Eltolták az éjszaka a hegyeket
s a nagytemplom tornyában az óra nehéz mutatóját visszatartották a manók egy órára. Az ember téveszméjének megszokott játéka ez: befolyásolhatja az időt. Ezt a valamit, ami csak az emberek számára létezik.
Mi volt előbb? Az ismétlődés, ritmus, vagy az idő? Hiszen a természetben valamely folyamatok mindig ismétlődnek. Ismétlődik a hajnal és napnyugta, a nappal és az éjszaka…évszakok váltakoznak, majd ismétlődnek. S az ember valahogy hozzászokott ahhoz, hogy a két ismétlődés közötti időre figyeljen. Meghatározta, hogy meddig tart. És ez a meddig tartás hozta létre az időt.
Az állatomnak -aki jelenleg egy gyönyörű kutya - ezzel szemben, csak az ismétlődés létezik. Minden reggel jön a szomszédasszony, és ott hátul, a kerítésnél ilyenkor értékes morzsákat lehet kapni. Ezért az állatom minden reggel ott van hátul. A történés kiszámítható: minden reggel. Még sohasem volt olyan, hogy egy reggel kimaradt volna. Évek óta, télen, nyáron, hóban, sárban…mindig. És a kutyám is ott van mindig, a nagy, hajnali randevún.
A szomszédasszonyom pontos asszony. Minden reggel fél nyolckor jön a szárnyasokat etetni. Évek óta, télen, nyáron, hóban, sárban…mindig. Ezért a kutyám „megtanulta” az időt, ami két ismétlődés között telik el. Minden reggel, ugyanabban az időben ott ül hátul a kerítésnél.
Ám ma reggel…amikor arra keltünk, hogy éjjel eltolták a hegyeket, és a Nap hamarabb ébred emiatt egy kerek órával, kutyám hiába ül a kerítésnél, mert nem jön még senki hátra etetni a jószágot. Ma reggel, és mostantól kb. egy hétig, minden reggel egy órát fog szobrozni a kerítés mellett, mire megjön a szomszédasszony, és áthajítja neki a napi morzsát. Lassan fog alkalmazkodni a két ismétlődés között eltelt időhöz. Ami számára kutyanyelven nem megnevezhető, de mégis: alkalmazkodik hozzá.
Mi emberek –no persze, tisztelet a kivételeknek -, mit is teszünk két ismétlődés között? Hogyan éljük meg azt a periódust, mely két ismétlődés – mondjuk két nyugovóra térés között eltelik? Milyennek ítéljük meg? Mennyinek saccoljuk? Soknak, vagy kevésnek? Elegendő-e, vagy nagyon kevés? Túl gyorsan megy, vagy túl lassan halad előre? Milyen hangulatok társulnak hozzá? Egyedül érezzük így, vagy többen egyszerre?
Mindezekben az apró részletekben vész el a lényeg: az ismétlődés. A ritmus, az ismétlődésekből születő körforgás. Évkör és életkör…
Az idén mindkét körrel megismerkedtem. Mit kaptam ajándékba az idén? Minden évkör-cikk maga, sajátos természetét. A színeit, a szépségét, az ajándékait… Egyenlő mértékkel nyom a latba. Nem csak a tavasz szép most már nekem, hanem a tél is széppé vált bennem. Nem csak a születés, hanem az elnyugvás; nem csak a rügyezés, hanem a visszatérés is…
Volt egy tervem: az életkörömön a Papnőt és a Varázslónőt élem. Ám az ÉLET megfricskázta az orromat. S belelökött az Anya és a Bába ősi szerepébe. Így mindaz, amit tenni szerettem volna az őszön, nem valósulhat meg. Képződésem, (újjá)születésem most megtorpan, és még maradok bent…az anyaméhben. Miközben magam is anya vagyok és bába vagyok.
Ha nem leszel skizo, leányom, nem mehetsz be a Mennyek Országába! Ezt is mondhatta volna Jézus… Ha azt hiszed, hogy egyszerre csak egyvalamilyen szerepben lehetsz, mert akkor vagy normális, leányom…hát tévedsz, leányom. Amikor szülsz, magadat is szülöd, amikor gyógyítasz, elsősorban magadat… magzat vagy és anya egyszerre… hát így jutsz be abba az országba, leányom. Ha csak ragaszkodsz, leányom a saját elképzeléseidhez, leányom, oszt nyáron akarsz ródlizni, télen meg napozni a Balaton partján – fürdőruhában, szimplán balga vagy, leányom, semmi több. Az Évkör ritmust ad, az Életkör tudatosságot.
Az ember ismerje az ismétlődés természetét, ha ez kell neki. Azért ember… (gondolja), ismerje, hogy értelemmel tudjon hozzá alkalmazkodni. Amit a javára fordíthat – mert az embert mindig ez motiválja -, az alkalmazkodás képességéből fakad, és nem abból, hogy képes ezt a ritmust akár megváltoztatni. Információ nélküli alkalmazkodás – ösztönök világa, egyszerűség. Információk birtokában történő alkalmazkodás pedig rengeteg lemondás…
Ez a különbség.
Mindig kapok értékes történeteket, információkat. Kivel,mi történt…
Egy ismerősöm – nő a lelkem- , 45 felé jár, és négy éve tapasztalja magán a menopauza tüneteit. Úgy gondolta, hogy korai lenne még „megöregedni”, és felíratott magának az orvosával valami szintetikus bogyót, annak érdekében, hogy ciklusa továbbra is fennmaradjon. Volt némi ismerete arról, hogy a menopauza során bekövetkező hormonális változások a női szervezetben csontritkuláshoz, szív,- és érrendszeri elváltozások, majd betegségek kialakulásához vezethetnek, és elsősorban ezek megjelenését szerette volna késleltetni. Szedte is egy ideig, mígnem egy napon, valami rutinvizsgálat miatt megmérték a vérnyomását, mely 200/150 körül mozgott. Azonnal a szintetikus hormongyógyszerre gyanakodott, és abba is hagyta a szedését.
Ez a kis történet megerősített engem abban, hogy ha már erősen csorbult az ösztönösségünk, akkor legalább a tudás, az ismeret kínálta lehetőségeket ragadjuk meg annak érdekében, hogy aztán megszülethessen bennünk az elfogadás. A tudás útján iseljuthatunk a beleegyezéshez és elfogadáshoz. Kicsit nehezebb, de működik. Nem kevés lelkierő kell ahhoz, hogy elfogadjuk: ha már beleegyeztünk az életbe, a testbe, akkor meg is fogunk öregedni és meg is fogunk halni. E nélkül a beleegyezés nélkül nem lehet az életünk teljes. Sem emberként, de azon belül un. tudatos nőként meg egész biztosan nem. Amikor életet szülünk, halált is. Bábaként ott vagyunk a bejáratnál és ott vagyunk a kijáratnál. Így teljes, és így van értelme.
Reggelre eltolták a hegyeket. Megállították a nagymutatót. És azt gondolták: minden el van intézve. Csak a kutyám sejti zsigereiben, a szavakon túl, hogy valami nem stimmel…
Szép napot! Kedvesek!