Verbális agresszió – a csend hatalma

Verbális agresszió –  a csend hatalma

Még meddig fog nyúzni engem ez a téma, kérem? Úgy látszik, sok a felismerni valóm, tenni valóm ez ügyben.

Olyannak látom a csendes agressziót, mintha egy ember pajzzsal a kezében csak állna ott, míg a támadó teljesen ki nem merül, és végül elnyúlik a flaszteron.

Esetek következnek a saját életemből.

Szeretnék egy számomra fontos kérdésre választ kapni, de beszélgető partnerem csak hallgat, és nem mond semmit. Ezzel addig tudja növelni bennem a feszültséget, mígnem úgy érzem, hogy megpukkad az agyam. Akkor kiabálni kezdek, vagy jön a hiszti, de semmi válasz. A pajzs ott van kettőnk között. az ilyen beszélgetéseket csak abbahagyni lehet, kielégítően befejezni nem.

Valaki nem akar nyílt háborút vívni velem, mert tényleg, minek is? Ám megszakítja velem a kölcsönösség láncolatát. Egy idő után azon kapom magam, hogy mindig én vagyok az, aki felkeresi, felhívja, ilyenkor a második mondat az: „hogy vagy?” Ilyenkor én azt mondom többnyire, hogy jól. És egyre üresebb ez a beszélgetés. Már csak fél információkat csepegtetek magamról, és hosszú ideje csak fél információkat kapok tőle. Bár tudom, mégis nehéz szembenézni azzal a ténnyel, hogy így el fogunk szakadni egymástól. Nem örülök neki. De, ha valaki többet tesz bele, mint a másik, abból sosem lesz egyensúly. Ilyen az egyenrangú kapcsolat természete.

A hallgatás arról szól, hogy nem tudunk arról beszélni, amiről kellene. Nincsenek rá meg a szavaink, már csak azért sem, mert akkor, az a mumus testet fog ölteni. A szó a gondolat teste. És akkor, ott állna előttünk valami, aminek eddig nem volt formája. Valami titok nyilvánvalóvá válik, egy eltemetett csontszoborról felröppen a fátyol. S ha ez megtörténik, az a fantázia, hogy mindennek vége van. Ami meglehet, viszont azt nem vesszük tekintetbe, hogy egyúttal valami új is elkezdődhet. És …lehet, hogy nagyon félünk az újtól.

Ha valaki kérdez tőlem, és én nem válaszolok, akkor valójában fogva tartom őt. Könnyen el tudom érni, hogy aztán minden idegszálával rám figyeljen. Ha sosem szólítom meg, akkor el fogom bizonytalanítani a kapcsolatunkat illetően. És aztán hagyhatom bármeddig, hogy főjön csak puhára a saját levében.

Ezt tudják tenni velünk pasik, akik után vágyakoznánk, de ők sosem keresnek bennünket. Ez is egy fajta agresszió. „Előttem a pajzs, te meg ugrálj szépen, ahogyan én fütyölök.”

Nincs más megoldás most a kezemben, csak hogy ellépjek jobbra. És akkor aztán addig állhatsz ott csöndben, a pajzsod mögött, míg földbe nem gyökerezik a lábad.

Ha valami legalább az egyik oldalról kioltódik, akkor az a dolog nincs többé. És…kezdődhet valami új – ha akarjuk, ha nem.