol a nincs pontosan annyit jelent, hogy van…a semmi az a minden is egyben….oda gyökereztek ezek a megfoghatatlan létezők, mint a szerencse és a véletlen, mint valami kapu a kisstílű egóm és a megfoghatatlan és határtalan, valamint időtlen Lélek között.

Tényleg érdekes ez a takarítós munka!

Az én dologi vágyam a Sajtos nap, majd később kézműves napok, itt vidéken, vagy egy másik helyen, de mindenképpen vidéken. Adni valami mást a városban élő embereknek. Lehetőséget adni a kikapcsolódásra, őszinte beszélgetésre. Átadni mindazt, ami engem felszabadított, megelégedetté és boldoggá tett.

Első szárnypróbálgatásom hirdetését itt olvashatod. Várlak, várunk Téged is sok szeretettel!

https://lelekfarm-hu.webnode.hu/news/uj-esemeny/