Varázsmondatok

Kedves Asszonyok, Lányok !

Szeretettel telve, levelem keletkeztetem. Elemek ereje legyen veletek! Lelkem belehelyezem eme szerbe, melyet rendeltek nekem. Rendeket bennem fegyelmezve levelezgetek veletek.

** *

A nagy örömködésben azért, (és talán éppen azért), megjelenik az éterben a lelkünk fájdalma is. Amit szavakkal és nonverbálisan egyaránt kifejeztünk.  Amikor megszületett a dal (szándékosan kerülöm, hogy az én dalom, mert ez a közösségé),  nagyon mélyen átéltem ezt a részt:

„ Földanyám, vagyok a Vizlány/ Hadd legyek könnycsepp a szemedben!/ Ki a világ bűnét ma elsiratja,/Hogy aztán valamit jobbá tegyen.”

Kedves Nőtársammal a Margit-szigeti estében battyogtunk a parkoló felé, és arról beszélgettünk, hogyan gyógyítsunk másokat. Illetve ő mondta nekem, hogyan, én meg hallgattam.  Én nagyon szeretnék gyógyítani mindenhol, mindenkit, de legalább „valamit jobbá tenni”, ez azonban csapat munka.  Amennyiben kell hozzá a másik ember is. A gyógyítás egyfelől szándék és képesség, más felől pedig közös akarat. Ez utóbbi nélkül nem fog működni.

Mi nők  - kitörni készülünk.  Ám hová? És miért jutottunk ide? Néha érdemes keresni az okot. Akinek úgy megfelelő, meglelheti a karmájában, s meg is fogja találni – a kollektív női karmában biztos. De mégis miért tért a női életút a rossz sors pályájára? Vajon helyesen tudott-e élni a „hatalmával” a nő, amikor még anyajogú világrendben élt az emberiség nagy része? Erre a kérdésre nem tudom a helyes választ. Nincs meg hozzá az ismeretem. De azt tudom, hogy mai személyiségünk része a vipera, vagy a fekete özvegy aspektus is, mindamellett, hogy életünk eddig nehézségekkel sújtott volt, és sebzett hattyúk is vagyunk.

És megint a szeretettel való gyógyítás kerül előtérbe. Hogyan tudom magam egész-séges nővé tenni?  A sebeimmel, a marásokkal, melyet mások ejtettek rajtam, vagy éppen én saját magam?

Nagy feladat van számunkra: átöleljük a bennünk élő viperát és fekete özvegyet. A gyermeket, aki még csak kicsi lány, de máris azoktól szenvedett a legtöbbet, akikre feltétel nélkül számított életének hajnalán. Az agresszív szülőket, az apát, aki a lányára, mint nőre nézett, az anyát, aki nem tudta elfogadni saját vágyait és minket, a gyermeket, akiben saját vágyait utasította el.

Átöleljük és megszeretgetjük magunkban az állati ösztöneinket, a rablót, aki szívesen zsákmányolja ki a férfi leggyengébb pontját: a vágyát a nő után.

Kitörnénk, de hová? Hiszen már nem lehet az a cél, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk! A következő állomás nem az anyajogú társadalmi berendezkedés lesz, hanem az egyetemleges, ahol a férfi és a nő együtt dolgozik a Világbékéért. Például.

Tegnap, amikor a dobkörön Ayon el kezdte énekelni a maga mély és dübörgő hangján: „Mi mind az Istennőtől jöttünk”, na, ott….ott éreztem, hogy közös lesz ez a munka. A nő és a férfi közös részvételével.

Ha most az előző életeket nem nézem (mert kénytelen vagyok nem nézni, mivel nekem nincs olyan messzelátó szemüvegem), csak a mostani életet, akkor az út az, hogy felépítem a bennem élő férfit – úgy, hogy békét kötök apámmal; és felépítem a bennem élő nőt, úgy, hogy békét kötök anyámmal. S akkor eljön az idő, amikor békét tudok kötni a sorsommal, magammal.

Természetesen néhányan segítségért folyamodunk, hogy ezt a rítust el tudjuk végezni. Számosan pedig meg tudjuk tenni saját magunk is. Ez alapvetően tudatállapottól függ, de érezni lehet belülről, hogy hol tartunk ebben. Ha élethelyzetedre nem megfelelőek ezek a varázsmondatok, amiket leírok, akkor kérj segítséget.

Akkor néhány varázsmondat, melyet a családfelállításban alkalmaznak hasonló formában, mint ahogyan itt leírom.

Leány a dühöngő apjának/anyjának mondja: „apa/anya, kérlek!”

Felnőtt nő, aki szeretne szabad lenni, a szüleinek:

” Elfogadom az életet, amit tőletek kaptam, és élek a lehetőséggel. (Ha értékelni tudod, a puszta életedet, köszönd is meg). Elfogadom, ami jót kaptam tőletek és azzal megelégszem. Nekünk ennyi jutott. Magamhoz ölelem a fájdalmat, lelkem sebeit és megbocsájtok mindent, én, a felnőtt. Tovább adom/tovább adtam az életet, ahogyan rendeltetett, és fejlesztem azt a magam és többi embertársam számára, amíg csak élek, és megtehetem.  Szeretettel elengedlek titeket.”

És aztán csönd….

Gyógyuljunk! Áldás!