Az asszonnyá avatás titka

Az asszonnyá avatás titka

Meditációimról…

Amikor leomlanak a félelem falai, a Lehetőségek lapjával a kezemben, hirtelen, még nem sokszor tapasztalt kreatív erők törnek be életembe. Amikor el kezdtem dobolni, szinte azonnal jöttek a dalok. Amikor felszabadultak bennem bizonyos blokkok, képes lettem rá, hogy mások által vezetett meditációban látni tudjak. És nem sokkal ezután megszületett bennem az első, belső ihletettségből fakadó „saját” meditációs anyagom. A téma tálcán kínálta magát: minden, ami létezésünkkel, azon belül női mivoltunkkal kapcsolatos. Folyamatosan képezem magam, hogy minél átfogóbb tudást tudjak közvetíteni a szavak és a lélek szintjén. Néhány napja kölcsönkaptam egy alapművet, Elisabeth Davis: Életkör című könyvét, melyre, mint szilárd alapra, számos képzés, utazás épül a női körökben. Ezt olvasom most, és köszönöm Katusnak, hogy kérés nélkül elhozta nekem. 

A csodálatos fogantatásról született meditációmon magam is meglepődtem. Midőn, jó szokásomhoz híven leültem a gépem elé, hogy monitorra vessem zabolátlanul áradó álmaimat.

Szeretettel ajánlom nektek!

Aztán vásároltam a netről további meditációkat, megismerve, hogy tudó nőtársaim mit közvetítenek számunkra, amikor a vérmisztérium meditációkat hallgatjuk. Három vérmisztériummal foglalkoztam, mígnem egy napon egyik tudó nőtársam felhívta a figyelmemet, hogy a nő férfival való első találkozása a nemi aktusban is a vérmisztériumok közé tartozik. Gondolkodás nélkül azonosultam ezzel a felvetéssel. Ugyanakkor mélyen eltöprengtem. Elisabeth könyvében a szexualitás felébresztése az első vérmisztérium része. Mostoha sorsa van azonban a szüzesség feladásának (szándékosan kerülöm az „elvesztés” szót), mert ma már a házasságkötésnek sem része ez a rítus. Tehát nincs sem itt, sem ott. Jobb esetben magánüggyé degradálódott, rosszabb esetben titok és bűn lett az ünnepből, a beavatás jelleg pedig teljesen elveszett.

Ezért szöget ütött a fejemben: hogyan lehetne ezt a fontos állomást legalább egy mély meditáció segítségével óvatosan visszaemelni a tudatba? Sehová sem jutottam. Ám vasárnap éjjel, valahogyan megtörtént bennem ez a csoda! Gyorsan lekörmöltem, ami jött. És az „eredmény” lenyűgözött engem. (Remélem, benneteket is hasonlóképp érint majd!)

Sajnos a rugós ördög rendesen belezavart a digitalizálásba. Fél napom ráment, mire kijátszottam ezt a kis gonoszt. Hol a mikrofonom esett szét, hol a program omlott össze. De elszánt voltam! Nem hagyom magam csak úgy eltántorítani! Nagyon nagy szükségünk van arra, hogy legyen egy ilyen anyag. Legalább alapnak…És remélem, hogy mások majd ennek alapján tökéletesítik, csiszolják ezt a beavatást. És remélem, őszintén remélem, hogy eljön az idő, amikor vissza tudjuk emelni a beavatásokat a mindennapi életünkbe!

Komolyan veszem magam, és komolyan veszem, hogy amit teszek, az küldetés. Nem valami különleges dolog, ami –a szóban benne is van – alkalmas arra, hogy külön válasszon többi embertársamtól. Mert tudjátok, mindig fáztam a különlegesség szótól. Mert ha különleges vagyok, akkor külön vagyok. Kívülálló leszek. Én pedig szeretem az emberek közelségét. De azért komolyan veszem magam. Ez valami más. Ez földelést jelent. Aztán ott van az övem, a köveimmel. Azok is a földön tartanak. Szóval, ne lepődj meg, Kedves, ha a szüzesség elvesztésének misztériumával foglalkozó meditációm linkje alatt egy ötperces demót találsz mindössze. 

www.lelekfarm.hu/products/asszonnya-avatas/

Ha érzed a hívást, úgyis tudod, hol találsz!

A rituálé magába foglalja a négy elemmel való találkozást. Földanya tiszteletén át a szertartásos fürdőn át a tűz megtisztító és feltöltő erején keresztül egészen az átkot levevő zsályafüst és a lágy szél simogatásáig. A teret a szerelem édes illata lengi be. Az ünnep személyes találkozót is hordoz. A találkozást a jó anyával. Mely horizontálisan nézve gyógyítani képes a beavatandó anyjával való kapcsolatát, és vertikálisan gyógyítani képes a benne élő anyát.

A nők sátrában való felkészülés, ünnep maga a beavatási szer, és ez után következik a szűz átkísérése a férfi sátrába, ahol az utazó nő a szűz leányra jellemző passzivitással, de testében az asszony tüzével van jelen. Visszatérő tanítás, hogy „az asszony tűzben él”.

Amikor megérkezik hozzám a következő utazás, nem leszek rest megörökíteni – ezt megígérem Nektek.

Köszönöm a figyelmet! És Ti meg köszönjétek meg magatoknak, hogy készek vagytok újjászületni.

Áldás!