...semmit sem fogok írni. Ezért, ha arra lettél volna kíváncsi, hogy mit tudok neked mondani mérgező palackos víz ügyben, akkor mégsem jó helyen vagy.
Három óra húsz. Hétfő reggel van. Villanyt gyújtok. Megállapítom, hogy este hét óta bizony kialudtam magam. Pontosan nyolc órát. Ebből éjfél előtt öt órát. Nem vagyok álmos, kipihent vagyok. A kis kályhánkban még van némi parázs. Újra gyújtom a tüzet. A függönyt félre hajtom, kikukkantok. Nem találom a hőmérő higanyszálát szemmagasságban. Mindegy is. A kutya úgyis bent van. Hihetetlen, hogy mennyi minden és mindenki el tud férfi alig 15 nm-en! A mennyezeten egy nagy vállfa lóg, a vállfa szárain lyukak. A lyukakban ismét vállfák. Erre az alkalmatosságra elfér egy szakajtó ruha száradni. A kutya az asztal alatt kapott helyet, és nem bukunk fel benne a sötétben. Van továbbá egy dolgozó sarok, konyhapultok és a kályha. Ebből a legfontosabb a kályha. Meg a fa, ami kint van a tárolóban. Ha valamit nagy értéknek tartok ebben a házban, akkor az nem a laptopom, meg a mosógépünk, hanem a kályhánk és a tűzifánk. És az, hogy kicsi helyen lakunk, és ezzel az egyetlen kályhával kifűthető az egész.
Száraz fával fűtök, nem vizessel. Fával, és nem szeméttel. De ha nem lenne fám, a szemetet is eltüzelném, hogy ne fagyjak meg. A kályha melegén főzni is lehet. Ha felcsapok egy kondér vizet, forró vizem is lesz hamarosan. No. Hát én igazán értékelem a város előnyeit, mert bizonyára van neki számos…De: pajtás! Ha egyszer ott a betondzsungelben valamiért leoltják a villanykapcsolót, hát hamarosan nagy bajban leszel! Annyi mindentől rettegsz ott, abban a kocka világban. S minden reménységedet beleteszed abba, hogy mégsem oltják le. Különösen télen nem.
Aki megteheti, a város kényelmét kiviszi a hegyek közé. Nagy, marha házakat építenek az emberek, zsebkendőnyi telkekre, amit aztán majd egy kertész gondoz. Hiszen nekik úgysem lesz idejük kimenni abba kertbe dolgozni. Mivel máshol lesznek. Minden reggel visszatérnek a kockavilágba, hogy megkeressék azt a pénzt, amivel a marha nagy házukat fenn tudják tartani. Alapvetően két hiedelem tölti ki lelkük világát. Az egyik az, hogy a kényelem a boldogság egyik legfőbb forrása, a másik pedig az, hogy mégsem fogják leoltani a villanyt.
Ki kell ugranom fáért. Recsegő hideg van kint. A Hold olyan fényes, hogy árnyékot vet minden formán. Van egy csöpp sarok a kertben, ahová az utcai lámpák fénye nem talál be. Ott ragyog most a Hold a legfényesebben a havon. A levegő borotva éles. Mélyen beszívom, hadd tisztítson! Legszívesebben kint maradnék. Ehhez a levegőhöz képest a szobában büdös van. De nem tehetem, mert úgy vagyok kint, mint az indiaiak: van rajtam pufi kabát, de a lábamon csak egy papucs van, és nincs rajtam zokni sem. Jövök is befelé hamar. Három lépésben átjutok a kutyán. Kibújt az asztal alól, úgy látszik, melege lett.
Erről az átlépésről Cserkút jut eszembe. Kicsit több, mint három hét van vissza az elvonulásig. Ott szoktam átmászkálni kutyán és embereken, hogy kijussak a szabad levegőre. Hajnali három tájban. Nem vagyok álmatlan. Egyszerűen kialudtam magam. Nem lehet villanyt gyújtani, mert nincs villany. Laptop sincs. Ti sem léteztek ott, akiknek most írok. Csakén vagyok és a sötétség. Csak az emberek a házban, akik alszanak. Vagy úgy tesznek, mintha aludnának. Elbotorkálok az ajtóig egy gyertya halvány fénye mellett. Egyszerre magammal viszek minden motyót, amire szükségem lesz odakint. Mert nem akarok visszajönni, megint átmászni, csörtetni. Megpakolom a kályhákat fával. Hadd legyen jó meleg! Forró vizet találok mindig a fazékban. Teát készítek, vagy ilyen zacskós kávét. Kiülök a tornácra. A hálózsákom is viszem, másként hamar hűvös lenne a történet. Ülök a sötétben, és hallgatom a patak szakadatlan zúgását. Becsúszom a hálózsákba. Saját leheletem melegít. Elszunnyadok. A nehéz csipkébe öltözött öregasszony megjelenik. Halálfej arca van. Ha az idén is eljön, már nem fogok félni tőle. Ő a bennem élő Baba Yaga.