Vágyak és beteljesítés
Kedves Mindenki, de főképp Kedves Nők!
Június elején beköszöntött az életembe egy új szakasz, melynek van neve is. (Pont az ne volna neki? Hiszen ebben a bőrben nem szeretjük igazán az anonim dolgokat, azt szeretjük, és ahhoz tudunk csatlakozni, aminek neve van.) Az új életszakaszom neve pediglen : „A nő sátra”. Jelenleg rajtam kívül lakja egy férfi, négy saját gyermekem, párom két gyermeke, menyem és a menyem pocijában az unokám. Bocs, a sorrend itt most nem számít. Az nem egy betonozott történet, a sorrend mindig változik, kinek-kinek szükséglete szerint. Az új életszakaszt látomások kísérik. Ezekre érdemes odafigyelnem, teret adni nekik, megélni azokat. Még sosem csaptak be.
A sugallatokról azt kell tudni, hogy mihelyt bekúsznak a fizikaiba, mindig tapad rájuk valami. Sokszor megerősítő dolgok (nem tudom ezt a dolgot más szóval kiváltani), néha pedig nehezen viselhető adalékok.
Nemkülönben igaz ez a vágyakra is. Vágyom valakire/valamire, be is jön az életembe, egészen mélyre fúrja magát az ok-okozati rendszerembe, és onnantól fogva feladatokat hoz, melyeket az ember felkészületlen lelkiállapotban problémának érzékel. Szóval, én azt mondom, Drágáim, nyugodtan kívánjatok magatoknak! A vágy egy csodás adománya Istennek! Az ideálok szintjén a vágy tárgya tökéletes. Ott az is, de ha befúródik a fizikaiba, ott kezdeni kell vele valamit. Úgy vélem, fontos, hogy beszéljünk erről. A megtestesült vágyunkkal kezdeni kell valamit. Hányszor volt, hogy elrohantunk megtestesült vágyunk elől? Hányszor volt, hogy nem tudtunk élni vele? Hányszor okozott csalódást, amikor azon kaptuk magunkat, hogy a vágyakozás fontosabb volt, mint beteljesíteni azt? Pedig az életünket a beteljesítés teszi egésszé.
Van ennek a Nő sátra ciklusnak egy dongó alapgondolata. Dongó gondolat. :) „Magam teszem nővé”. De hogyan? A vágyak által? A beteljesítés által? Vagy jó esetben mindkettővel?
Nem tudom, hogy a férfiak vágya milyen, de azt tudom, hogy egy nőé elementáris. Szokták volt mondani, hogy egy nő két dologért a tűzbe menne: hogy legyen gyermeke, és hogy ne legyen. Ha nem akar gyermeket, de a gyermek mégis megfogan, vagy agresszív öldöklés lesz, vagy születés, és akkor a nő ott van a gyermekkel, akit nem tud elfogadni. Vágy volt, beteljesítés nem tud lenni.
Az a látomás, hogy a nőnek a vágyát kell magához ölelni, s akkor el tudja fogadni a gyermeket. Ha megszólít e téma, beszéljünk róla! Az eltitkolás legfőbb rombolója a szeretet rendjének. Akkor ugyanis nincs segítség!
Az üzenet az, hogy legyünk nők! Az életnek szüksége van ránk, s benne a férfiaknak, szüksége van ránk!
Azt kívánom magunknak, hogy az a tűz, ami bennünk ég, éltessen bennünket, s rajtunk keresztül a világot, legyen segítője a beteljesítésnek! Ahogyan a tűz megfőzi az étket! Úgy legyen!