Válás után új családban a gyermekeinkkel

Válás után új családban, gyermekeinkkel. Több szál, több összefüggés, több gubanc lehetőség.

Élet egy pachwork családban. Több odafigyelést igényel, mint egy első házasságban. A régi mondás: „az én gyerekeim, meg a te gyerekeid verik a mi gyerekünket”. De vajon ki, hol áll, ki, kit képvisel, és kire néz?

Miután elköltöztem otthonról.

Ott maradtak a kicsi gyerekeim, az apjuk, a nagymamájuk. Az árát mindannyian megfizettük. A kisfiam, aki saját álomvilágot alakított ki, ahol időzhetett, amikor nagyon elviselhetetlen volt számára a valóság, a kislányom, aki öccsének anyja helyett anyja lett.

Aztán apuka új asszonyt hozott a házhoz, akinek két saját gyermeke vele költözött. Így egy mozaik család jött létre.

A lányom nem csak a testvére felé képvisel engem, hanem az édesapja új házastársa előtt is. Vagyis inkább szemben. Ez a konstelláció benne van a szakkönyvekben is, itt azonban élőben jelenik meg. A lányom az apja mellett áll, és „egyenrangú szülővé” vált, mert „jogosultságot” szerzett az által, hogy engem, az anyát képviseli a testvére javára, és az által, hogy szükségleteiről lemondott mások javára. Sajnos ezért az új egyensúly nem tudott létrejönni. Most ezt nem csipkézném itt, mindenki képzeljen egyensúlytalanság címen, amit akar.

Most az olvasson tovább, akit érdekel, hogyan lehetne ezt a gubancot feloldani.

Általában minden egyenetlenséget egy adott rendszeren belül úgy lehet feloldani, hogy mindenki elfoglalja a saját helyét. Így a hierarchia újra felépül. Megnyilvánul a szülők szintje, a gyermekek szintje és többé nem keveredik egymással. A szülők szintjén belül is van egy rend. Én nem az első feleség vagyok, hanem a második, ezért az új partnernő a harmadik a sorban. Ezt néha igen nehéz elismerni annak, aki később jött, de elengedhetetlen feltétele a békességnek. Amíg ez nem történik meg, az van, ami most van: a harmadik féltékeny a lánygyermekre, és a másodikra, azaz rám. A leánygyermek előre tolt bástyaként fog védelmezni engem és az apát, mint ahogyan ezt meg is teszi. S a szegény harmadik viperává válik. Vajon hogyan fog a leánygyermek kilépni ebből a háromszögből, amikor majd saját párt akar választani? Elhagyja-e vajon apját és anyját, házastársával tart-e? Nehéz kérdés!

Úgy tűnik, a harmadik feleségnek sok a tennivalója. Miután elismerte az ő harmadik helyét, engedményeznie kell az apa számára, hogy a gyermek szükséglete fontosabbak lehessenek, vagyis prioritást élvezhessenek az apa számára, mint a feleség szükségletei. Ugyanakkor az apának engedményeznie kell az új felesége számára, hogy a gyermeke szükségletei fontosabbak legyenek, és így prioritást élvezzenek az ő (apa) szükségletei előtt. Ha ezek nem következnek be, az mindennapos perpatvart tudnak okozni.

Mindig annak a félnek nehezebb a dolga, aki a „házba bejön”, és könnyebb annak, aki befogadja. (És könnyebb annak, aki megy, mint aki marad.)

A pachwork családmodell megvalósítása egészen másfajta ráhangolódást igényel, mint egy „átlagos” család. Bár azért a sarkpontok közösek.

1.)Egy jól működő mozaik családban (is) először mindenki elfoglalja a helyét.

2.)Aztán a szülők kialakítják a közös pontokat. Ez természetesen nem egy terápiás ülés, bár az is lehetne, de a valóságban hétköznapok sokasága. Türelmet, fegyelmet és helyes önértékelést igényel. E három között a legfontosabb az utóbbi. (A szeretetet azért nem vettem bele, mert annak feltétele a helyes önértékelés. Ha az nincs még kialakulva, vagy már súlyosan sérült, akkor elég nehéz lesz megengedőnek lenni puszta szeretetből. A helyes szeretet a bennünk rejlő lehetőségekhez, állapotokhoz kötött, tehát igenis vannak feltételei. Belső feltételei.)

3.) Majd e közös pontok mentén teljesítik be a gyermekek szükségleteit, és elégítik ki a gyermekek igényeit.

Fontos itt kiemelni, hogy a gyermek szükségletei nem a gyermek igényeit jelentik, melyet a gyermek támaszt a szülei, vagy az egyik szülője és annak házastársa felé. Számtalan tapasztalat áll rendelkezésre, amely azt bizonyítja, hogy egy gyermek egészséges fejlődéséhez nem azzal tudunk elsősorban szülőként hozzájárulni, hogy minden elvárásának megfelelünk, és minden igényét kielégítjük. És ez egy mozaik-családban külön hangsúlyt kap, különös jelentőséggel bír. Ha egy apa, vagy egy anya, aki mozaik családot hozott létre, a gyermek igényeire adott válaszait saját hatáskörén belül alakítja ki, és döntéseiből mindig kihagyja a nevelőszülőt, akkor az nem azt jelenti, hogy rendszerszemléletben helyesen járt el. Ha a nevelőszülő nem akar, vagy nem mer saját hatáskörén belül egyedül dönteni a gyermek igénye felől (legyen bár az saját-, vagy nevelt gyermek), akkor ez nem a helyes hozzáállás a rendszeren belül. Ebben az esetben is fontos, hogy a házastársak, amikor szülőként működnek, hasonlóan gondolkodjanak, és döntsenek együtt, ha lehetőség van rá, és döntsenek egyedül, ha éppen úgy adódik. A háttérben mindig ott fut az a program, hogy ezt kölcsönösen megengedik egymásnak.

Egy „első” családban ezek a történések sokkal egyszerűbbek, mindenki adja saját magát, és optimális esetben a kölcsönös engedményeket minden erőfeszítés nélkül meg tudják adni egymásnak. Vagy hallgatólagosan megegyeznek, hogy „nálunk mindig apa dönt.”És ezt mindenki elfogadja. De, amikor „hozott anyaggal” dolgozik az ember, az sokkal nagyobb tudatosságot igényel. Egy mozaik családban élő gyermek sokkal jobban megsínyli az egyenlőtlenségeket, a folytonos követelődzést, a viszályt, és magában talán meg is fogadja, hogy ő vagy nem házasodik meg soha, vagy nem fog elválni.

Talán így jobban érthető, hogy miért az intelem: holtomiglan-holtodiglan. Mivel viszonylag macerás egy válás utáni új házasság gyermekekkel együtt. Persze, én azért nem lettem volna ennyire szigorú, ami a válás megtiltását illeti. Én úgy vélem, hogy a házasságot a gyermekáldás pecsételi meg igazán, és köti össze sok évtizedre, és igen, talán holtig. De ahol gyermek nem születik, és úgy döntenek, hogy az élet útján külön mennek tovább, nem szabtam volna ilyen szigorú feltételeket.

Olyan volt ez az írás, mintha egy pillanatra felvillant volna egy reflektor a sötét szobában. Egy aprócska részlet kerülhetett csupán a látóterünkbe, hiszen annyi mindenről nem esett itt ma szó. De talán egy másik alkalommal folytathatom.